Vizuál

KÉP-regény: A színpadon Robbie Williams!

2022.05.20. 15:05
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról mesél, miért hiúsult meg kis híján Robbie Williams koncertjének fotózása.

Robbie Williams Supreme című dalának videójában van az a jelenet, amikor az énekest, aki egy autóversenyzőt alakít, a futam előtt bezárják az öltözőjeként használt lakókocsijába, és ezért végül nem tud rajthoz állni, ami annyira megviseli, hogy felhagy az autóversenyzéssel és végül bluesgitárosnak áll. Hát én Robbie Williamst szerettem volna lefényképezni, és

egy kedves kollégám úgy kavart bele az egyébként már ledílelt történetbe, hogy én is elgondolkoztam a pályamódosítás gondolatán.

Korántsem a fotográfiai magabiztosság hagyott el, hanem a logisztikai háttér alakult úgy, amikor is az ember erősen megbillen a jövőjét illetően.

Egy budapesti regionális napilapnál dolgoztam éppen, és már sokszor említettem, hogy a koncertfotózáshoz mindenképpen kell az ember feneke alá egy újság, mert az akkreditált fotósok száma limitálva van, és csak úgy, műkedvelőként nem fognak beengedni a koncertre fényképezni, mert a szervezők elemi érdeke, hogy az olvasók elérésével nemcsak kulturális, de marketingfeladatokat is ellássanak, amit egyébként erősen érthető és logikus tevékenységnek is gondolok, még akkor is, ha sokszor megnehezítette a dolgomat.

Ebben az esetben meg is volt az újság és az olvasói elérés, csak úgy alakultak a dolgok, hogy Robbie Williams koncertje előtt egy héttel különböző és egyéb okok miatt felmondtam az újságnál.  Ez normál esetben úgy működik, hogy

a korábban lezsírozott anyagokat az emberke megcsinálja, pláne akkor, ha még egy hónapig a felmondási idejét kell letöltögetnie.

A dolog azért is tud még fontos lenni, mert ha valaki már több mint egy évtizede koncertfotózással tölti a mindennapjait, akkor nem szívesen mond le egy Robbie Williams-buliról, pláne akkor, amikor az említett énekes abszolút a csúcson van, és kb. minden zenerajongó ember az ő koncertjére akar aznap este bejutni.  

Na, itt jött nekem a képbe a szellemileg gyengébben bútorozott kolléga, aki tulajdonképpen semmi rosszat nem csinált azon kívül, hogy felvett egy nem neki szóló telefont, és egy pillanat alatt kinyírta az aznap esti Robbie Williams-koncertfotózásomat. Történt ugyanis, hogy a szervező cég sajtósa telefonált az újságnak, szigorúan építő jelleggel, hogy az esti koncertre egy órával később kell érkezni, mert a program picit megváltozott. Ez így önmagában egy elég ártatlan történetnek tűnik,

ha az ügybuzgó kolléga nem rázza le a hívót azzal, hogy sajnos én már nem dolgozom az újságnál, és ezért nem tudja az üzenetet átadni.

A koncertszervező cég az új információ birtokában meg egy laza mozdulattal húzott ki a fotósok listájáról, amiről én csak aznap este, a koncert előtt szereztem tudomást.

Most gondoljátok el azt az egyszerű sztorit, hogy mozijegyet vesztek egy blockbusterre, majd a bejáratnál kiderül, hogy egy kollégátok megbeszélte a mozival, hogy te aznap nem is akarsz odamenni, mert már nem érdekel az a film, és adják oda jegyedet valaki másnak! Ez azért klassz, nem? Na, ekkor éreztem a Budapest Sportaréna bejáratánál, hogy bezártak abba a bizonyos lakókocsiba, és nagyjából egy órányi magyarázkodás és telefonálgatás árán tudtam visszacsinálni az alapállapotot, ami már több, mint két hete el volt rendezve, hogy bejussak fotózni a koncertre.

RobbieWilliams2003-134817.jpg

Robbie Williams (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

A Take That jó fejekből állt. Gary Barlow-val is találkoztam korábban, aki meglepően emberarcú volt, és bár

Robbie Williamsről pontosan tudtam, hogy egy pozőr, és minden bulin lesmárol egy kamuból odakészített csajt,

de az is nyilvánvaló volt számomra, hogy a koncertjein tök jó dalokat énekel, és a színpadi teljesítménye fotográfiai szempontból is erősen figyelemre méltó. Május 21. szombattól a Kispont galériában látható a fotókiállításom a kilencvenes években Budapesten is megfordult világsztárok képeiből. Most így utólag belegondolva elég nagy gáz lenne, ha a fent említett úr kimaradt volna ebből a tárlatból. De mivel minden idiotizmus ellenére mégsem így történt, ezért csak annyit mondanék: Hölgyeim és uraim! A színpadon Robbie Williams!

További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>

Fejléckép: Robbie Williams (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Petíció indult Vészabó Noémi Munkácsy-díjának visszavonásáért

Petíció indult annak érdekében, hogy vonják vissza Vészabó Noémi Munkácsy-díját, az aláírók szerint a kitüntetett „minimálisan elvárható szakmai alapokat is nélkülöző, amatőr festői életúttal rendelkezik.”
Vizuál hír

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál ajánló

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.