Vizuál

Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója kapta az idei MúzeumCafé Díjat

2023.04.21. 11:15
Ajánlom
Az intézményvezető a Néprajzi Múzeum költöztetésének és megnyitásának példaértékű lebonyolításáért vehette át az elismerést. A szakembernek a múzeum épületében rendezett ünnepségen adták át a kitüntetést.

A 2011-ben alapított MúzeumCafé Díjjal a magyar múzeumi szakmából minden évben olyan szakember munkáját ismerik el, aki a lap szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén. A döntésben a szerkesztőség munkáját ötfős szerkesztőbizottság segítette, melynek tagjai: Csorba Csillaművészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum nyugalmazott főigazgatója, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója,György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyetemi tanára, Martos Gáboresztéta, művészeti író és Rockenbauer Zoltán művészettörténész.

A Néprajzi Múzeum több százezer darabos gyűjteményét az intézménynek korábban otthont adó Kossuth téri épületéből Kemecsi Lajos irányításával rövid idő alatt és szinte sérülésmentesen költöztették át a múzeum szakemberei az új raktárközpontba, valamint a múzeum új, a Városligetben felépült épületébe, ahol egyidejűleg új, korszerű szemlétű időszaki kiállításokat is létrehoztak.

NM_Muzej_2022_InczeLaszlo-106_ok-093719.jpg

A Néprajzi Múzeum épülete madártávlatból (Fotó/Forrás: Néprajzi Múzeum / Incze László)

A díjátadón elhangzott laudációban kiemelték, hogy

a gyűjteményi költözés lebonyolításának megszervezése a magyar mércével páratlan, nemzetközi összehasonlításban is kuriózumnak tekinthető logisztikai teljesítmény volt.

Mindez csak úgy sikerülhetett, hogy a Néprajzi Múzeum aktív állományánál jóval többen közreműködtek, jóval több ember együttműködését kellett megoldani, párhuzamosan különböző helyszíneken, így a korábbi múzeumépületben, több külső raktárban, egy irodaházban és az új raktározási központban.

Kemecsi Lajos 1993-ban végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem szakos középiskolai tanárként és etnográfusként. 1998-tól a néprajztudomány kandidátusa. 1993-tól a tatai Kuny Domokos Múzeum néprajzos muzeológusaként, valamint a tatai Eötvös József Gimnázium történelemtanáraként dolgozott. 2003-tól a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban muzeológiai osztályvezetőként irányította az intézmény Néprajzi Látványtárának megvalósítását és a Felföldi mezőváros tájegység kialakítását, elnyerve a Pulszky Károly-díjat. 2007-től az intézmény tudományos igazgatójaként a Skanzen muzeológiai tevékenységének felelőse; többek között a múzeum Észak-magyarországi falu tájegységének megvalósítását irányította. 2013-tól a Néprajzi Múzeum főigazgatója, e pozíciójában 2014-től a 2022. májusi megnyitásig irányította az intézmény költözését a városligeti épületbe. 2022 decembere óta az MTA doktora, disszertációját Néprajz és muzeológia. Az elmélet és gyakorlat alakulása a 20-21. században címmel írta.

A díjazott laudációja itt olvasható, a vele készült interjú pedig itt található.

Fejléckép: Kemecsi Lajos (forrás: Liget Budapest)

A Néprajzi Múzeum is bekerült a világ legnagyszerűbb helyei közé a TIME listáján

Kapcsolódó

A Néprajzi Múzeum is bekerült a világ legnagyszerűbb helyei közé a TIME listáján

A TIME magazin március 16-án hozta nyilvánosságra 2023 legjobb helyeit: ötven különleges úticélt ajánlanak listájukon. A válogatásba a Néprajzi Múzeum is bekerült.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Vizuál hír

Novemberben érkezik Jórgosz Lánthimosz új filmje, a főszereplő ismét Emma Stone

A görög rendező Bugonia című rendezése egy 2003-as dél-koreak sci-fi vígjáték sajátos feldolgozása lesz. Emma Stone mellett Jesse Plemons és Alicia Silverstone is újra együtt dolgozott Lánthimosszal. 
Vizuál magazin

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Vizuál ajánló

Björk, ahogy még sosem láttad – izgalmas koncertfilm érkezik a mozikba

Május 16-án országosan a kiválasztott mozikban, eredeti nyelven lesz látható a Björk: Cornucopia című koncertdoku, amely a dalszerző-énekes öt éven át tartó turnéját tárja a közönség elé látványos formában.
Vizuál ajánló

Aranyláz Magyarországon – egy napra visszatér a mozikba Chaplin százéves klasszikusa

Június 26án, az Aranyláz premierjének századik évfordulóján digitálisan feljavított, 4K-s változatban láthatja a nagyközönség Charlie Chaplin 1925-ös remekművét, az Aranylázat.