Sokan kérdezték már tőlem, hogy miért nem írok meg bizonyos történeteket, amihez kép is van, meg a sztori is vicces. Merthogy ők emlékeznek rá, és akkor biztosan nekem is kellene. Egyébként igen, valóban emlékszem, sajnos utálom a memóriámat. Néha jó lenne, ha nem lenne annyira fotografikus, de hát, ez van, most mit csináljak? Viszont, ha már így alakult, akkor elárulom a titkot. Bizonyos történeteket tényleg nem írok meg.
Van olyan, amit egyszerűen nem lehet megírni.
Mert megsértenék embereket, vagy mert megsértenék olyan embereket, akik már nem élnek. Vagy az is lehet, hogy sokan felháborodnának, és soha többé nem olvasnák el egyetlen posztomat sem, sőt az is lehet, hogy népszavazást kezdeményeznének ellenem. Nem tudom. Úgyhogy bizonyos sztorikat inkább megtartok magamnak.
Tegnap kezembe akadt a barokk stílusú Zichy-kastélyról egy fotó. Az épület egyébként 1746 és 1752 között épült, mint ez mindenki számára közismert. Vagy ha nem, hát szomorkodhat velem együtt, mert én is csak onnan tudom ezt, hogy rákerestem. Pedig nekem rengeteg emlékem van erről a kastélyról. Nagyjából minden ugyanúgy maradt, mint volt, talán csak a fák nőttek meg egy kicsit. A kastéllyal szemben lévő épületben érettségiztem, és minden délután itt vártam azt a bizonyos csajt a magyar fakultáció után.
Aztán itt snóbliztam az idióta kocsmárossal, aki egy egész szobányi tükör előtt bírta eldugni a pénzérméket, és mindenki látta a tükörből, hogy mit dugott el.
Mivel jellemzően pénzben játszott, ezért hamar csapra verte az egész kocsmát. Azóta papírsárkányok hajtogatásával foglalkozik.
Aztán itt van a Kassák Múzeum, ahova gyerekkoromban többször is belógtam, és tudom, hogy erősen gáz belógni egy múzeumba, de a részleteket sajnos nem írhatom le, mert lehet, hogy igencsak rosszul jönnék ki belőle. A Zichy-kastély olyan titkokat rejt, amiket akkor sem írhatnék le nektek, ha most veritas szérumot kapnék Harry Pottertől. Pedig ez a történet nagyon régi. Tizenöt éves lehettem, amikor a legmenőbb magyar zenekarok a Zichy-kastély udvarán léptek fel. Vikidál Gyulát, Sziámit vagy Snétberger Ferencet hallgattunk nyaranta a kastély udvarán, és akkor még nem tudtam, hogy a történelem részese leszek. Annak a történelemnek, ami fenntartotta gimnazistaként bennem a kultúrát és a világot, most meg csak azon gondolkozom, hogy vajon miért nem változott harminc év alatt semmi ebben a kertben? Talán csak a fák nőttek meg egy kicsit.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Zichy-kastély (fotó: Hegedűs Ákos / Morphoto)