Paul McCartney mesélte a Beatles antológiában, hogy amikor a Yesterday akkordjai eszébe jutottak, akkor annyira ismerősnek tűntek, hogy azt gondolta, hogy ez nem is neki jutott eszébe, hanem már megírta valaki, és a rádióban hallotta a dallamot. Aztán mikor eldúdolta másoknak, akkor mondták neki, hogy ez a dallam eddig nem létezett, ezt ő találta ki. Sir Paul, aki akkor még nem volt Sir, végül belenyugodott a dologba, és megírta a dal szövegét. Na, én pont így vagyok a Mátyásföldi Szovjet Laktanyával. Azért nem írtam meg eddig ezt a sztorit, mert teljesen biztos voltam benne, hogy egyszer már megírtam, pedig dehogy. Van róla egy képgaléria a honlapomon, ez zavarhatott meg, de KÉP-regény még nem íródott róla, pedig egész jó kis történet.
Mátyásföldön, az Erzsébetligetnek elnevezett villanegyedben épült fel 1953-ban a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola, amelyhez jelentős méretű sportpálya és egy nagyobb park is tartozott. 1956 októberétől 1991-ig az épület a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok (Déli Hadseregcsoport) főparancsnokságaként működött. Az iskolaépület ma a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának ad otthont, míg a volt szovjet ingatlan az önkormányzat tulajdonába került.
A szovjet csapatok több mint negyven év szigorúan ideiglenes magyarországi tartózkodást követően, 1991. június 16-án hagyták el Magyarországot. Én ’91 szeptemberében iratkoztam be a két évig tartó fotós suliba, és bár nem ott kezdődött a fotográfiával való kalandom, de akkortól vált a történet versenyszerűvé. Az iskolában voltak úgynevezett kötelező felvételi napok. (Ez nem azt jelentette, hogy kéthetente újra kellett felvételizni, hanem fényképfelvételeket készítettünk különböző külső helyszíneken.) Ez jellemzően valami jellegtelen vagy inkább lényegtelen helyszín volt, ahol inkább a legközelebbi italmérést kerestük, mint a fotótémát, de hébe-hóba becsúszott egy-két érdekesség.
Volt valami tanterv szerűség, ami mentén haladtunk, és amikor az épületbelső fotózás jött szembe, nem volt senkinek semmilyen használható ötlete, hogy ezt mégis hol, meg hogyan, meg különben is! Volt viszont egy tanárunk, aki meglehetősen otthonosan mozgott a XVI. kerületben, és önkormányzati kapcsolatai révén elintézte, hogy bejussunk az egykori Mátyásföldi Szovjet Laktanya épületébe nem egész egy évvel a szovjet hadsereg kivonulás után, 1992 májusában.
Ha belegondolok, hogy ez már több mint harminc éve volt, nem is tudom, hogy mit mondjak!
Akkor nem fogtam fel ennek az egésznek a történelmi jelentőségét, hova is jutottam én be tulajdonképpen, de szerencsére megvannak a képek, így aztán nem kell a múlt ködében vakon tapogatóznom. Már egy éve volt, hogy Gorbacsov elvtárs is itt hagyott bennünket, de még akkor is erős bástyaként figyelte a falról Iván és Szása napi rutinját a ’92-re teljesen amortizálódott épületben.
Hallottam legendákat arról, hogy a kivonuló oroszok mindent elloptak, és gyakorlatilag csak a téglákat hagyták meg, de a saját szememmel látni ezt az egészet, az azért mégiscsak más volt!
Tényleg mindent elvittek, ami mozdítható és/vagy bármire használható volt.
Néhány kibelezett tévékészülék, pár üres vodkásüveg és persze Gorbacsov vigyázó tekintete a falon – ennyi maradt a tök üres laktanyában, egyébként kicsontozták az egészet a pincétől a padlásig.
Mátyásföldi szovjet laktanya, 1992. május (Fotó/Forrás: Morpho)
Meghökkentő volt, milyen szinten önellátó volt az egész laktanya. Mint egy város a városban. A körletekben minden volt a tantermektől a kocsmákig, mindez megtűzdelve saját könyvesbolttal és színházteremmel. Vicces volt, amikor mindenféle állványokkal és fényképezőgépekkel felszerelkezve beszabadult oda kb. egy tucat fotóstanonc, és az egész épületkomplexumot elkezdtük körbefényképezni, mint valami nyugati ügynökbrigád, akik a szovjetek titkait akarják kifürkészni.
A szovjeteknek egyébként nem voltak titkaik, csak néhány régi cirill betűs színházjegyet meg egy orosz nyelvű Magyarország-térképet találtunk az üres vodkásüvegek között. Az atomtitkokat magukkal vitték, vagy ellopta valaki a seregből. Abba mindenesetre érdekes belegondolni, hogy a katonák ezt tekintették a kánaánnak, és nagyon nem voltak feldobva, amikor hazarendelték őket egy novoszibirszki laktanyába.
hírlevél
