A kilencvenes évek elejétől 2002-ig tartó időszak Magyarországának jellemző bűncselekménye volt az okirathamisításnak ez formája, mely arra a felismerésre épült, hogy az indigóval írt nemzetközi vonatjegyekről elég egyszerű módon, háztartási tisztítószerekkel eltávolítható a szöveg, és szárítás, préselés után tetszőleges úticélra újraírhatók.
A szükség és a kíváncsiság hozta, hogy a rendszerváltás utáni fiatal generáció vonatjegy hamisításba kezdtek, ugyanis a nemzetközi vonatjegyek a 90-es években nemcsak nagyon drágák voltak, de akkoriban az olcsóbb utazásra igénybe vehető alternatívák sem léteztek még. Európa felfedezése olyan erős és természetes igény volt, hogy egyáltalán nem számított, hogy milyen úton lehetséges ez. A vonatjegy hamisítási mozgalom a hamisítók és a felhasználók között kölcsönös bizalomra épült.
"Több, mint két éve foglalkozom a témával és rengeteg interjút készítettem (csak hangfelvétel) az érintettekkel: felhasználó, jegyhamisító, jegydealer. A Kék Pelikán képregény/képtörténet ezekre a hangfelvételekre épül, szerkesztett, dramaturgiailag felépített formában" - meséli Csáki László. A kiállítás megtekinthető március 8. és 31. között a Jurányi Inkubátorház Galériájában.