Nem, ennek most semmi köze nem lesz Csehovhoz vagy a Kiscsillag zenekarhoz. Ez most az én történetem. Szerintem minden fotósnak van egy madaras korszaka, ami legtöbbször galambos, főleg, ha városi kollégáról van szó. Ez olyan tizennyolc év körül kezdődik, nagyjából húszévesen kulminál, aztán az emberből vagy természetfotós lesz, és örökké megmarad, vagy kinövi, és csak alkalmakként veszi elő a galambokat.
Na, nekem ez a madaras korszak nem galambos, hanem sirályos volt. A galambokat valahogy túl egyszerűnek tartottam, meg hát
én a Balaton mellett nőttem fel, ahol azért a sirály meghatározóbban jelen van az ember hétköznapjaiban.
Érdekes, hogy mindezek ellenére egy budapesti panelban kezdtem el sirályokat fényképezni, a kilencedik emeletről. Télen ugyanis a sirályok nemigen találnak kaját a tavak, folyók mentén, és körülnéznek a vetésben meg a városi lakótelepeken, és simán beérik a jó kis halkaja helyett valami bármivel.
A sirály (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)
Esetünkben a tízediken lakó néni minden délután kenyeret dobált a sirályoknak, nagyjából novembertől márciusig. Hogy honnan szerzett annyi kenyeret, azt mindig is szerettem volna kideríteni, de sosem sikerült, és már mindketten elköltöztünk, a néni ráadásul végleg, úgyhogy ez örök rejtély marad. Az viszont nagy flash volt, hogy minden délután egy csapat sirály körözött az ablakunk előtt, én meg tesztelhettem a fényképezőgépem, az optikáim sebességét, meg persze a reflexeimet.
Az igazság az, hogy nagyon kevés igazán éles és használható kép készült, de mivel az iskolából nagy tételben lehetett igényelni a filmet, a laborálást meg saját kezűleg végeztem, szintén kincstári cuccokkal, ezért a sirályfotózás költségvonzatait nem nevezném jelentősnek.
Aztán a kilencvenes évek közepétől, amikor megjelentek az első ultragyors autófókusz technikák, mindig mentem tesztelni a sirályokon, egyre javuló minőséggel és hatékonysággal. Ez annyira bevésődött, hogy később, amikor a néni nem dobált már kenyeret,
mindig kimentem egy sirályos helyre, ha ki akartam próbálni valamilyen fotótechnikai elemet.
Ez jellemzően a Balaton volt, de most már tengerpartokon tesztelek. Ez a kép a spanyol tengerparton készült, egy vadiúj optikai rendszer tesztelésén voltam kíváncsi arra, hogy a beépített tekintetkövető autófókusz rendszer tényleg annyira gyors-e, hogy az élességet végig a repülő sirályon tartja.
Mivel ez nem egy fényképezőgépteszt, ráadásul a márkát sem írom le, mindenki döntse el, hogy a manőver sikeres volt, avagy sem. Én mindenesetre megragadnám az alkalmat, hogy felüljek ennek a sirálynak a szárnyára, és elmenjek vele nyaralni. Hogy pontosan merre visz az utam, azt még nem tudom, de az biztos, hogy a nyár elmúltával folytatódik a KÉP-regény a morphoblogon, és reményeim szerint a Fidelión is. Addig pedig mindenkinek jó nyaralást és sok jó fényképet kíván a (morpho)!
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: A sirály (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)
hírlevél
