Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy előbújt belőlem a Greta Thunbergbe bújtatott Egry József, gyorsan elmondom, hogy ez az egész tényleg a véletlen műve. Már amennyiben a kép létrejöttének körülményeit vizsgáljuk. Viszont nagy ritkán előfordul, hogy az ember elront valamit, és ez a végeredmény szempontjából egy kis utólagos okoskodással egybekötve kifejezetten jó irányba sül el.
Annyi tudatosság volt a dologban, hogy én tényleg a Badacsonyt akartam lefényképezni éjszaka,
és mivel ilyenkor már nem lehet kézből fotózni, felpakoltam a gépet egy állványra. Ilyenkor az emberke megméri a fényt, beállítja a képkivágást, meg a rekesznyílást, aztán exponál. Ha minden jól megy, akkor a végeredmény egy tű éles éjszakai felvétel lesz a hegyről. Legalább is ez volt a cél. Csakhogy én, amikor nyitva volt a zár, és zúzott befelé a fény, véletlenül belerúgtam az állványba. Jó alaposan beráztam az egész cumót, az eredmény meg valami ilyesmi lett, csak nem volt semmi értelme. Viszont kissé hasonlított egy orvosi grafikonra, és bár nem mondhatnám, hogy ez pecsételte meg a bolygó sorsát, de utána már szándékosan ráztam be a fényképezőgépet, amíg úgy tizedikre össze nem jött ez a kép.
Amikor átraktam fekete-fehérbe, az eredmény meghökkentet. A hegy fényeinek bemozdult vonulata egy EKG-görbe alakját vette fel. Nem vagyok kardiológus, nem tudom megmondani, hogy ez a görbe mennyire számít kórósnak, de hogy nem szabályos, az biztos. Merthogy egyébként tényleg nagy gáz van a bolygóval. Még akkor is, ha a jeleket nem EKG formájában küldi, hanem sokkal profánabbul. Jelez nekünk kiszáradással, élelmiszerhiánnyal, olvadó jéghegyekkel, emelkedő tengervízszinttel, élhetetlenné váló városokkal, tömeges migrációval. Segélykiáltásokat hallat emelkedő hőmérséklettel, növekvő CO2 szinttel, légköri szmoggal és Covid-19-cel.
Kicsit olyan, mintha nemcsak én, hanem az egész emberiség is belerúgott volna abba az állványba,
és még mindig nem vette észre, hogy életlenedik a kép. Értem én, hogy nehéz visszafogni a fogyasztást, és azt is tudom, hogy mindenki megszerette az okostelefonokat, az olcsó repülést, meg a marhaburgert, de ha ez így marad, közben saját magunkat áldozzuk fel a jólét oltárán. Ezt abból gondolom, mert nagyjából karba tett kézzel nézzük a baljós jeleket, és közben nem igazán csinálunk semmit.
Még mielőtt bárki megkérdezné! Igen, nekem is van okostelefonom, én se vitorlás hajóval szelem át az Óceánt, és én is eszek gyorséttermi kaját. Csakhogy itt nem az egyének személyes felelősségéről elmélkedem, hanem az emberiség kollektív felelősségéről, mert csak akkor lehet felvázolni a Föld normális szívritmusát, ha ezt mindenki rendbe akarja tenni. Egyedül mindössze annyival járulhatok hozzá a bolygó ügyéhez, hogy véletlenül lefényképezem a beteg Föld EKG-ját, aztán megmutatom másoknak is.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: A Föld EKG-ja (fotó: Hegedűs Ákos / morphoto)