„Kell egy csapat” – Sándor Pál 80

A film iránt kiskora óta lelkesedő fiú érettségi után, 1958-ban a filmgyárban lett laboráns. Később Fábri Zoltán és Keleti Márton asszisztenseként dolgozott, így mire bekerült a főiskolára, szinte mindent tudott a szakmáról. 1964-ben végzett Herskó János osztályában, de már a főiskolán, illetve a Balázs Béla Stúdióban forgatott kisfilmjeivel (A nagyfülű, Három történet a romantikáról) feltűnést keltett, műveiben érezhető volt a formateremtés igénye.

Első játékfilmje, az 1967-es Bohóc a falon már kiforrott alkotóra vallott, filmjeire azóta is jellemző a szatirikus hangvétel. Hol könnyedebb, burleszkbe forduló, hol a tragédia sötétebb árnyalatait magukra öltő filmjeiben a túlélés záloga a közösség összetartása, a csapatszellem megőrzése, saját mítoszaira Mándy Iván írásaiban, a cirkusz és a kabaré nyüzsgő forgatagában talált rá.

Előbbi groteszk látásmódú történet, egy gyógyíthatatlan megszállottság – már-már szent őrület – tragikomikus tükre, tanulsága az azóta szlogenné vált "Kell egy csapat", az újrakezdés, együttes munka jelképe. Minarik mosodás alakja Garas Dezső alakításában chaplini magaslatra nőtt. A Szabadíts meg a gonosztól a kelet-európai abszurd drámák világának filmre adaptálása.

Sándor Pál (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)

Filmes nyelvezete változatos, időnként lírai hangvételű, erre példa a Szeressétek Ódor Emíliát és a Sárika drágám, ezek fő témája a felnőtté válás konfliktusokkal teli folyamata. Történelmi kalandfilmje, a Berlini Filmfesztiválon 1977-ben Ezüst Medve-díjjal jutalmazott Herkulesfürdői emlék is lírai elemekkel dolgozik. A líra és irónia eszközeivel nyúlt egy másik történelmi szituációhoz, 1956-hoz a Szerencsés Dániel című filmjében. Az 1981-es Ripacsok is a groteszk és a lírai sajátos keveréke, komédiába ágyazott tragédia az emberi kapcsolatokról, Garas Dezső és Kern András emlékezetes alakításával, Ragályi Elemér káprázatos képeivel.

Ennek a filmnek volt emblematikus dala az Egyedül nem megy.

Az 1988-as Miss Arizona után hosszú időre felhagyott a rendezéssel, csak 1995-ben készített ismét rövidfilmet Ég a város és a ház is címmel. A magyar film nagy csapatépítője a következő évtől producerként dolgozott, saját filmes cégét 2000-ben hozta létre. 2002-ben a Magyar Producerek Szövetségének elnöke lett, 2005-ig állt a szövetség élén.

Producerként közreműködött többek között a Le a fejjel!, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékok, Mészáros Márta Kéthly Annáról szóló filmjében (Utolsó jelentés Annáról), Török Ferenc Senki szigete című alkotásában. Több olyan televíziós produkció fűződik nevéhez, amelynek rendezője is volt (Showbálvány, Miénk a kép, Volt 1x1 zenekar, Áloműzők, Lámpaláz).

Sándor Pál (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)

2007-ben visszatért a játékfilmhez, a saját forgatókönyvéből rendezett Noé bárkája „egy mocskos-gyönyörű” VI. kerületi ház és annak lakói életét mutatja be. Tavaly mutatták be Vándorszínészek című, az 1800-as évek első felében játszódó kosztümös romantikus filmdrámáját, amely elnyerte a várnai filmfesztivál fődíját.

Pályája során többször rendezett színházban is, legutóbb a Rózsavölgyi Szalonban állította színpadra Alekszej Nikolaevich Arbuzov Kései találkozás című darabját, amely során először dolgozott együtt Molnár Piroskával és Jordán Tamással. Az előadás kapcsán lapunknak elmondta: „[A darab] olyan hiányokról szól, amiket ma jól ismerünk: magányosság, szeretethiány, egymás elviselése. Nem nagy mű ez, de nagyon sok emberi igazságot mond el. A történet annyi, hogy két magányos ember találkozik, késve, ahogy a cím is mondja, mégis megpróbálnak egymáshoz utat találni. Közben kiderül, hogy a magányosságuk nem véletlen, magányra vannak ítélve. Ezek az emberek társat keresnek.

Hol van valaki, akivel érzéseket, gondolatokat lehet megosztani? Afféle odafigyelés-darab is, hogy halló, nem csak a gyűlölet van! De jó, hogy van egy társunk! De jó, ha együtt tudunk lenni! És milyen kár, hogy mégse.”

Jordán Tamás, Molnár Piroska és Sándor Pál (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Rózsavölgyi Szalon)

Soron következő filmjével kapcsolatban a Fideliónak elárulta: „Az az igazság, hogy van valami, ami rettenetesen izgat, és ez nem más, mint ami egész életemben izgatott: az emberi kapcsolatokról mesélni. Csak most egy kicsit rekviem hangulatú film forog a fejemben.

Hiszen az életkorom miatt alig maradt már olyan társam, akivel le tudnék ülni és azt mondani: emlékszel? Valamiféle történet motoszkál bennem a vágy és az igazság körül, és megkérdezem majd, hogy tényleg mindenkit túl akarok-e élni? Hiszen évtizedek óta ezt mondogatom.

Valami ilyesmiről akarok beszélni, egy sírós-nevetős komédiában gondolkodom. Hiszen örök életemben mindig kancsal módon láttam a világot, úgy érzem, hogy semmi sem pontosan olyan, mint ahogyan azt az ember hinné, kicsit mindig más, érdekesebb, groteszkebb. Most ezt a történetet rakosgatom össze.”