A Küldetés nevű zenekarral erős, ám de ambivalens kapcsolatban állok már a nyolcvanas évek óta. Wayne Hussey zenekara The Mission néven 1986-ban alakult, az angliai Leedsben. A nyolcvanas évtized második felében elhatalmasodó sötét zenei irányzatokat lovagolták meg kicsit karcosabb hangszereléssel, amit manapság gothic rocknak neveznek. Hussey hangja nagyon jól passzolt ehhez a stílushoz, és az 1990-ben megjelent Carved in Sand című lemez a csúcsra repítette a zenekart.
Szerintem azóta sem sikerült hasonló színvonalú muzsikát létrehozniuk, de a lényeg az, hogy valamilyen csoda folytán a lemez turnéjának állomásai közé Budapest is bekeveredett. Egészen pontosan 1990 október 26-ra volt meghirdetve a Mission koncertje a Budapest Sportcsarnokba. Nagyjából akkor kezdődött a saját küldetésem, ami a gyakorlatban a zenekar és leginkább Wayne Hussey lefényképezését jelentette. Akkortájt még csak halványan bontogattam fotográfiával átitatott szárnyaimat, így egy koncerten csak nézőként lehettem jelen, de ez is majdnem meghiúsult, mint ahogy az egész fellépés is kis híján ment a levesbe.
Történt ugyanis, hogy 1990 október 25-én a személyszállítók és egyéb közúti fuvarozók – a benzináremelés ellen tiltakozva – lezárták Magyarországot.
Igen, október 25. és 28. között az egész ország lebénult négy teljes napra, ami aztán Taxisblokád néven vonult be a magyar mainstreambe.
Ha valaki vet egy hevenyészett pillantást a dátumokra, akkor bizonyára feltűnik neki, hogy a Mission koncert erősen benne van ebben az intervallumban. Én októberben a Balatonon ténykedtem, és mivel rendelkeztem belépőjeggyel, egy elég komoly problémahalmazon kellett átverekednem magam. Először is fel kellett jutnom valahogy Budapestre, és mivel a közúti vonal minden szinten ki volt zárva, egyedül a vonat jöhetett szóba, de mivel ezt más is így gondolta, a vasúti közlekedés annyira túlterhelt volt, hogy a szerelvényekre feljutni gyakorlatilag lehetetlen küldetésnek számított.
Indult egy személyvonat valamikor hajnalban Fonyódról Budapestre, ami megoldásnak tűnt. Előző este áttekertem biciklivel Fonyódra, a bringát egy fához láncoltam és beültem a helyi kispiszkosba, hogy elsőként szálljak fel hajnalban a vonatra. Ez működött is, úgyhogy erősen másnapos tünetekkel bár, de olyan dél körül Budapesten voltam. Közben hallgattam a rádiót, ahol többször is bemondták, hogy amint megtudnak valamit az esti koncertről, informálják a hallgatókat. Azért az nem semmi, hogy egy budapesti könnyűzenei koncert országos üggyé vált! Ilyen se nagyon volt azóta.
Szóval, végül annyit tudtam meg, hogy a zenekar leszállt Budapesten, de hogy a reptérről hogy jutnak be a sportcsarnokba, hogy egyáltalán bejutnak-e, az még kérdéses volt.
Úgy tűnik, a taxisok is hallgattak rádiót, mert a Mission megérkezett valahogy a Határ úthoz, ahonnan külön nekik lefoglalt metrószerelvényekkel robogott tovább a Budapest Sportcsarnokba.
Engem többen is le akartak beszélni az egészről, mondván, úgysem lesz koncert, meg én se érek oda soha, de ha már végre Budapesten voltam, próba-szerencse alapon a sportcsarnokot is bevállaltam, és ezt nagyon jól tettem, mert a bullert megtartották, és nagyszerű volt!
A következő dátum 1995. március 30., amikor ugyan már erősen lecsengőben volt a gothic rock, de a Mission, úgy látszik, nem haragudott meg Budapestre és ismét tiszteletét tette a városban, ezúttal a Petőfi Csarnokban. Na, itt már fényképezőgéppel felvértezve, hivatalos akkreditációval érkeztem az eseményre, de az egész totálisan kiábrándítóra sikeredett. Sosem értettem azt, hogy ha nem akarja egy zenekar, hogy fényképeket csináljanak róla, akkor miért nem tiltja ki inkább a fotósokat. Ehelyett a következő szokott történni. Mivel vakut tilos használni (ami egyébként nem is baj), és csak néhány dal közben lehet fényképezni, a renitens zenekar egyszerűen nem kapcsolja fel a fényeket az első három szám alatt, vagy csak simán végig háttal állnak a közönségnek. A lényeg, hogy ne lehessen róluk képeket csinálni.
Ez ilyen hoztam-is-meg-nem-is helyzet: én nem tiltom meg a fotózást, de olyan körülményeket teremtek, amik végül azt lehetetlenné teszik.
A Mission tutira ment 95-ben. A „fotózás” alatt a színpad sötétben maradt, és a zenekar még meg is fordult, háttal a fotósoknak, úgyhogy heveny káromkodások közepette elhagytam a színpad előtti területet, de mivel a hangosítás is pocsék volt, végül otthagytam az egészet.
Aztán el is temettem magamban a lehetőséget, hogy valaha lencsevégre kapom Wayne Hussey zenekarát, de végül mégiscsak összejött a dolog, méghozzá a Sziget fesztiválon 2002. július 31-én. A zenekart a koraesti idősávba pakolták, még világosban kezdtek, úgyhogy a sötét-színpad trükköt nem lehetett eljátszani. Egy fesztiválon, hatvanezer néző előtt meg nem lehet a közönségnek háttal játszani a számokat, úgyhogy most nem volt menekvés, most tényleg csak rajtam múlott minden. Hát, múlott is, meg nem is.
The Mission, Sziget 2002 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Ez a kép tök jó lenne, de Hussey kezét levágtam a széléről. Lehetne hülye kifogásokat keresni, hogy a meglepetésszerű gyors mozdulat, meg a három unikum, de ezek csak gagyi kifogások. Ennél sokkal bonyolultabb mozdulatokat sokkal rosszabb fényben is megoldottam már, sokkal több unikummal karöltve. Szóval, nem értem, mert se előtte, se azóta nem csináltam ilyet. Amikor lehívták a negatívot, és ezt megláttam, el is ment a kedvem a zenekarosditól, olyannyira, hogy vagy fél évig nem is fényképeztem koncerten. Hát, ennyi lenne a sztori, így, nagy vonalakban. Mondhatnám: küldetés teljesítve.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: The Mission, Sziget 2002 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morphoto)
hírlevél
