Vizuál

KÉP-regény: Beállás

2019.10.25. 15:05
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról mesél, hogyan ültette fel újságíró kollégáját egy zenész, miközben neki remek fotói készültek.

A múlt héten arról értekeztem, hogy simán kirakták a fotósokat a Page&Plant sajtótájékoztatóról, ami azért erősen visszaveti a képalkotói tevékenységet. Ha valaki azt gondolná, hogy az újságírók sokkal jobb helyzetben vannak hozzám képest, akkor súlyosan téved! Most ugyanis a múlt heti szitu inverzét igyekszem vázolni, konkrétan azt, amikor egy sztár az újságírót szívatja, a fotóst viszont engedi dolgozni.

Valami ilyesmi történt 1995. március 7-én, amikor is Miles Davis egykori dobosát, Al Fostert üldöztük GNL kollégával, de végül „csak” a fotó jött össze, az interjú nem.

Mondjuk, egyik opció sem jó igazán, mert az újságcikk a szöveggel meg a képpel együtt lesz újságcikk. Ha valamelyik nincs meg a kettő közül, az legalábbis hiányos, mondhatni, igénytelen végeredményhez vezet, azt meg utálom.

A menedzsmenttől azt az infót kaptuk, hogy a koncert előtt órákkal megtartott hangpróbán ott lesz Foster is, és akkor majd lehet vele interjúzni, meg fényképezkedni. Oda is értünk időben az azóta megboldogult Petőfi Csarnokba, és Al Foster is ott volt a dobok mögött, ami legalábbis elég pozitív végkifejlettel kecsegtetett. Na, itt kezdődött el a szívatás, amit azóta sem raktam össze teljesen. Ezek a hangpróbák úgy szoktak kinézni, már ha a sztár egyáltalán jelen van, hogy a behangolt cuccal elbabrál öt-tíz percig, esetleg belekezd néhány dalfoszlányba, aztán interjút ad, elmegy sörözni vagy akárhová, hiszen csak órák múlva kell visszamennie a koncertre.

AlFoster-145519.jpg

Al Foster (Fotó/Forrás: morpho)

Közölték, hogy várjuk meg, amíg abbahagyja, utána lesz interjú, de én a sound check közben fotózhatok nyugodtan. Ez azért már fél siker, nem? Valamilyen kevésbé megmagyarázható okból Foster legalább egy órán keresztül püfölte a bőröket, komplett darabokat végigdobolt, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki valaha is abba akarná hagyni. Sőt! Mivel egészen közelről fényképeztem, egy idő után az tűnt fel, hogy ez a pasi egyszerűen élvezi a hangpróbát! Ilyet se láttam még! Ilyenkor a zenészek jellemzően másnaposak, enerváltak, és alig várják, hogy túlessenek az egészen, már ha egyáltalán elmennek, és nem a háttéremberek lövik be a cuccot.

Lehet, hogy ennek a formának ez a munkamódszere, esetleg azt hitte, hogy ez már a koncert, vagy csak simán imád dobolni, de annyira benne volt az egészben, hogy mikor látta, hogy fotózom, elkezdett nekem bohóckodni a dobverőkkel.

Feldobálta őket a levegőbe, vigyorgott, amikor a fejére estek, és közben arra gondoltam, hogy ha ilyen közvetlen ez az ember, akkor milyen jó kis interjút fog adni.

Én nagyjából meg is voltam már, de Foster csak tolta tovább rendületlenül. A sajtóterelgető lány azt javasolta, hogy igyunk valamit a büfében, és majd szól, ha a művész úr abbahagyja, meg úgyis meghalljuk, ha megszűnik a püfölés. Hát, ennek szellemében akkor sör-vodka kombó és erőteljes merengés a szép jövőről. Kb egy fél óra múlva benéztünk a terembe, hogy mégis mi újság, de legnagyobb meglepetésünkre a dobok mögött már egy fiatal srác ült, Foster sehol.

Halvány érdeklődésünkre, hogy akkor most megcsinálhatnánk-e az interjút, az a válasz érkezett, hogy a művész úr elfáradt, és visszament a hotelbe.

