Jó, persze voltak más brigádoknál is tragédiák, de nekik halmozottan kijárt a dráma, és a dolog furcsasága, hogy ez egyáltalán nem akasztotta meg a zenekar karrierjét. Kívülről legalább is így látszott. Ha valakinek nem indít be semmit elsőre a Def Leppard, akkor ezt hallgassa meg.

De ha azt mondom, hogy „tudod, ők az a zenekar, akiknek félkarú a dobosa”, akkor biztos közelebb kerülünk a megfejtéshez. A Def Leppard leginkább innen van meg az embereknek, Rick Allen fél karjáról. A nagyszerű dobos 1984 szilveszterén egy autóbalesetben vesztette el a bal karját, ami után a szaksajtó a zenekar végét jósolta, de legalább is egy doboscserét mindenki evidenciának tartott. Tévedtek. Mindenki tévedett, ugyanis a történet teljesen máshogy alakult.

A dobos meghálálta a bizalmat és egész elképesztő, több hónapig tartó munka és szenvedés árán visszaküzdötte magát a színpadra, a dobok közé, és a zenekar legnagyobb sikereinek is részese lehetett, sőt slágernótákat is írt, csak így, fél kézzel. Hangszerkészítők, mérnökök, mozgásterapeuták és hangtani szakértők egész csapata dolgozott azon, hogy olyan dobszerkót fejlesszenek ki Ricknek, amin fél karral is tud játszani. Persze ez így elsőre lehetetlennek tűnik, de végül azt eszelték ki, hogy a dobok jelentős részét a lábaival szólaltatja meg. Speciális pedálsort készítettek neki, ő pedig megtanulta, hogyan kell kiterjeszteni a lábdob adta lehetőségeket, és az eredmény önmagáért beszél. Aki nem ismeri a sztorit, csak a zenét hallja, sosem mondaná meg, hogy a dobosnak csak egy karja van, és ez koncerten sem hallatszik, csak látszik, és nem csak a karján. Rick ugyanis mezítláb lép fel minden bulin, hogy tudja tartani a ritmust, amit normál esetben bal karral kéne.

Rick Allen (Fotó/Forrás: morpho)

A Def Leppard ’96 októberében lépett fel Budapesten, és mi Vivian Campbell gitárossal interjúztunk. Ő a Whitesnake-ből igazolt át a zenekarba Steve Clark gitáros helyére, aki 1991 január nyolcadikán gyógyszer túladagolásban meghalt. Mondom, hogy nem a Def Leppard a világ legszerencsésebb zenekara. Clark súlyos veszteség volt az egész brit zenei világnak, hisz korának kimagasló játéktudású gitárosa volt, és hatalmas jövőt jósolt neki a szaksajtó. Csak míg Rick Allen a fél karját, addig Steve Clark az alkoholizmussal szembeni harcát veszítette el. Szokás, hogy egy zenekar tagjait szétdobják a sajtómunkások között és minden újság másik zenekari tagot kap. Részben praktikus, mert gyorsabban lemegy az egész, részben meg idegesítő, mert sokszor nem azzal beszélgetsz, akivel szeretnél.  Az interjú közben minden idegszálammal Vivian Campbell mimikájára koncentráltam az optikán keresztül, amikor is valaki megráncigálta a pólómat.

Utálom, ha ilyenkor megzavarnak ezért dühösen hátrafordultam, és legnagyobb meglepetésemre Rick Allen állt mögöttem, kezében egy doboz kólával. Először meredtem rá hülyén, de aztán összeraktam. Az üdítős dobozokat egy kézzel is ki lehet nyitni, de letört az a fémizé a dobozról, ami betolja a másik fémizét, hogy hozzáférjen az ember a doboz tartalmához és egy kézzel ezt már nem tudta megoldani. Éppen két interjú között volt, és én voltam a legközelebb hozzá, akitől segítséget tudott kérni. Gyanítom, a rajongók több fordulós „ki tud többet a Def Leppardról” című kvízjáték keretében döntötték volna el, hogy ki nyissa ki Rick Allen kóláját, nekem meg csak úgy simán az ölembe hullott ez a lehetőség. Egyébként jó fej volt, meg is akart kínálni, de ezt megköszönve elhárítottam, viszont megengedte, hogy csináljak róla egy képet, pedig a management megtiltotta, hogy átfotózzak a másik médium interjúalanyára. Hát így készült el ez a fotó, és emberként is erősen pozitív kép maradt meg bennem az akkortájt igencsak népszerű zenekar tagjairól, akikre manapság már csak úgy emlékeznek, hogy „tudod, ők az a zenekar, akiknek félkarú a dobosa”.