Vizuál

KÉP-regény: A szomorú ló

2024.05.31. 15:15
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a kilencvenes évekbe tekint vissza, és megidézi a lóversenypályák sajátosan szomorkás hangulatát. 

A kilencvenes évek közepén volt egy intenzív lóversenyes korszakom. Ez most elsőre úgy hangzik, mintha a szerencsejátékok és a sportfogadás rabja lennék, de erről szó sincs.

Sőt mindig is azt vallottam, hogy a szerencsejáték a vesztesek sportja.

Nem túl nehéz kitalálni, hogy nyilvánvalóan fényképezni jártam a Kerepesi útra, a lóversenypályára.

Volt egy néhai újságíró kollégám, aki imádta a lóversenyt, és rendszeresen fogadott is. Néha-néha előfordult, hogy nyeregetett kisebb összegeket, de összességében biztos, hogy negatív szaldóval jött ki a dologból. Na, vele díleltem le, hogy kijárok a lóversenyre, mivel tudtam, hogy ő gyakorlatilag mindenkit ismer a zsokéktól az istállótulajdonosokon át a lócitromon tivornyázó legyekig. Bevitt az Ügető keserédes világába, és elintézte, hogy senki ne akadjon fenn azon, hogy én ott bóklászok naphosszat kezemben egy fényképezőgéppel. Cserébe fizettem a fröccseit és néha adtam neki kölcsön, amit nagyjából öt perc alatt el is játszott, de mivel egy szerkesztőségben dolgoztunk, fizetésnapkor mindig megadta a tartozását.

Egyszer egyébként nyertem én is egy elég nagy összeget, pedig akkor csak azért játszottam, mert így volt a legkönnyebb megismerkedni egy zugbukmékerrel, aki a versenypálya egy emblematikus figurája volt. Összességében azért érdekelt fényképészetileg a lóversenypálya, mert egyrészt rendkívül furcsának találtam, hogy a kispesti kisnyugdíjas és a sztárszínész ugyanabban a közegben mozog, másrészt volt az egésznek egy szomorúsággal átitatott markáns múltidéző jellege. Mintha már rég megállt volna az idő, de valamiért ez a lóversenypálya a hozzá tartozó istállókkal itt maradt nekünk mementónak.

Na, ezt akartam dokumentálni, mielőtt még elbontják az egészet, ami aztán végül 2006-ban meg is történt, és jelenleg egy pláza figyel a helyén. Nyilván, mi más?

A barátom rendszeresen bejárkált az istállókba, ahol a lovak tulajdonosaitól próbált tippeket szerezni a délutáni futamokhoz. Ezek aztán persze sohasem jöttek be, de ez a háttérvilág annyira lenyűgözött, hogy volt egy több hetes időszak, amikor a pályára ki sem mentem, kizárólag a Fiumei temető fala mellé települt istállók környékét fotóztam lelkesen. A lovászok amúgy jó arcok voltak. Mondjuk, az első napokban minden alkalommal szét kellett köztük osztogatni két doboz cigit, hogy elfogadjanak, de aztán lassan összebarátkoztunk. Az istállók még szomorúbbak és még időtlenebbek voltak, mint maga a Tattersall.

KerepesiutUgeto1996-151221.jpg

Kerepesi út, Ügető, 1996 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morphoto)

Azért választottam ki ezt a képet erről a szomorú szemű lóról ehhez a sztorihoz, mert talán ez fejezi ki leginkább azt a hangulatot, ami az egész budapesti ügetőből áradt. Ha belegondolok, hogy a lóversenyzést Magyarországon Széchenyi István honosította meg még az 1820-as években, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy felzárkózzunk a fejlett nyugathoz, akkor itt bizony erősen félrement valami.

A szomorú tekintetű enervált lovászoknál csak a még szomorúbb tekintetű, fásult lovak látványa volt lehangolóbb.

Őszintén szólva nem igazán éreztem át ennek az egésznek a nagyszerűségét, mint ahogy azt sem, hogy aki odajárt versenyszerűen elveszíteni a havi nyugdíját, az milyen szépséget talált a lepukkant lelátóban, a romos, áporodott szagú büfében vagy a mindig szürke és poros pályában.

Ha eszembe jut ez az egész, akkor ez a szomorú szemű ló jut eszembe, akit egyébként Aladinnak hívtak, és egész életében azt a néhány percet várta, amikor futhat pár kört a poros pályán a sportfogadó bizottság legnagyobb örömére.

További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»

Fejléckép: Kerepesi út, Ügető, 1996 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.
Vizuál hír

Tőkés Anna animációs filmje is versenyez Annecyban 

Élsport, ambíció, feszültség, extrém lelki és fizikális terhelés – ezeket a témákat dolgozza fel Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje, amelyet beválogattak a világ egyik legrangosabb animációs szemléje, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába.
Vizuál interjú

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.