Véletlenül akadt a kezembe ez a kép, és azon morphondíroztam el, hogy az afrikai kultúráról jellemzően senki sem tud semmit. Pedig Európában is jelen van. Leginkább nagyvárosi aluljárókban, belvárosi ajándékboltok kirakatainak és külvárosi bolhapiacok asztalainak kínálatában lehet rábukkanni a fából faragott elefántokra, maszkokra, meg zsiráfokra, aminek a nyakára ragasztják az árcédulát és kivétel nélkül ajándékba adják őket, hogy aztán a szobában az ajtófélfára vagy egy állólámpára vigyázzanak éveken át.
Tök komolyan mondom, országtól függetlenül szinte az összes ismerősömnek van a lakásában valami afrikai faragvány. Van, ahol csak egy oroszlános hamutartó a stelázsin, és van, ahol a nappali sarkában egy komplett szavanna van berendezve, gazellákkal, elefántokkal, meg morcos tekintetű maszáj harcosokkal. Ez az egész valamiért nagyon megy, talán az egzotikum varázsa vagy az ismeretlen beszerzési háttér az oka. Nem tudom. Pedig ez a történet valójában korántsem annyira egzotikus és varázslatos, mint ahogy azt elképzeljük, sőt, a kenyai Mombasa mellett üzemelő Akamba kézműves falu inkább egy skanzenbe öntött szuahéli barkács szakkör benyomását kelti, pedig az Európába és Amerikába exportált, fából faragott szobrok igen jelentős része itt készül.
Tulajdonképpen a falu mint kifejezés is erős egy kicsit, mert két háromszög alakban egymásnak borított műanyag hullámpalát azért elég nagy képzelőerővel lehet csak „háznak” vagy „épületnek” nevezni, mint ahogy a nejlonponyvával letakart, földbe szúrt karókkal övezett terület sem biztos, hogy kiállná a „terem” elnevezés próbáját.
Valami furcsa szomorúság árad az egészből, ahogy a bódékban összezsúfolódó fafaragó művészek pár dollárért vésik és csiszolják egész nap azokat a műtárgyakat, amiket aztán a magyar ajándékboltokban százszoros haszonnal adnak el születésnapi ajándéknak. Ráadásul ott jártamkor zuhogott az eső, és a lyukacsos nejlon ponyván több helyen is beömlő víz még keserűbbé tette az egészet. Pedig ezek az emberek tényleg művészek, és tényleg nagyon tudnak! Hihetetlen precizitással elképesztő alakzatokat és pontosan kimunkált formákat hoznak létre. Egy alaktalan fekete fadarabból pár óra alatt elefánt lesz, meg orrszarvú vagy olyan ősi afrikai maszk, amilyennel a horrorfilmekben riogatják az erre vágyó nézőket. Magyarországon ezért a melóért Kossuth-díjat szoktak adni, nem egy szakadék lepukkant melegházat, amibe beesik az eső.
Hozzátartozik még az egészhez néhány faragatlan tuskó, akik a nagy zsetont akasztják le a buliból. Ez egyébként tapasztalataim szerint Afrikában kb. mindenhol így van. Van egy néhány emberből álló vékonyka társadalmi réteg, akik nagyjából uralkodnak a szegény sokaság felett, a szerepek születési alapon eldőlnek, átjárás nincs. Már a bemutatkozáskor kiderül, hogy ki hova tartozik. Johnnynak, Johnsonnak meg Ericnek nevezték el magukat. Csupa ősi szuahéli név. Aztán száz dollárért mutogatják az amerikai turistáknak, hogy hol faragják nekik a páviános hamutartót, amit a közeli ajándékboltban gyorsan meg is lehet venni. Ez amúgy az egyetlen épület a faluban, ami kőből van és joggal lehet háznak nevezni. Azt viszont azóta sem értem, hogy mitől lesz egy húsz dolláros, mombasai faragott zsiráf 30 ezer forint a budapesti ajándékboltban. A szállítási költség lehet az oka, az dobhatja meg…
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Akamba kézműves falu (fotó: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
