Az Amboseli Kenya egyik leghíresebb nemzeti parkja az ország déli részén, a tanzániai határ mellett, a Kilimandzsáró lábánál. A zebrák, elefántok és oroszlánok mellett leginkább a szavannák vándorai, a maszájok lakják, akik, még nagyjából ősinek mondható kulturális közegben, állattartásból és némi vadászatból tartják fenn magukat. Legalábbis eddig így volt.

A maszájok nem túl vendégszerető népség, igazándiból sosem voltak azok, de a turizmusban rejlő lehetőségek – különös tekintettel a könnyen begyűjthető készpénzre – azért az ő szigorú szívüket is meglágyították. Azt azért nem állítanám, hogy a kecskéiket német turistákra cserélték, de

Érdekes, hogy ezek az elzártan üzemelő közösségek a Föld minden pontján eladták az anonimitásukat, és bár mindig figyelmeztettek, hogy mikor, kivel kell vigyázni, tapasztalataim szerint a Sinai-félsziget beduinjai ugyanúgy beengedtek maguk közé, mint az Amazonas esőerdeiben élő őslakos riberinhók, csak meg kellett találni azt az ellenszolgáltatást, aminek kedvéért elviselték a fényképezőgépet. Egyébként nem feltétlenül pénzre kell itt gondolni, mert néha egy konzerv vagy egy bicska sokkal hasznosabb nekik, mint a bankjegyek, amivel a sivatagban vagy a dzsungelben nem sok mindent lehet kezdeni. Hogy a maszáj vándor miért pont az órát nézte ki magának, azt azóta sem értem, de ahogy a jelenlegi helyzetet és ezt a képet elnézem, már nem csak szimbolikusan sétál el a szavannáról. Az Amboseli ugyanis komoly veszélyben van.

Maszáj pásztor az Amboseli Nemzeti Rezervátumban (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

A Maasai Group Ranch rendszer, amely az Amboseliben élő maszájok földjogait a hatvanas évek óta szabályozta, megváltozott, és egy ideje az egyes tagoknak joguk van eladni a földjeiket. Ezt az opciót a maszájok ifjabb nemzedéke egyre inkább ki is használja. Egyszerűen nincs kedvük folytatni a vadon élő állatokkal harmóniában élő mezőgazdasági életmódot, ami nagyon romantikus meg egzotikusan turistacsalogató, de ma már komoly lemondásokkal jár, a helyiek pedig másra vágynak. Nem kell ezt túlgondolni: okostelefon, IMAX mozi, szélessávú internet meg PlayStation. Nagyjából az, ami a világon bárhol elérhető, ha valaki nem zárja el magát szándékosan tőle.

A probléma ott kezdődik, hogy akik ezeket a földeket megveszik, azok nem vadrezervátumot akarnak ott üzemeltetni, hanem lakóparkot, hotelláncot, gyárakat meg komoly vízigényű mezőgazdasági beruházásokat eszközölnének, ami megspékelve a klímakrízis okozta víz- és élelemhiánnyal, simán hazavágja a vadállományt, és már most jól látszik, hogy rohamosan csökken a zebrák, zsiráfok és elefántok száma. Abba már bele sem mennék, hogy orrszarvút vagy leopárdot már húsz évvel ezelőtt is űrteleszkóppal kellett keresni. Én például hetekig turnéztam arra profi vadőrökkel, és a gepárd volt az egyetlen a viszonylag ritka állatok közül, amit sikerült elcsípnem.

Aztán vannak azok a maszájok is, akik nem akarnak elmenni, de egyik reggel arra ébrednek, hogy a szomszéd gazda lekerítette a frissiben megvásárolt bírtokot.  Egyrészt a maszájok hagyományos kultúrájában a kerítés ismeretlen fogalom, ha jól tudom, nincs is saját szavuk rá, hiszen az állataikat a végtelen szavannán legeltették, ahol a vadon élő állatok is mozognak. Másrészt ezek az állatok hagyományos útvonalakon vonulgatnak az ivóvízlelő és szaporodó helyekre, és ha útközben belebotlanak egy kerítésbe, akkor az erősen megborítja a rendszert.

A történet aktuális állása szerint az új tulajdonosok aszály idején bekerített területen legeltetik a haszonállataikat, míg a vadállatok nagy része szomjan pusztul vagy a gazdákra támad, a szomjas maszájok meg lassanként elszivárognak. Hát így néz ki az, amikor az emberiség jól átgondolt döntéseket hoz és figyelembe veszi az ökoszisztéma minden apró rezdülését.

Fejléckép: Maszáj pásztor az Amboseli Nemzeti Rezervátumban (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morphoto)