Vannak olyan képek, amik csak sokkal később válnak igazán érdekessé, ahhoz a naphoz képest, amikor ténylegesen elkészültek. Sosem értettem pontosan, hogy miként is működik ez a jelenség. Az általam készített fényképek legnagyobb része az idő elteltével tőlem és az aktuális valóságtól is egyre távolabb kerül, de van néhány renitens, amelyik hiába készült 25 éve, mégis egyszer csak megjelenik szinte a semmiből, és kiderül róla, hogy elkészültekor teljesen mást jelentett, mint amit akkor gondoltam róla.

Sosem voltam egy nagy Omega-fan. Mikor ők igazán a csúcson voltak, én még legóztam, vagy talán azt sem. Csak utólag értesültem róla, hogy egykoron a teljes magyar zenekari vonalat az Illés-Metro-Omega triumvirátus uralta. Ezt meg, ugye, készen kaptam, mert történelem.

Volt tizenöt olyan évem, amikor az Északi-sarktól az Antarktiszig mindenkiről csináltam koncertfotókat a könnyűzenei szcénában, aki élt és mozgott, de az Omega valahogy kimaradt. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy miért. Semmi tudatosság nem volt a dologban. Valahogy így alakult. Nem értem én sem.

Van viszont egy terület, amiben talán magyar csúcstartó vagyok, ez pedig az Omega-sajtótájékoztató. Több mint egy tucat olyan sajtóeseményen voltam, ahol az Omega együttes teljes létszámban jelen volt. Valahogy úgy működött ez, hogy én lefényképeztem azt, amikor bejelentették a koncertet, aztán valamelyik kollégám elment a koncertre.

A színpadon a profi zenészek nagyon koncentráltan viselkednek, nem sok látszik az emberi oldalukból. Ezek az Omega sajttájok viszont kifejezetten szórakoztatóak és informatívak voltak. A zenekar tagjai sosem jelentek meg csak azért újságírók előtt, hogy írjanak róluk valamit. Mindig valami komoly apropója volt a dolognak.

Ez a kép például az egykori Népstadionban készült, ahol is bejelentették azt a bizonyos 1994-es koncertet, amit végül csaknem elmosott az eső. Bár Benkő László kivételével sosem beszélgettem hosszasabban egyikükkel sem, mégis úgy emlékszem, mintha régi cimborák lettünk volna, vagy régi csibészek. Jellemzően Mecky és Elefánt poénkodott, Benkő informált, Ciki és Mihály Tamás meg próbálta komolyan venni az egészet, mint a klasszik ritmusszekció.

Annyira fel bírták dobni a napot, hogy egy idő után már kifejezetten akartam Omega-eseményekre járni. Már amíg voltak. Most meg már nem lesznek. A zenekar egy év alatt gyakorlatilag elfogyott. Tavaly novemberben először Benkő László hagyott itt minket, majd pár napra rá követte Mihály Tamás, és idén decembertől Kóbor János is a Black and Blue Caféban játszik tovább. 1999-ben tartottak egy Omega-sajtótájékoztatót, amikor is Kóbor bejelentette, hogy megjelenik az első magyar zenei DVD, a  KonceRt. – Népstadion 1999 .

Röviden összefoglalva a következő témákról volt szó, csaknem hatvan év alatt az Omega együttes sajtótájékozatóin:

Az Omega együttesnek jelent meg Magyarországon elsőként önálló albuma, ők jelentették meg az első kinyitható lemezborítót, velük vették fel az első önálló könnyűzenei tévéshowt. Első magyar zenekarként jutottak ki az Egyesült Királyságba, az ő egyik lemezükből fogyott valaha a legtöbb – mind Magyarországon, mind külföldön. Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért. A magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója, elsőként jelent meg CD-je, DVD-je. Ők voltak az elsők, akik világszínvonalú fény- és hangtechnikát használtak magyarországi koncerteken. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban (korábban Népstadionban), ebből háromszor önállóan.  Erre azért nehéz bármit is mondani. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy Magyarországnak jót tett, hogy volt egy Omegája, én meg csak most jöttem rá, hogy milyen jó, hogy nem koncerteken fotóztam őket.