Elmélyülten, minden részletre kiterjedően tanulmányozta a pápuák életét, bensőséges viszonyt kialakítva velük. Állat- és botanikai gyűjteménye mellett több ezer néprajzi tárgyat is összegyűjtött, feljegyzéseket és fényképeket készített egy olyan vidéken, amelyet az európai kultúra akkor még alig befolyásolt. A kiállítás felvillantja az izgalmas gyűjtőút részleteit, bemutatja Bíró Lajos személyiségét és gyűjtési módszereit. A gyűjtemény esztétikailag is kiemelkedő csoportjából, az ékszerekből válogatva az ékszerhasználat társadalmi összefüggéseire világít rá a tárlat. Megismerhetjük ezeknek a tárgyaknak a jelképrendszerét: milyen módon fejezhetik ki viselőjük társadalmi, gazdasági helyzetét, életkorát, miként lehetnek mindennapi vagy mágikus funkcióik, miközben utalnak készítőik és használóik személyes ízlésére és a helyi divatra is.
A Bíró Lajos által gyűjtött mintegy 5600 néprajzi tárgy a Néprajzi Múzeum egyik nemzetközileg is legjelentősebb anyagának számít. Ezen belül a Huon-öbölből származó tárgyak etnográfiai szempontból a gyűjtemény rendkívül értékes részei, feldolgozásuk már az 1900-as évek elején tervben volt. A gyűjtemény teljes körű tudományos vizsgálata és kiállításon történő szakszerű közzététele egy évszázad óta várat magára. Ez és az ékszerkiállítás megvalósítása most egy elkötelezett mecénásnak, Richard de Ungernek köszönhetően válik lehetővé. A De Unger Chair 2006 óta tudományos ösztöndíj formájában folyamatosan támogatja a fenti célokat.
Bíró Lajos elsősorban természettudományos kutatások és gyűjtés céljából érkezett egy akkor még alig ismert területre, vadnak, kőkori körülmények közt élőnek tartott népesség közé. Az akkor körülbelül tízesztendős német gyarmaton ő volt az egyetlen, aki nem tartozott annak irányításához. Sem kereskedő, sem misszionárius, még csak német sem volt. Ennek a sajátos helyzetnek köszönhetően az új-guineaiak, a maréknyi európai tisztviselő és a sehova sem tartozó, bogaras természetvizsgáló között különleges háromszög alakult ki. Ez lehetővé tette Bíró számára, hogy mindkét oldalt kívülről és belülről is lássa anélkül, hogy valamelyikhez is igazán tartozna.
A gyarmati tisztviselőktől eltérően tudatosan alakította ki kapcsolatát a pápuákkal, európai társainál jóval közelebb került hozzájuk. Házasságai révén később köztük élte hétköznapjait: itthon sosem nősült meg, Új-Guineában viszont három felesége is volt. Természetesen nem hivatalos házasságokról volt szó, ő azonban valódinak tekintette ezeket, később pedig elváltként aposztrofálta magát. A három nősülést azzal indokolta, hogy feleségeit a helyi szokásnak megfelelően nem vihette magával, amikor másik területre költözött. Ez a fajta rövid együttélés teljesen elfogadott volt a gyarmat hétköznapjaiban, az Új-Guinea Társaság nem is alkalmazott házas tisztviselőt. Bíró első felesége Szaghán volt, a második Marapua, harmadik feleségét, Másziszt pedig diplomáciai segítségéért cserébe kapta. A Bilibili-szigetekiek érdekeit többször képviselte a hatóságoknál, ezért szerették volna, ha oda is költözik. Bíró úgy akart a megtisztelő meghívás alól kibújni, hogy lehetetlen feltételt szabott: helyi feleséget kért és teljesítették kívánságát. Házasságuk alatt Bíró mindenben a helyi szokásokat követte.
Kauri és nagyító. Óceániai ékszerek Bíró Lajos gyűjteményéből
Néprajzi Múzeum - 2011. szeptember 30. - 2012. január 29.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 10:00-18:00
A kiállítás rendezője: Biró Anna
hírlevél
