Nem, ennek semmi köze a klasszikus kalandfilmhez. Sandra Bullock sincs benne, meg a pretoriánusok is maximum csak a tűzfalig jutnak el.

Van viszont elektromos hálózat, ami az egész összeszerelő üzemmé alakult országot működteti, és lassan mindent behálóz, mint a hajszálerek a szervezetet. Látható és virtuális vezetékek fonják be a kultúrát, a templomokat, a vizet és a levegőt, mert kell az áram, hogy fény legyen a csavargyárban. Az agyakban van csak sötétség, de ott nagyon. Én is teljesen el vagyok bizonytalanodva. Lassan már nem is tudom, hogy melyik a műalkotás: a sárkányos díszes kapu vagy a villanyoszlop?

Azt meg kell hagyni, hogy a kínaiak legalább nem lopkodták össze a műtárgyakat, többek között a világ minden országából, sőt inkább tőlük vittek haza a nagy nyugati múzeumok ezt-azt. Mondjuk, nyugaton azért nem kötik rá az áramot a Mona Lisára, bár ami azt illeti, a hangsúlyok már rendesen eltolódtak. A keleti kényelem is lassan nyugati izgalommal párosul, mert már ott tartunk, hogy műalkotások születnek a mesterséges intelligencia hálózatára kötve.

Azon gondolkodom mostanság, miként lehetne az éppen kulturális alkotói korszakába lépő mesterséges intelligenciát lefényképezni. Nem egyszerű, mert algoritmusokat meg biteket mutogatni azért szép kihívás lenne, és amúgy is hülyeség.

A mesterséges intelligencia által gyártott műalkotások szerintem sokkal súlyosabb problémát jelentenek, mint amilyennek ez pillanatnyilag látszik. Nem, nem attól tartok, hogy a Skynet öntudatra ébred – bár ez sem elképzelhetetlen – hanem attól, hogy a művészetben az emberi tényező teljesen marginálissá válik, sőt, szép lassan kihal.

Az irodalomban már most nagyon erős problémának látom a ChatGPT jelenséget. Az, hogy a megjelenő könyvek jelentős százalékát chatbotok írják, az rémisztő. Ráadásul nemcsak prózát, de verset is tudnak írni, és ha belegondolunk, egy közepes ponyva színvonalát simán lehozza egy chatbot, az olvasók meg nem vesznek észre semmit. Attól tartok, lassan egyedül már csak a témafelvetésben lesz jobb Nádas Péter vagy Závada Pál.

Tudjuk, hogy nemzetközi szinten jó néhány bestseller jó néhány fejezetét eddig is szellemírók írták, de mostantól őket sem kell majd kifizetni. Azt mondják, a chatbotok egyelőre „csak” a beprogramozott adatkészletből tudnak dolgozni, de ez sem lesz mindig így. Mi lesz, ha ráengedjük őket a netre?

Sárkányos kapu és villanyoszlop a kínai Tangsanban (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

Az én legnagyobb problémám a képzőművészet. A szobrászatot talán vegyük ki, mert ugyan lehet 3D nyomtatókkal szobrokat gyártani, de ott a nyersanyag és a technológia egyelőre kizárja az AI-t. Max egy szobortervet tud összerakni, amit ugyan le lehet gyártani, de azért az nem lesz ugyanaz, mint amikor Michelangelo nekimegy a vésőjével a márványnak. Na de a festészet vagy a fotográfia már kemény ügy! Simán lefest egy algoritmus Van Gogh stílusában bármit. Én kitalálok egy témát, a többi a szoftver dolga. Nem tudom, mindez hova vezethet. A széthájpolt fényképekkel ugyanez van: gyakorlatilag bármit le lehet gyártani egy jó szoftverrel mindenféle emberi, művészi beavatkozás nélkül. Ha egy program is tud olyat, mint én, akkor rám nincs is szükség.

mégsem megyek vele semmire. Egész pontosan attól tartok, hogy egy idő után a netet böngészve ötletelni is fognak az algoritmusok, és gyorsabban fognak jobbat kitalálni, mint maguk a művészek.

Van persze egy másik álláspont, ami ennél jóval optimistább és megengedőbb. Ennek képviselői azt mondják, hogy soha nem lehet kikapcsolni az emberi tényezőt a művészetből, mert az emberek mindig jobb és kifejezőbb ötletekkel fognak előállni, mint a chatbotok, hiszen ők csak az emberek által megkreált világból táplálkoznak, ezért a művészek mindig egy lépéssel előttük járnak majd. Nagyon remélem, hogy nekik lesz igazuk, mert különben az fog zavarni ezen a képen, hogy mindenféle hülye sárkányokkal tönkrevágták ezt a gyönyörű távvezetéket.

Fejléckép: Sárkányos kapu és villanyoszlop a kínai Tangsanban (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)