Vizuál

KÉP-regény: A labdarúgás kísértete bejárja Argentínát

Az argentin aranyháromszög, 2. rész
2023.06.16. 16:30
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Argentína legnagyobb exportcikkeiről szóló, háromrészes sorozatának második írását közöljük.

Amikor arról beszélnek, hogy futball huliganizmus, akkor mindenki pontosan érti, miről van szó. De ha azt mondjuk, hogy futballkultúra, akkor mindenki nagy szemeket szokott mereszteni, és maximum néhány zseniális focista játékintelligenciáját vagy néhány korszakos csapat eredménylistáját szokás ilyenkor előcitálni a múltból, és elködösült tekintettel emlegetni a sokak által soha meg nem élt egykorvoltot. Pedig Buenos Airesből szemlélve a futballkultúra valami egészen mást jelent, valami olyasmit, amit megfigyelni és elmesélni lehet ugyan, de megérteni aligha.

Nyilván egy háromszoros focivilágbajnok ország máshogy áll ehhez az egészhez, de azért megfordultam már az összes nagy futballnemzet háza táján, és ilyen jellegű, mindent átitató fociőrületet még sehol sem láttam.

Az, hogy az utcán minden második kutya az argentin válogatott kék-fehér csíkos mezét viseli, csak eleinte volt furcsa.

Az, hogy a gyerekek fociznak a grundon, még simán lehet akár normális is, de hogy aki nem focizik, az minden sarkon egy világkupa másolattal szelfizik egy Maradona- vagy Messi-plakát előtt, az már extrémnek is nevezhető. Merthogy ez azt is feltételezi, hogy minden második sarkon van egy Messi- vagy Maradona-poszter, pedig ez nem igaz. Ugyanis minden sarkon van kettő.

Hatalmas falfestmények, gigantikus óriásplakátok hirdetik az argentin futball nagyszerűségét. Nincs egy valamire való autómosó, dísznövénykertészet vagy halbiológiai központ, ahol ne egy két emeletnyi Messi-falfestmény díszítené a bejáratot. Ahova nem a pápa van festve, oda valamelyik focista. A jelenség pontos logikai hátterét nem sikerült megállapítanom, de érdekes átkötést, azt lehet látni. Bizonyos képeken Lionel Messi egyenesen krisztusként van ábrázolva glóriával a feje fölött, amint éppen áldást oszt. Közben a mellette eldöcögő autóbusz oldalán Dibu Martinez – az argentin válogatott kapusa – hamburgert reklámoz, míg az isteni Diego Maradona a házak tetejéről tekint le ránk.

Az például elég érdekes, hogy Luis Borges, az argentin irodalom legismertebb alakja, egy köztéri szoborral és egy utcanévvel kénytelen beérni, míg Maradonának külön múzeumi szárnya van. Igen, a Világbajnokok Múzeumában, merthogy ilyen is van! Ráadásul nem is akármilyen. Olyan az egész, mintha a budapesti Műcsarnokot focimúzeummá alakítanák át: elképesztő mennyiségű relikvia és életnagyságú szobor között interaktív táblákon követhetjük végig az argentin labdarúgás teljes történelmét, az összes megnyert kupával és éremmel teli, hatalmas termek tömkelegén keresztül.

AzargentinvalogatottpanoramabuszaaVilagbajnokokMuzeumaban-155556.jpg

Az argentin válogatott panorámabusza a Világbajnokok Múzeumában (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

Az egyik teremben egy 360 fokos moziba ülhetünk be, ahol nonstop tolják a 2022-es foci vébé döntőjét. Az utána következő csarnokba pedig

beállították azt a buszt, amelyikkel a csapat a tavaly decemberi vébégyőzelem után végigment a reptértől a belvárosig.

Igen, az egész emeletes busz az eredeti dekorációval és zászlókkal bent áll egy hangárban a múzeumban. Fel is lehet rá menni. Ja, és persze ki van állítva az eredeti világkupa is, amit most címvédőként az argentin szövetség őriz négy évig.

Elég komoly túra volt végigjárni az egész múzeumot, de mire kijöttem, kicsit jobban megértettem, mi az, amit egyes országokban futballkultúrának hívnak. Őszintén szólva korábban nem láttam sehol, hogy a focinak nemcsak hogy kultúrateremtő és társadalmi összetartó szerepe van, de az ilyen látványosan meg is nyilvánul.

A labdarúgás kísértete bejárja Argentínát.

A múzeum után beültem egy taxiba, és amikor az egyébként angolul nemigen beszélő sofőr érdeklődött, merről jöttem, csak annyit kellett mondani, Puskás, mire a forma elvigyorodott, és a fejében máris minden a helyére került.

További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide >>>

A cikksorozat első része itt érhető el:

KÉP-regény: Az argentin aranyháromszög

Kapcsolódó

KÉP-regény: Az argentin aranyháromszög

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal háromrészes sorozatba kezd Argentína legnagyobb exportcikkeiről.

Fejléckép: Az argentin válogatott panorámabusza a Világbajnokok Múzeumában (fotó: Hegedűs Ákos / Morphoto)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Harcosok klubja

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két hattyú indította el a gondolatait.
Vizuál hír

Demeter Szilárd marad a Petőfi Irodalmi Múzeum élén

Az intézmény jelenlegi főigazgatója egyedüliként jelentkezett a pozícióra, amelyet újabb öt éven át tölthet be. A múzeum honlapján elérhetővé tette pályázatát.
Vizuál ajánló

Online folytatódik a Verzió Filmfesztivál

November 29-én ért véget a jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Ötvenhárom alkotás, köztük a nyertes filmekkel, december 10-ig online is elérhetővé válik a szemle oldalán.
Vizuál hír

Önerejű képek – Keserü Ilona grafikai életművéből nyílt kiállítás az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében nyílt időszaki kiállítással tisztelegnek a kortárs magyar képzőművészet egyik legnevesebb alakja előtt. A tárlat 2024. január 28-ig látogatható.
Vizuál kritika

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.