Idillikus vidéki hangulat: a magányos kerékpáros kalapját arcába húzva leheveredik a nagy tölgyfa alá, mikoris a tóparton megpihenve az egésznapos szántás emberpróbáló megviseltetései után igyekszik feltöltődni a lemenő nap utolsó sugaraiból. Egyébként tényleg van némi falusi feelingje ennek a képnek, de szó sincs erről.

és mivel a lakosság jelentős része bringával közlekedik, ezért itt százával heverésznek a biciklisták, csak nem mindig ilyen jó fényben, amit megér lefényképezni.

A Vondelpark egy 47 hektáros nyilvános városi park Amszterdamban. Olyan, mint Londonban a Hyde Park, New Yorkban a Central Park vagy Budapesten a Városliget. Minden metropolisban meghagytak néhány gyeptéglányi területet, amolyan „vissza a természethez” jelleggel. Tavaly nyáron ezekben a parkokban nem igen járkáltak emberek, a forróság pokoli volt, a fű meg sárga. 2022-ben volt minden idők legforróbb nyara, és a tavaly tapasztalt hőmérsékletek az iparosodás előtti időkhöz képest 1,1 fokkal magasabbak, de már 1991–2020 átlagát is 0,3 fokkal meghaladják.

Március 20-án került nyilvánosságra az IPCC, vagyis az ENSZ kormányközi, klímaváltozást vizsgáló testületének vadiúj összefoglaló jelentése, amelyből nagyvonalakban kiderül, hogy hányadán állunk momentán a klímakrízis bolygóra gyakorolt hatásaival. Röviden összefoglalva pocsékul. Itt van példának mindjárt az amsterdami magányos biciklista. A címet Conan Doyle-tól kölcsönöztem, az egyik Sherlock Holmes-novella címét lenyúlva. Conan Doyle kora, a Viktoriánus Anglia, a második ipari forradalom csúcspontja, az a korszak, ahonnan az egész klímakrízis elindult és ahová szeretnénk visszatérni. A párizsi éghajlatvédelmi egyezmény legfőbb célkitűzése a hőmérséklet emelkedésének 1,5 Celsius-fok alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest.

Amsterdam, Vondelpark (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

Ha belegondolok, a gőzmozdonytól meg a szövőgéptől elég hamar eljutottunk a benzines autók uralmáig, de már ez is véget érni látszik lassan. Most először látok egyébként olyan klímajelentést, ahol hosszasan taglalják, hogy

A fejlett ipari nagyvárosokban remekül élnek az emberek, Jockey Ewing ki se látszik a Cadillac-ből, miközben Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában, Ázsiában, a legkevésbé fejlett országokban emberek milliói szomjaznak és éheznek, és ők kapják a legtöbbet az aszályokból és árvizekből, miközben nincs autójuk, nem ülnek repülőre és nem fűtik télen a medencét a nyáron légkondis felhőkarcoló tetején. Hát, nem is tőlük várjuk a megoldást a problémára, sokkal inkább a lassan horribilis energiamennyiséget felhasználó ipari nagyhatalmaktól, ahol viszont korántsem elég a kormányzati elszántság (már ahol van ilyen), de a társadalmak és persze az egyéneknek is sokat kell tenni a változásért.

Amsterdamban, mondjuk, rengeteg ember bringával jár, és nem is tudom, hogy mikor láttak szmogot utoljára, miközben Budapesten meg arról vitatkoznak, hogy a közösségi közlekedés vagy az autózás legyen-e a városi prioritás. Az ilyen kérdéseken szerintem már rég túl kéne lenni. Már csak azért is, mert

Ha nem csökkentjük 2030-ig a mostani szint felére a kibocsájtást, akkor a másfél fokból hirtelen kettő lesz, a képen látható srác meg egy gumimatracon fog heverészni a vízibiciklije mellett, a Vondelpark hűlt helyén hullámzó forró tengeren. Persze ennek is megvan a varázsa, de ha itt fogunk tartani, akkor egész Európa találkozni fog azzal a brutális vízhiánnyal, ami tavaly nyáron már beköszöntött a kontinens déli régióiban.

Az IPCC jelentés legfontosabb pontja talán az, hogy már tudjuk, hogyan lehetne elkerülni a klímakatasztrófát, de ehhez képest, ahogy Hoeszung Lee IPCC elnök fogalmazott: „sétálunk, miközben rohannunk kellene”. Legalább arra a rohadt biciklire üljünk már fel végre!

Fejléckép: Amsterdam, Vondelpark (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)