Vizuál

Kende János életműdíjat kap a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon

2019.05.24. 15:55
Ajánlom
Kedden kezdődik az Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál Szegeden, ahol A tanú eredeti verzióját is levetítik és amelynek életműdíjasa nem más, mint Jancsó Miklós egykori munkatársa, Kende János.

A fesztivált immár harmadik alkalommal azzal a szándékkal szervezik meg, hogy a szegedi születésű operatőr emlékét, művészetét ébren tartsák, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertessék.

Idén az életműdíjat az a Kende János kapja, akit 1989-ben a világ száz legjobb operatőre közé választottak. Pályája erős felütéssel indult: Jancsó Miklós addigi, tapasztalt munkatársa helyett bízta meg a fiatal Kende Jánost a Csend és kiáltás című nagyjátékfilm fotografálásával. A következő huszonöt évben a technikai újításokra maximálisan nyitott Kende kameráján keresztül láthattuk Jancsó filmjeinek világát, ő lett „a hosszú beállítások mestere”, összesen 14 filmet forgattak együtt. Későbbi alkotói időszakából kedves operatőri munkái az Egy őrült éjszaka, a Petőfi'73, a Sándor Mátyás, a Magyar Rapszódia, a Franciska vasárnapjai, az Ámbár tanár úr. 2002-ben abbahagyta a filmkészítést, azóta idejét és tehetségét teljes mértékben a tanításnak szenteli. 

Az operatőri munkát a középpontba helyező fesztiválon három kategóriában - nagyjátékfilm, kisjátékfilm és kísérleti film - versenyeznek az alkotások.

Az idei seregszemlére több mint háromszáz alkotást neveztek, az előzsűri a versenyprogramba kilenc nagyjátékfilmet, 23 kisjátékfilmet és kilenc kísérleti filmet válogatott be. A fődíjasról és a kategóriagyőztesekről a Szabó Gábor - az egyetlen, Zsigmond Vilmos rendezte film (Tékozló apa, 1991) operatőre - vezette zsűri dönt.

A fesztiválon változatos kísérőprogramok is helyet kapnak. Az Aprófeszten gyerekeknek szóló alkotásokat vetítenek többek között a Kecskeméti Animációs Filmstúdió munkáiból. Az Oscar lépcsőjén programba a filmes elismerés közelébe jutott alkotásokat mutatnak be, és válogatnak a Palicsi Európai Filmfesztivál programjából is. A fesztivált a Széchenyi téren ingyenes vetítések kísérik, az itt bemutatott alkotások közül minden bizonnyal

a legnagyobb érdeklődés Bacsó Péter A tanú című filmje eredeti, cenzúrázatlan, restaurált változatának hazai bemutatóját övezi majd.

A Fidelio is ott lesz a fesztiválon, a filmkritikusokból álló zsűriben helyet foglal Gyürke Kata, a Fidelio.hu filmes rovatvezetője, aki beszámol majd az eseményről. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Írás és olvasás ikrek” - Vámos Miklós a Lírástudókban

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio május 12-én, szerda este fél 8-kor jelentkező irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Vámos Miklós író.
Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház

Eredeti Örkény-egypercessel köszöntötték Mácsai Pált a jubileumi Azt meséld el Pista! után

Május 12-én különleges évfordulót ünnepelt az Örkény Színház, ugyanis 700. alkalommal tűzték műsorra Mácsai Pál egyszemélyes előadását, az Azt meséld el, Pista!-t.
Klasszikus

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Vizuál

Paul Almásy válogatott fotográfiáiból rendezett tárlatot a Mai Manó Ház

A Mai Manó Ház A képírás mestere – Paul Almásy címmel rendezett kiállítást a világhírű franciaországi magyar fotóriporter munkáiból, mely május 11. és június 6. között látogatható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A Gyilkos tó kémiája

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Gyilkos-tónál megélt pálinka-történeteket mesélt.
Vizuál aukció

Új kiállítótérrel bővül a Virág Judit Galéria

Rippl-Rónai, Bortnyik és Munkácsy remekművei láthatók a május 15-én nyíló, csaknem 400 négyzetméteres területtel kibővülő Virág Judit Galériában, ahol a 105 kortárs és 157 klasszikus művet felvonultató új aukciós tárlat is megtekinthető.
Vizuál hír

Jelentős elismerésben részesül Marina Abramović

Marina Abramović világhírű performanszművész kapja idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat művészeti kategóriában – adta hírül a Papageno, a Pledge Times hírportálra hivatkozva. Az Asztúria hercegnője Alapítvány minden évben nyolc kategóriában osztja ki az elismerést, melynek első kihirdetett győztese a szerb művész.
Vizuál premier

Online premieren mutatják be a frissen felújított Habfürdőt

Kovásznai György születésének 87. évfordulóján a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum Igazgatósága videomegosztó csatornáján két alkalommal, május 15-én és 16-án este 7 órakor bemutatja a legendás animációs film restaurált változatát. 
Vizuál hír

106 éves korában elhunyt Norman Lloyd amerikai színész-rendező

Az Emmy-díjra jelölt színészt Los Angeles-i otthonában érte a halál - adta hírül az MTI. Norman Lloyd pályafutása kezdetén együtt dolgozott Orson Wellesszel, Alfred Hitchcockkal és Charlie Chaplinnel is.