Vajon látom-e még élve? Ezzel a gondolattal jöttem ki a kórházból, és becsukódott mögöttem apám kórtermének ajtaja. Aztán végigbandukoltam a parkolón, a főkapun, átléptem egy országúton, és a semmi közepén találtam magam. Nem képletesen, hanem valóban. Ez amolyan kórház volt a város szélén, inkább a városon túl. Csak egy távolsági buszmegálló kötötte össze az embert a valósággal, már ha nem volt autója.
Néha elvittük az apámat kocsikázni az országúton, és olyan volt az egész, mint amikor gyerekkoromban kiültem a vitorlás orrába a Balatonon. Tiszta Titanic feeling, de akkor még nem tudtam, hogy ez Titanic feeling, mert a film csak húsz év múlva készült el. A szabadság szele csapta meg az arcomat, mint apámét a kocsiban. Semmi kedvünk nem volt ilyenkor visszamenni a kórházba, de muszáj volt.
Akkor, amikor aznap megálltam az országúti buszmegállóban, rögtön észrevettem az égő csipkebokrot. Azért, mert észre akartam venni.
Frankfurtban láttam ilyet korábban, de akkor egy egész utca izzott a belvárosban, és az volt a furcsa, hogy rajtam kívül senki nem vette észre, hogy minden vörös lett, mintha egy infralámpa alá rakták volna be a várost. Akkor jöttem rá, hogy azért vannak fotósok, hogy észrevegyék az emberek helyett, amit maguktól nem vesznek észre, és aztán megmutassák nekik, hogy mi volt ott, az orruk előtt.
Abban a buszmegállóban viszont senki más nem volt rajtam kívül, csak a lemenő nap horizontot súroló fényében vakítóan tündöklő égő csipkebokor, ami az adott pillanatban annyira megtalált, hogy egy pillanatra meghallottam Isten szavát: „VAGYOK, AKI VAGYOK." Aztán kijózanító ateizmusom méltatlankodva ébresztett fel.
Hé, hát te ebben nem hiszel! Különben meg ha hinnél is, tuti, hogy nem te vagy Mózes!
Amíg a valóságon merengtem, és csökönyösen nem jött a busz, elővettem a fényképezőgépet és lefényképeztem, amit láttam, és amit most meg is mutatok.
Az égő csipkebokor (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Az egészben az volt a komoly, hogy a sztori a kamerával meg az optikával teljesen kiesett az időből. Erről a képről onnan tudok, hogy pár nappal később észrevettem a memóriakártyán, amikor a képeket letöltöttem. Nyilván nem a Szentlélek tüze hagyott digitális lenyomatot a kártyán, ráadásul utólag emlékeztem a helyszínre és a látványra is, de arra nem, hogy maga a kép hogyan készült el!
A KÉP-regény blog arról szól, hogy leírom egy kép megszületésének történetét vagy azt a gondolatiságot, ami az adott képet belőlem előhívta.
Csakhogy vannak olyan képek, amik valamiért elkészülnek, de nem tudom megmagyarázni az okát, sőt felidézni sem tudom a pillanatot, amikor megnyomtam a gombot.
Módosult tudatállapotban persze simán előfordul az ilyesmi, de akkor az egész sztori kiesik. Itt viszont csak a mozdulat, csak az az egy pillanat nincs meg.
Egy barátom régen azt mondta, hogy aminek el kell készülnie az úgyis elkészül, de szerintem tévedett. Ő sajnos nem él már, és nem tudom vele megvitatni a témával kapcsolatos legfrissebb gondolatsziporkáimat, amelyek alátámasztják igazamat. Csak olyankor bizonytalanodom el kissé, amikor szembejön egy égő csipkebokor. Pedig tanultam róla művészettörténet órákon, meg persze láttam is, hogy ez egy elég gyakori motívum a templomi műalkotásokon, a Mária-kegyképeken, vagy a „szent föld" ábrázolásánál, amire a hívőnek saru nélkül, alázattal kell lépnie. Lehet, hogy onnan jön az egész, hogy anélkül is észreveszek már dolgokat, hogy ténylegesen megtapasztalnám őket. Bár ez sem valószínű, mert akkor miért megyek el egy csomó minden mellett, amire mások hívják fel a figyelmemet?
Akárhonnan is közelítek, mindig oda lyukadok ki, hogy ezt az égő csipkebokor problémakört sosem fogom megoldani, el kell engedni.
Egyébként még öt hónapig járkáltam vissza abba a kórházba, látogatni az apámat. Nem akart itthagyni minket, és ha rajta múlt volna, nem is hagy itt soha. Viszont, ha ez a fénykép elém kerül, akkor mindig az ugrik be, hogy vannak olyan képek, amelyek története homályba burkolózik, amit nem tudok megmagyarázni. Aki esetleg mégis meg tudná, az meg már a másik oldaláról szemléli ezt az égő csipkebokrot.
A KÉP-regény angolul a morphoto.eu oldalon olvasható.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: Az égő csipkebokor (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
