Teljesen rossz a tipp! Ez nem egy Gerhard Richter-festmény. Absztraktnak absztrakt, ez igaz, sőt, akár lehetne Richter is, mondhatni, ezért fényképeztem le, de ez sem stimmel teljesen. Ez a sztori nagyon messzire nyúlik vissza, és jóval kacifántosabb annál, minthogy letudjuk egy festői utánérzéssel.

Olyan négy éves korom környékére tudom visszavezetni az első emlékeimet a nagyszüleimről. Akkor egészen kis gyermekként ücsörögtem a nagypapám biciklijének a vázán, már ha éppen jó kedve volt, mert akkor elvitt magával vásárolni. Ez amúgy mindig nyáron volt, és a biciklijét mindig egy szürke vaskapunak támasztotta, ami a bolt mögött volt, és azért maradt meg, mert figyelt rajta egy nagy megállni tilos tábla, ami akkor nekem nagyon tetszett. Ez a kapu eredetileg az árufeltöltő teherautók bejáratát őrizte, de reggelente mindig zárva volt, és nem járt arra a kutya se.

A nagyapám rendkívül ízesen tudott káromkodni, amit ritkán vett ugyan elő, de azon a délelőttön vagy fél órán keresztül folyamatosan szentségelt. Ennyi ideig tartott, amig gyalog hazacipelte a kaját a boltból a tűző napon. Én csak bandukoltam mellette némán, a tej meg közben megsavanyodott, amit csak másnap reggel érzékeltem, amikor a nagymamám megcsinálta a reggeli kakaómat. A másnapi tejet megint egy nappal később ittuk meg, így aztán egész nyáron savanyú kakaót ittam reggelire, és ezt összekötöttem a szürke vaskapuval, ahonnan a biciklit ellopták. A vicc az egészben, hogy a bringa annyira szutyok volt, hogy néhány nap múlva a tolvaj visszavitte és otthagyta a bolt előtt.

Pár év múlva a kisbolt bezárt és átalakult ruhaüzletté, a vaskapu árufeltöltő funkciója pedig megszűnt. Nyílt viszont egy új fagyizó a bolt mellett, és a fagylaltos hölgy, aki saját maga keverte a fagyikat, bérbe vette a kapu mögötti területet parkolónak, ott tárolta a fagyikeverő masináit is, a kaput meg átfestette zöldre. Na de mit csinál egy tíz éves gyerek, ha kifogy a zsebpénzből, de mégis fagyizni akar? Természetesen kocsit mos. Lemostam a fagylaltos hölgy kocsiját, és cserébe napi háromszor fagyiztam ingyen. Aztán a nagyszüleim megtudták, hogy én fagyiért kocsit mosok, és véget vetettek a gyerekmunkának.

Sőt, még a környékre sem mehettem azon a nyáron.

Aztán a dolog megoldódott, mert egy év múlva a fagyis bezárt. Úgy látszik, nem talált helyettem másik munkaerőt, és a helyén egy szódavíz-utántöltő állomás nyílt. A bejárati vasajtót átfestették kékre, mert a cégér is kék volt, meg a palackok is kék műanyaggal voltak burkolva, és mivel a nagyapám szerette a fröccsöt, amihez meg, ugye, szóda kellett, megint elkezdtem odajárni palackot cserélgetni.

Csakhogy közben már erősen kamaszodtam, és mivel a szódavizes forma lánya meglehetősen figyelemreméltó jelenség volt, ezért néha ott-ott ragadtam beszélgetni a vasajtó mögötti palackozóban. Érdekes, hogy ilyenkor a nyarak valahogy sokkal hamarabb véget érnek, mintha mondjuk pótvizsgára készülne az ember. Közben rendszert váltottunk, a nagyszüleim elhaláloztak, az épületből meg kínai áruház lett. A vasajtót lelakatolták, és vagy húsz évig nem is nyúlt hozzá senki. Aztán úgy tíz éve egy közeli építkezésen valami idióta bemászott éjszaka téglát lopni, és miközben pakolta fel a teherautóra a szajrét, véletlenül leszakított egy villanyvezetéket, ami ráesett a vaskapura és hasonló elektromos fényjelenséget okozott, mint amikor a Hegylakó halhatatlanjai lefejezgetik egymást, és szabadon áramlik az őserő. Na, másnap reggel helyszínelt ott a rendőrség, és akkor láttam utoljára nyitva a vaskaput. Aztán visszazárták, és már csak az erózió maradt vele, meg az emlékeim. Az aktuális állapota megtekinthető a képen.

A kapu 2025-ben (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

A dolog érdekessége, hogy talán soha nem nézett ki ilyen jól, mint most. Mindig egyszínű volt, leginkább szürke, és a helyszín is annyira megváltozott körülötte, hogy nem is voltam biztos benne, hogy ez a kapu tényleg az a kapu. Egy villanyoszlopot is felállítottak elé, szóval most már akkor sem lehetne kinyitni, ha akarnák. Egyébként meg sose gondoltam végig, hogy nekem bármiféle kötődésem lenne ehhez a kapuhoz, csak most, hogy Richter „ráfestett”, hirtelen eszembe jutott, hogy mennyi emlékpontom van hozzá, és ha már így alakult, csináltam róla egy képet. Majd tíz év múlva megint ránézek, hogy megvan-e még.

Fejléckép: A kapu 2025-ben (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)