Vizuál

Kemény Henrikre emlékeznek

2015.01.13. 13:15
Ajánlom
Kiállítással, bábelőadással és ünnepi üléssel emlékeznek meg a Pesti Vigadóban Kemény Henrik Kossuth-díjas bábművészről, Vitéz László életre keltőjéről, aki január végén lenne 90 éves.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagjának munkássága előtt tisztelgő, Szervusztok, Pajtikák! című tárlaton a Kemény Bábszínház hagyatékából mutatnak be válogatást.

Fekete György, az MMA elnöke a kiállítás hétfői megnyitóján hangsúlyozta: a háromgenerációs Kemény család - az európai párhuzamokkal egy időben - játékával és mutatványával leleplező tükröt állított a korabeli hétköznapoknak, valamint a létért való küzdelemnek, a harsány örömöknek és a furfangnak, de még a politikának is. Felidézte, hogy 1974-ben a színháztörténeti intézettől kapott megbízást egy első, átfogó magyar bábtörténeti kiállítás megrendezésére. A munka során derült ki, hogy a magyar bábjátszás vásári vándorjátékával egyidős magával a magyar színjátszással. Kezdetei a képmutogatás és az árnyjáték megjelenésével több mint két évszázadosak. Mint fogalmazott, lélegzetelállító anyagokra, díszletekre, figurákra, képekre, írott dokumentumokra, szövegkönyvekre, öltözékekre és életrajzokra bukkant. Kemény Henrikről szólva az MMA elnöke hangsúlyozta: szelíd, erős akaratú, fürge, harsány, melankolikus, dolgos, kitartó, hiszékeny és naiv volt, amihez óriási lélek és túlélőképesség társult.

Láposi Terka színháztörténész, néprajzkutató, a tárlat kurátora elmondta, hogy a kiállítás a Korngut-Kemény család hagyatékából csaknem 130 bábot és marionettet, mintegy 320 eredeti kelléket és díszletet, valamint személyes relikviákat, írásokat, hangfelvételeket vonultat fel. Emellett látható például a Kemény Henrik édesapja által 1926-ban készített Vitéz László, vagy a bábos híres barna utazóládája és az 1945-től megmaradt naptárjainak néhány darabja is jegyzetekkel. Láposi Terka felidézte: a nagypapa, Korngut Salamon 1897-ben kapott engedélyt cirkuszi és bábos mutatványok előadására. A Népligetben 1927-ben nyílt meg a Kemény Bábszínház, amelyet 1953-ben államosítottak.

A Kemény Henrikre emlékező kiállítás február 1-ig, a 150 éves a Vigadó című jubileumi programsorozat keretében tekinthető meg. Január 22-én, a magyar kultúra napján egész napos ingyenes rendezvényre várják a gyerekeket és az érdeklődőket a Vigadóba. Az épület Makovecz-termében interaktív drámapedagógiai foglalkozást és bábkészítést tartanak a kisebbeknek. Szintén Szervusztok, pajtikák! címmel a szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadása a Kamaraszínházban lesz hallható és látható.

Január 29-én, Kemény Henrik születésének 90. évfordulóján megkoszorúzzák a Kolibri Színháznál található emléktábláját, majd ünnepi ülésen emlékeznek meg a bábművészről a Vigadó Makovecz-termében. Átadják a Kemény Henrik-díjat is (Majoros Gyula szobrászművész kisplasztikáját), és Láposi Terka színháztörténész bemutatja A Kemény Bábszínház képeskönyve - Korngut Kemény Henrik színházteremtése című könyvet.

Az 1925-ben, Budapesten született Kemény Henrik legnépszerűbb bábfigurája Vitéz László, a piros sipkás, vidám fickó, aki palacsintasütőjével tanítja móresre "a csoki pofákat", azaz az ördögöket és magát a halált is. Kemény Henrik nyolcvan éven keresztül aktívan bábozott. Kivételes mestere volt a vásári hagyományok továbbfejlesztésének, és nagy hatással volt a kortárs magyar bábművészetre. Tagja volt az Állami Bábszínháznak. Személye összekapcsolta a magyar bábozás vándorló, népi hagyományait az esztétikailag kiforrott, kortárs kísérletekkel. Kemény Henrik követte a családi tradíciókat. A háromgenerációs vásári mutatványos család férfi tagjai közösen építették fel Budapesten, a Népligetben a Kemény Bábszínházat. Korngut Salamon (1853-1930), a nagypapa, Korngut-Kemény Henrik (1888-1944), az apa meg a két fivér, Kemény Henrik (1925-2011) és Kemény Mátyás (1926-2001) egymás mellett, egymást erősítve, álltak színpadra. Bábszínházukban mindent maguk alkottak.

Kemény Henrik 2011 novemberében hunyt el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Péterfy Gergely: A Dunakanyarban van valami grandiózus

A Partitúra harmadik szériájának következő adása, most szombaton, szeptember 19-én 14.30-tól Visegrádon és környékén kalandozik a Duna tévén. A műsorvezetők, Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós – többek között – a Péterfy-családnál is vendégségben jártak. Péterfy László Kossuth-díjas szobrászművésznél, és lányánál, Péterfy Bori színész-énekesnél. Bori testvére, Péterfy Gergely író azonban a nyári forgatás idején épp külföldön volt, így kimaradt a Partitúrából, de a Fidelio.hu most pótolta a beszélgetést.
Klasszikus

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Zenés színház

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Könyv

Patti Smith Kosztolányit olvas a teája mellé

Az amerikai költő/énekes nem most ismerkedik a magyar irodalommal: korábban egy Krasznahorkai kötettel töltötte az éjszakáját.
Zenés színház

Létkérdés az opera – Interjú Almási-Tóth Andrással

A kortárs amerikai darab, Jake Heggie Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című alkotásának magyarországi bemutatójára szeptemberben kerül sor. A színpadra állítás koncepciójáról Almási-Tóth András rendezőt kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál fotó

KÉP-regény: „Sajnos zárva vagyunk”

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt idézi fel, milyen volt, amikor még lehetett koncertre járni meghitt klubokba és jazzkocsmákba.
Vizuál ajánló

Műterembejárások, tárlatvezetések, városi séták – Jön az 5. Budapest Art Week

Hetvennél is több helyszínen rendezik meg idén október 16. és 25. között a Budapest Art Week képzőművészeti eseménysorozatot.
Vizuál ajánló

Ezen a hétvégén elmerülhetünk a Zsolnayak világában

Rendhagyó idegenvezetés keretében engednek bepillantást a Zsolnay család titkaiba szeptember 19-én és 20-án Pécsett, a kulturális örökség napjai programsorozaton.
Vizuál ajánló

Ma kezdődik a Műtárgyak éjszakája

Mintegy ötven helyszínen több mint száz programmal rendezik meg csütörtöktől szombatig a 4. Műtárgyak éjszakáját Budapesten.
Vizuál magazin

Mit keres a képregény a múzeum falán?

A legtöbb mű olyan, mint egy rejtvény, amelyet ha megfejtünk, még komplexebb művészeti élményt kapunk. A Ludwig Múzeum gyűjteményében számos rejtélyes alkotás található, amelyek közül most több mint száz művet láthatunk az Időgép című új állandó kiállításon. Vizsgáljuk meg Roy Lichtenstein Vicki című képét kicsit közelebbről!