Vizuál

Kép és képtelenség

2014.11.18. 17:30
Ajánlom
A Robert Capa Központban látogatható kiállítás az első, kifejezetten a kortárs technológiákat bemutató interaktív kiállítás, melyet a Kitchen Budapesttel együttműködve hoztak létre.

A kiállítás kurátora, Nemes Attila elmondása szerint a Capa Központ és a Kitchen Budapest közös tárlata a látáshoz és megfigyeléshez kapcsolódó új, innovatív technológiákat egyedi nézőpontból kívánja vizsgálni, párhuzamosan bemutatva a piacvezető technológiákat és a hackerek, művészek technológiai vízióit. Mint hozzátette, a kiállítás célja, hogy játékos és szórakoztató formában mutassa meg, milyen, a látást és megfigyelést segítő eszközök fogják meghatározni a következő évtizedet. A célcsoport nem elsősorban a szakemberek - hiszen ők minden bizonnyal ismerik már az olyan eszközöket, mint a Google Glass -, hanem azok az érdeklődők, akik néhány éven belül várhatóan maguk is hasonló termékeket használnak majd, így a legtöbb eszköz ki is próbálható - jegyezte meg.

A bevezető teremben videókon ismerhetők meg olyan, fejlesztés alatt álló termékek, mint a Sony Project Morpheus elnevezésű virtuális valóság szemüvege, vagy a Meta átlátszóra tervezett szemüvege, amely a virtualitást a valósággal ötvözi majd. Nemes Attila emlékeztetett: a kezdeteket a Nintendo Wiimote jelentette, ez a kiállításban is kipróbálható vezérlőegység adta meg először a virtuális valóság élményét a felhasználónak, de még képernyőn keresztül.

Johnny Chung Lee 2007-ben továbbfejlesztette ezt az eszközt, a Nintendo konzolának szenzorait a felhasználó fejére helyezve. A rendszer így meg tudja határozni a fej térbeli pozícióját, és ahhoz igazítja a képernyőn látottak perspektíváját. Kimondottan játéknak készült a Playstation Eye Pet; a kiterjesztett valóságot használó programban egy virtuális háziállattal lehet interakcióba lépni.

A Leap Motion kontrollere érintés nélküli vezérlést tesz lehetővé a levegőben, ennek Pinchi nevű hackje pedig a technológiát felhasználva hanganyagok szerkesztését szolgálja. Külföldön sajtótermékeknél már igen elterjedt a Layar "valóságböngésző", amelynek segítségével az okostelefonokon képekbe rejtett kódokat leolvasva új tartalmak: reklámok, videók, weboldalak jeleníthetők meg.

Talán a technológia iránt nem kifejezetten érdeklődő látogatók számára sem ismeretlen a Google Glass "okosszemüvege", amely a felhasználó hang- és kézjeleire annak szeme elé vetíti a kért információt, böngész az interneten vagy akár fotót is készít.

A rövidesen kereskedelmi forgalomban is kapható Oculus Rift szemüveg egy teljesen virtuális valóságba helyezi a felhasználót. A Capa Központban az eszköz kipróbálható a Radial G Racing versenyzős játékkal, de a Sightline The Chair alkalmazással több száz méteres mélység felett is egyensúlyozhatnak vagy a Weight of the Worlds programmal egymás gondolataiban is olvashatnak a látogatók.

Szintén lehet játszani a kiállításban a Microsoft által az Xbox konzolokhoz fejlesztett Kinect mozgásérzékelővel, a Capa Központban így akár focizhatnak, teniszezhetnek, bowlingozhatnak vagy falat is mászhatnak az érdeklődők.

A 2015. március 1-jéig látogatható kiállítás a "víziókkal" zárul, filmrészleteken, videókon, interjúkon keresztül bemutatva, milyen lehet a virtuális valóságra építő eszközök világa egy-két évtized múlva.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Vizuál ajánló

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Vizuál hír

A legjobb film díját nyerte el Németország legnagyobb animációs fesztiválján a Kék Pelikan

Csáki László alkotása a legjobb mozifilm díját hódította el Stuttgartban. A valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról szól, akik a 90-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Holdvadászat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért telt csaknem húsz évbe, hogy elkészítse ezt a különleges balatoni felvételt a Holdról.
Vizuál ajánló

Fókuszban a látvány – jön a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Az operatőri munkát fókuszba helyező seregszemlét idén az Oscar-díjas Cillian Murphy filmje nyitja meg, amelyet széles körű forgalmazásban nem láthatott a közönség.