Puff! De miért nem szóltak, amikor abbahagyta? Hát, izé, ők sem vették észre, mikor lelépett. Igen, ez biztos így volt.

Na de ilyen könnyen nem adtuk fel, irány a hotel! Nem igazán egyszerű kommunikáció után sikerült megértetnünk az egyébként magyarul beszélő recepcióssal, hogy legyen már oly drága felszólni a művész úrnak, mert elfelejtett interjút adni. Végül magával Fosterrel is sikerült beszélni telefonon, aki közölte, hogy fáradt, most nem fogad senkit, és különben is, miért nem mentünk el a beállásra? Hát, ez itt ennyi! Nekem voltak tök jó képeim, amik kiválóan passzoltak a semmihez.

Foster hülyét csinált belőlünk.

Hogy szándékosan-e vagy csak így jött ki, azt nem tudom, viszont ezt követően megfogadtuk a művész úr szavait, és a legközelebbi vendéglátó ipari egység felé vettük az irányt, nehogy lemaradjunk a beállásról.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Távozó ügyvezető, elmaradó programok a Fesztiválzenekarnál

Számos jövőre tervezett programot, köztük az idősotthonokba és kisgyermekeknek szervezett koncerteket kénytelen lemondani a Budapest Fesztiválzenekar a kieső TAO-forrás miatt. Leépítés kezdődött meg a háttérstábban.
Színház

Botrány a Katonában: kitiltották az egyik dolgozót

A Katona József Színház egyik szerződéses munkatársa erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. A színház nem nevezte meg a szóban forgó személyt.
Klasszikus

A karmester nem közlekedési rendőr

Kitűnő hegedűsből lett rendkívüli karmester. Takács-Nagy Gábor energiája a színpadon a zenét szolgálja, interjú közben pedig az őszinte beszélgetés záloga. Október elején, egy budapesti zenekari próba és egy mesterkurzus közben kerestük fel az Egyesült Királyságban élő művészt.
Klasszikus

Fischer Iván megszólalt a Fesztiválzenekar megszorításai kapcsán

A Fesztiválzenekar karmestere az Indexnek elmondta: egy ideális rendszerben 4-5 évre előre lehetne tervezni. Szerinte az sem jó, ha többet kap az, aki ügyesebben lobbizik vagy jobb kapcsolatai vannak.
Klasszikus

Az EU is elismerte a Kodály-módszeren alapuló digitális tudásközpontot

A zeneoktatás innovatív módszereinek kidolgozására létrejött digitális zenepedagógiai tudásközpont, a Kodály HUB az első magyar vezetésű felsőoktatási Erasmus-projekt, amely „Jó Gyakorlat” és „Sikertörténet” minősítést is nyert.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Új díjat alapított a Ludwig, ők az első díjazottak

Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját. A díjjal a múzeum olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok tevékenységét ismerte el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs művészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.
Vizuál ajánló

A művészet ajándék! – karácsonyi kortárs műtárgyvásár az ÚjMűhely Galériában

Különleges karácsonyi vásárral várjuk látogatóinkat november 20-tól az ÚjMűhely Galériában! A szentendrei MANK Nonprofit Kft. és az ÚjMűhely Galéria A művészet ajándék! címmel ünnepi programmal készül az adventi időszakra.
Vizuál ajánló

A somlói vár és egy film is építészeti díjat kapott

Kihirdették a DECODE pályázat eredményét a Faur Zsófi Galériában, ahol a pályaművekből rendezett kiállítás is megtekinthető november 20-ig.
Vizuál Film

Ceauşescu önéletrajz, Chuck Norris és a román új hullám remekei a Román Filmhéten

A rendszerváltás 30. évfordulóján a visszatekintésé, az emlékezésé a főszerep a 14. Román Filmhéten. A filmhetet A hegyek szigete nyitja, Corneliu Porumboiu Cannes-i versenyfilmjét premier előtt vetíti az Uránia kedd este.
Vizuál díj

Izraeli ügyvédnőről szóló film nyerte a Verziót 

Átadták a 16. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjait szombat este Budapesten, amelyen Rachel Leah Jones és Philippe Bellaiche munkája, Az ügyvéd kapta a legjobb emberi jogi film díját.