Vizuál

KÉP-regény: Balatoni kiszáradás

2022.04.08. 15:40
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, mikor csökkent legutóbb vészes mértékben a Balaton vízszintje, és mi várható ezután.

Pár éve egy klímaváltozásról szóló beszélgetésen, amikor kiraktam ezt a képet a kivetítőre, egy meghökkent arcú hölgy hirtelen belekérdezett az előadásba. – Úristen, ez mikor volt? Aztán majd’ minden jelenlévőről az derült ki, hogy egyáltalán nem emlékeznek már, sőt nem is tudtak arról, hogy

a Balaton a katasztrofális mértékű vízhiány miatt az elmúlt húsz évben kétszer is traumatikus éveken esett át,

ami annyira drámai léptékű volt, hogy a déli part menti sekély partszakasz helyenként több száz méteres szélességben gyakorlatilag kiszáradt.

2002 és 2003 volt az első ilyen extraszáraz dupla év, amikor annyira eltűnt a tóból a víz, hogy a mederben bicikliztem. Ráadásul nem vízibiciklivel. Ez a jelenség egyébként akkor

annyira felzaklatott, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a koncertfotózás helyett a klímaváltozás dokumentálásával kezdtem foglalkozni.

Az extrém szárazság már a szezont megelőző télen elkezdődött, aztán tavasszal folytatódott, és a Balaton körüli vízgyűjtő területek egyáltalán nem töltődtek fel a nyár elejére. Júniustól pedig három hónapos kánikula következett, amely szinte szemmel láthatóan párologtatta el a tóból a vizet. Naponta centiméterekkel csökkent a vízszint, míg eljutottunk a kiszáradt mederig.

2004-ben szerencsére komoly esőzések következtek, így a vízszint viszonylag hamar helyreállt, de arra mindenképpen jó volt ez a rémálom, hogy a vízügyi szakemberek komolyan elkezdtek foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy ha ez megismétlődik, akkor hogyan lehetne pótolni a Balaton vizét.

Tíz év telt el, és az egész szörnyűség újra megismétlődött. A 2012-13-ban bekövetkező szárazság még a tíz évvel korábbit is felülmúlta.

A víz eltűnt a tóból, a stégek szárazra kerültek, a horgászok nem fogtak semmit, a turisták keserű emlékekkel tértek haza a nyaralásból,

én pedig fényképeztem tovább ezt a borzalmat, és azon tűnődtem, hogy vajon hány évente ismétlődik meg ez a jelenség, és mit lehetne tenni ellene.

Balatonikiszaradas2013-130035.jpg

A Balaton kiszáradt része 2013-ban (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)

Az egész szitu azért nehéz ügy, mert a klímakrízis ellen nem a Balaton partján kell keresni a megoldást, a tó „csak” szenvedő alanya az egésznek.

A helyi vízpótlás pedig valamiért nem mozgatott még meg annyi pénzt, hogy megvalósuljon.

Pedig több ötlet is felmerült már az ügyben, de végül ténylegesen csak annyi történt, hogy a Balaton üzemi vízszintmaximumát 120 centiméterre emelték. Ez persze csak elméleti kérdés, mert a tóban lévő vízmennyiséget továbbra is az időjárás szabályozza. Az pedig idén nem nagyon lesz kegyes! Olvasom: „Az optimista prognózisok szerint augusztusra 86-100 centiméterre, a pesszimistább várakozások szerint idén akár 50-60 centiméterre is csökkenhet a Balaton vízállása

Ránézek a naptárra, és azt látom, hogy 2022 van.

Ismét pontosan 10 év telt el a legutóbbi kiszáradás óta. Ez nem jelenti azt, hogy most is ugyanaz fog történni,

de a csapadékhiány Európa-szerte elkeserítő. Viszont nem mondom azt sem, hogy most is letudjuk két szezon alatt az egészet, és a víz visszatér a tóba. Egy tavat ugyanis az különböztet meg egy sivatagtól, hogy víz van benne. Ezért hívják tónak. Maradjunk annyiban, hogy erősen aggódom.

További érdekes fotókért és azok történeteiért kattints ide! >>>

Fejléckép: A Balaton kiszáradt része 2013-ban (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Harcosok klubja

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két hattyú indította el a gondolatait.
Vizuál hír

Demeter Szilárd marad a Petőfi Irodalmi Múzeum élén

Az intézmény jelenlegi főigazgatója egyedüliként jelentkezett a pozícióra, amelyet újabb öt éven át tölthet be. A múzeum honlapján elérhetővé tette pályázatát.
Vizuál ajánló

Online folytatódik a Verzió Filmfesztivál

November 29-én ért véget a jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Ötvenhárom alkotás, köztük a nyertes filmekkel, december 10-ig online is elérhetővé válik a szemle oldalán.
Vizuál hír

Önerejű képek – Keserü Ilona grafikai életművéből nyílt kiállítás az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében nyílt időszaki kiállítással tisztelegnek a kortárs magyar képzőművészet egyik legnevesebb alakja előtt. A tárlat 2024. január 28-ig látogatható.
Vizuál kritika

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.