Vizuál

Keleti nyitás

2014.04.04. 16:20
Ajánlom
Új szervezeti keretben működik tovább és megújul a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum, melynek országos szakmúzeummá nyilvánítását is kezdeményezik. A tervek szerint az évtized végére elkészül az Ázsiai Művészetek Háza is, amely vadonatúj és világszínvonalú kiállítóhelyként funkcionál majd az ázsiai művészetek számára.

Hopp Ferenc magánszorgalomból és -érdeklődésből gyűjtötte össze értékes kollekcióját, melyből 1919-ben nyílt múzeum a Szépművészeti Múzeum tagintézményeként. A kiállítóhely az elmúlt évtizedekben az Iparművészeti Múzeum tagintézményeként működött, most azonban a kormány döntése értelmében visszaállt az eredeti állapot - mondta el a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

"Új lendületet szeretnénk adni a múzeumnak, olyan szabadságot, amelyet az elmúlt években nem feltétlenül élvezett, és amely méltó ennek a 30 ezer darabos gyűjteménynek a rangjához" - közölte, hozzátéve: kezdeményezték a szaktárcánál az Andrássy úti intézmény országos szakmúzeummá nyilvánítását, ezzel pedig az intézmény hasonló szervezeti státuszban működhet majd, mint a szintén a Szépművészetihez tartozó Magyar Nemzeti Galéria vagy Vasarely Múzeum.

Mint emlékeztetett, a közelmúltban voltak időszakok, amikor hosszú ideig zárva volt a Hopp Ferenc Múzeum, gyűjteménye egy részét is beleltárazták az anyaintézményhez, ilyen lépésekre azonban az új fenntartói struktúrában nem kerülhet sor. "Mi nem lenyelni akarjuk ezt a múzeumot, hanem éppen fordítva: megerősíteni" - fogalmazott, méltatva a gyűjteményt eddig vezető Fajcsák Györgyi tevékenységét is.

Baán László bejelentette: a kormány döntése értelmében az évtized végéig megépül az Ázsiai Művészetek Háza, melynek részeként a Hopp Ferenc Múzeum önálló intézménnyé válhat majd, addig pedig a Szépművészeti "egyfajta inkubátorház" lesz a kiállítóhely számára. Baán László az Ázsiai Művészetek Háza kapcsán hangsúlyozta: a Városligetben már nincs hely újabb épületnek, de szeretnék majd a környéken megépíteni az új kulturális intézményt, esetleg neves ázsiai építészek tervei alapján.

A főigazgató a múzeum működtetéséhez szükséges forrásokról elmondta: a személyi kiadásokat átvették az Iparművészeti Múzeumtól, az egyéb kiadások fedezetét pedig a Szépművészeti jelenlegi gazdálkodása képes biztosítani. A jövő évi költségvetés tervezésekor azonban a Hopp Ferenc Múzeum programjának megvalósításához szükséges többletforrásokat várhatóan a minisztérium, illetve a költségvetés fogja biztosítani; itt néhány tízmillió forintos nagyságrendről lehet szó.

Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Múzeum igazgatója a fenntartóváltást és az azzal járó változásokat "második intézményalapításnak" nevezte, és felhívta a figyelmet arra, hogy ennek köszönhetően ismét teljes nyitva tartással várják a látogatókat. A következő időszak programjairól szólva elmondta, hogy ősszel Baktay Ervin, a neves indológus emlékére terveznek kiállítást, majd a Japán helyek egykor és ma című tárlattal folytatják a hagyományos ázsiai kultúrák és kortárs művészetek kapcsolatát bemutató sorozatukat. 2015 őszén Délkelet-Ázsia textil- és ékszerkultúrája lesz a középpontban, majd 2016-ban a keleti mulatók világát és az 1930-as évek Sanghaját mutatja be kiállítás. A jelenleg látható kiállításról itt tájékozódhat.

Fajcsák Györgyi fontos feladatként jelölte meg a kutatóintézeti működést, elmondása szerint ehhez immár biztosítottnak látszik a megfelelő intézményi támogatás. Idén kezdődik például a mongol közgyűjteményi anyag feldolgozása, amely nemcsak a múzeum mintegy 800 mongol vonatkozású tárgyát érinti, de országos szinten a többi közgyűjtemény anyagára is kiterjed majd.

A sajtótájékoztatón mongol, kínai, koreai, indiai és japán kulturális diplomaták is részt vettek. Kim Jae Hwan, a magyarországi Koreai Kulturális Központ igazgatója köszöntőjében méltatta a Hopp Ferenc Múzeummal ápolt kapcsolataikat, és kiemelte, hogy A hajnalpír országa címmel immár külön kötet mutatja be a múzeum teljes koreai gyűjteményét.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

Tudod, hol áll Petőfi, Erkel és Anne Frank fája?

Naponta sétálunk el óriási törzsű, sokat megélt fák mellett, ám szinte sosem gondolunk bele, hogy mennyi történetet, mennyi legendát hordozhatnak magukban. Ha a fák mesélni tudnának, talán többet mondanának, mint a legtöbbet megélt nagyszülők. Most összegyűjtöttünk 8 híres fát, amelyeknek érdemes megismerni a történetét.
Plusz

Fáy Miklós: Férfias erények

Fáy Miklós kritikus ezúttal a Robert Capa Központ új kiállításával, a Zeneakadémia szeptemberi Bartók-hangversenyével, Az öreg halász és a tenger új kiadásával, valamint egy Maria João Pires összkiadással foglalkozik.
Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Klasszikus

A koronavírus ellen harcol, most koncertet ad a Medikus Zenekar

A koronavírus-járvány kezdete óta először lép színpadra teljes létszámmal a Medikus Zenekar augusztus 18-án a Pesti Vármegyeháza Díszudvarában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Raffaello nem szerette az orrát, ezért retusálta azt önarcképein

A reneszánsz olasz festő valószínűleg saját orrának "idealizált" változatát festette meg önarcképein, vélik olasz kutatók.
Vizuál hír

A Pilátus is versenybe szállhat a Golden Globe-ért

Dombrovszky Linda filmjét beválogatták a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé, a Foreign Language Film Series 2021 elnevezésű programba.
Vizuál Film

Antonio Banderas abszurdnak tartja, hogy szexszimbólumnak bélyegezték

A talán legsikeresebb hollywoodi karriert befutó spanyol filmszínész, Antonio Banderas augusztus 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját. 
Vizuál Film

Új Dirty Dancing-film készül Jennifer Grey főszereplésével

A Piszkos táncok folytatásába visszatér az eredeti film főszereplőnője - jelentette be Jon Feltheimer, a Lionsgate stúdió vezérigazgatója, megerősítve a már júliusban felröppent híreket.
Vizuál Artmozik éjszakája

Augusztus végén tartják meg az Artmozik éjszakáját

Egyetlen karszalaggal látogathatóak öt budapesti művészmozi vetítései, köztük számos premier előtti film augusztus 28-án estétől másnap hajnalig az Artmozik éjszakáján.