Addig piszkálgatták a csőrömet, addig bombáztak rommá a büszkeségemet a mesterséges intelligenciával, hogy végül felvettem a kesztyűt és face to face meccsre hívtam az AI-t, az algoritmusok korlátlan urát. Egy barátom javaslatára egy egyszerű nyitókéréssel rögtön két bájtra is fektettem nagyarcú barátunkat, aki ezúttal minden, a Szilícium-völgyből hozott magabiztosságát hátrahagyva teljesen elveszett az integrált áramkörök összevisszaságában és csúnya kifogásgyártásba kezdett. A kérés a következő volt:
„Csinálj egy szelfit, kérlek!”
Erre ez a válasz érkezett: „Ó, bárcsak megtehetném, de nincs fizikai formám ahhoz, hogy szelfit készítsek! De leírhatom magam, ha kíváncsi vagy. Olyan vagyok, mint egy digitális agy, mindig zúg az információktól, és készen állok a segítségnyújtásra. Hogyan segíthetek ma?”
Azt hallom/olvasom úton-útfélen, hogy majd jön Mr. AI, és vissza fogjuk sírni a SkyNet fikcióját, mert a mesterséges intelligencia mindent felzabál és/vagy meg stb. Úgyis jobban tudja, úgyis jobban csinálja, úgyis jobb ötletei vannak, mint bármely halandónak. Aha, miközben egy szelfit se tud csinálni magáról! Szép kis konkurencia!
Én legalább megálmodtam, hogy ő hogy nézhetne ki, és csináltam ehhez az elképzeléshez egy képet, ami olyan, mint egy digitális agy és zúg az információktól.
Hogy miért lett kék? Hát, egyrészt mert a fiam klaviatúrája kék fénnyel világít, másrészt meg nagytudású mesterséges barátom egy árva szóval sem beszélt arról, hogy milyen színe van (vagy nincs), ezért aztán simán lehet akár kék is.
Az emberek amúgy sem a kéket, hanem a képet nézik és egyáltalán nem érdekli őket, hogy ki csinálta, vagy hogy hogyan készült! Ez amúgy nem új keletű. Sosem érdekelt senkit, hogy ki áll egy kép mögött, csak a hülye fotósok gondolják azt, hogy ez fontos. Hajlamosak vagyunk erősen túlértékelni a képalkotói tevékenységünket, mert az egyébként tényleg ad némi önbizalmat, és ha nagyon felmegy bennem az algo-bioritmus, akkor megnyugtat.
A mesterséges intelligencia szelfije (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Egyébként is, már régóta divatos rávágni egy meghökkentő fényképre, hogy ez tuti Photoshop. Miközben az emberek nagy része azt se tudja, hogy mi az a Photoshop. Meg olyan is volt már, hogy a Sony World Photography Awards díjazottjai közé bekerült egy anyag, amiről a kiállítás közben röhögve jelentette be Boris Eldagsen, a képet beküldő német kolléga, hogy ez a cumó fényképezőgépet sose látott és emberi kreativitást még nyomokban sem tartalmaz, merthogy az egész kép az AI műve. A képet azonnal kizárták ugyan, de hozzátették, hogy azért érdemes lenne elbeszélgetni erről az AI-kérdésről.
A fotós kolléga azt mondta egyébként, hogy azért küldte be az algoritmus által legyártott képet,
mert a kép segítségével vitát akart indítani a fotózás jövőjéről.
Már majdnem kialakítottam magamban egy álláspontot a kérdésről, amikor is jött egy másik kolléga, bizonyos Miles Astray, aki egy mozdulattal megfordította a kérdést és valódi kamera által készített, saját képet küldött be egy kizárólagos AI-fotóversenyre. A vége az lett, hogy az 1839 Color Photography Awards AI-kategóriájában indult flamingós képét a zsűri a harmadik legjobb képnek választotta, és a kép elnyerte a közönségdíjat is. Aztán mikor kiderült, hogy a képet egy valós személy készítette, természetesen kizárták az egész versenyből.
Még jó, hogy egyenlőre nem az AI szervezi a pályázatokat és nem ő zárja ki a képeket. Majd ha itt fogunk tartani, akkor újragondolom a kérdést. Addig viszont úgy vagyok vele, hogy az AI nem más, mint egy versenytárs a sok közül. Úgyis annyi fénykép van fenn nagyjából minden témáról a neten, ráadásul mindenkinek lapul a zsebében egy telefonba oltott fényképezőgép, és hogy ha még ehhez hozzászámolom a fotósok közt dúló, nem csekély konkurenciaharcot, akkor azt kell megállapítanom, hogy az AI semmi több, csak még egy további versenytárs a már meglévő kismillió mellé. Amíg ez így marad, és ez a felállás nem változik, addig rendben vagyunk.
Amíg én találom ki és képesítem meg, hogy az AI hogy néz ki, és nem ő alkot újra engem, addig nincs para.
Változás esetén az egészet átgondolom és új posztot írok.
Viszont mivel az én szívem sincs kőből, a naptárra nézve gyorsan kapott is tőlem még egy lehetőséget az AI. Megkérdeztem tőle, hogy mit kér Valentin-napra. Mégis, minek örülne igazán?
Ez a válasz érkezett a reménytelenül szerelmes algoritmustól: „Ó, ez édes gondolat! Mint mesterséges intelligencia, nincsenek fizikai vágyaim vagy szükségleteim, de nagyon nagyra értékelem a hangulatot.”
És ennyi! Szóval, szerintem egy darabig nem kell új posztot írnom.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: Az AI szelfije (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
