Azért az elég szar tud lenni, amikor nagyjából nem sikerül semmi. Nem, korántsem magamra gondolok, hanem arra a rengeteg zenészre és művészre, arra a rengeteg életre, amit hazavágott ez a 2020-nak is becézett rémálom. Ez az egész erről a képről jutott eszembe. Ez a kép azért érdekes, mert elkészült. Tulajdonképpen csak egy lábjegyzet lenne az életművemben, és ez még akkor is így lenne, ha magát Elvist fényképeztem volna le 2020-ban. Aztán senki mást se…
Ez volt az egyetlen igazi koncertfotó, amit egész évben csináltam.
Ilyen eset nem fordult elő 1991 óta, amikor is kalandvágyból elkezdtem koncerteket fényképezni. Olyan ez az egész, mintha ez az év csak képzeletben létezne, mintha csak egy csehszlovák gyerekfilmben meséltek volna róla, hogy egyébként létezik egy élő koncertzene nevű kulturális műfaj, vagy mintha barlangrajzokat kellene reprodukálnia Picassónak, hallomás alapján. Mikor az általános iskolai tanító néni mesél az űrhajózásról Vlagyivosztokban, még Gagarin előtt.
A kép egyébként a Teddy Harpo One Man Bandet ábrázolja, talán az egyetlen koncertjén, amit ebben a rémálom évben valódi közönség előtt tartott. Ő persze itt most a teljes európai zenésztársadalmat képviseli, de egyrészt azért ragadom ki pont őt, mert, ugye, van róla kép, másrészt meg azért, mert az ő sztoriját pontosan ismerem. Röviden ismertetném is, ha van egy percetek. Íme, csak dióhéjban a Teddy Harpo One Man Band 2020-as története. Meseszerű rémtörténet a jelen valóságából.
A március úgy kezdődött, hogy le kellett mondania egy hónapokig szervezett olasz turnét, merthogy Olaszországban kezdődött az európai vírusőrület. Ezt követően ugrott a teljes tavaszi program, merthogy közben Magyarországon is bezárt a bazár. Nagyjából májusra eldőlt, hogy elmarad a teljes nyári fesztiválprogram, ezért az összes lekötött szerződés ment a levesbe. Tavasszal a kocsmai fellépések is ugrottak, mivel bezártak a kocsmák. Nyáron elkezdték lemondogatni a szeptemberre tervezett fesztiválokat, a szerződéseket sztornózták. No, sebaj, majd a vendéglátás. De a bulihelyek ősszel megint csak bezártak, némelyik végleg. Az év végét azért fel szokták dobni a karácsonyi vásárokon megejtett fellépések, amik idén „kivételesen” meg se nyitottak, max. a fényfüzér maradt.
Csak azt nem tudom, hogy a fenyőfa alá mit fog tenni? Talán a visszamondott szerződéseket, aztán harmonikán eljátssza mellé Bach karácsonyi oratóriumának részleteit. Olyanokkal meg kár bajlódni, hogy lakbér, rezsi meg kaja. Még szerencse, hogy moziba sem lehet menni. Na, nem mintha volna rá pénze, mert ő még a raktárkoncertekről is lemaradt, amiket amúgy kb. senki sem látott. Mintha nem is lettek volna. Az Artisjustól azért összejött neki egy kemény százötvenezres támogatás, amit azóta sem utaltak ki. Talán majd a két ünnep között sikerül. Azt valahogy mindenki el szokta felejteni, hogy a zenészek inkább pénzért játszanak, mint nem. Ők ebből élnek. Már amikor, persze.
És nem csak Magyarországon áll a bál.
A londoni pubok fellépői ugyanígy szívnak, mint az amszterdami blueskocsmákéi. Leszámítva azt a jelentéktelen apróságot, hogy arrafelé az állam azért erőteljesen dotálja a munka nélkül maradt művészeket és a kiürült klubokat. Valahogy mindenki abban bízik, hogy egyszer majd véget ér ez a szörnyű év, és az emberek visszakapják a kulturális komfortzónájukat. Igény ugyanis lenne rá. Éppen ezért Teddy Harpo is átlag négy órát gyakorol naponta. Csak hogy nehogy ellaposodjon a know-how. Ez ugyanis nem úgy működik, hogy holnap újranyitunk, aztán felpattanunk a színpadra és rockandroll!
Teddy Harpo One Man Band (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Hát, nagyjából ez van. Hogy mi lesz jövőre? Nem tudom, de hogy csak jobb lehet, az majdnem biztos. Asszem. Legalább ez az egy koncert megvolt. Az egyetlen koncertfotó, amit idén csináltam. Ráadásul közben nem hagytam abba a szakmát, legalább is elméletben nem. Sőt, egész évben azon voltam, hogy lehetőségeimhez mérten érdekes képekhez írt, érdekes, vicces vagy éppen elgondolkodtató történetekkel szórakoztassam a morphoblog és a Fidelio olvasóit. Ez a legutóbbi talán inkább keserűre sikeredett, de vidámra biztosan nem.
Nem is szeretném ezt az érzést átragasztani senkire, úgyhogy idénre el is köszönök. Visszavonulok a barlangomba téli álmot aludni, hátha mire felébredek, magunk mögött tudhatjuk ezt a rettenetes évet, ami már most is olyan, mintha minimum harminc éve tartana. Addig is próbáljon mindenki a karácsonyra koncentrálni és hallgassatok esténként valami jó kis zenét hangszóróból, ha már ebben az évben élőben nem sikerült!
Februárban, remélhetőleg egy sokkal jobb évben, újra találkozunk.
Addig is mindenkinek Covidmentes karácsonyt és 2021-re egy sokkal jobb évet kíván a morpho!
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Teddy Harpo One Man Band (fotó: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
