Vizuál

KÉP-regény: Elefánt kaland

2019.09.13. 13:30
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról mesél, mit tanult az afrikai szafariján az elefántokról..

Addig nyilván mindenkinek megvan, hogy ez egy elefánt. Ráadásul egy afrikai elefánt. Ő a Föld legnagyobb testű szárazföldi emlőse. Van olyan is, hogy indiai elefánt, de az jóval kisebb, kisebbek a fülei, az agyara, és ami a legfontosabb, hogy idomítható. Ez, az afrikai, viszont egyáltalán nem. Sőt, nem mondanám igazán barátságos jószágnak. Nem véletlen, hogy az állatkertekben, cirkuszokban, vagy Zalaegerszeg utcáin, játszóterein kizárólag az indiai kollégák fordulnak meg.

És a klasszikus Tarzan filmek? Hiszen mindenki látta, ahogy Johnny Weissmuller erőteljes „ungaba” felkiáltás közepette felpattan az elefánt hátára, felnyergel, majd elnyargal. A negyvenes években még nem tartott ott a CGI technológia, hogy virtuális elefántokat tudtak volna legyártani. Akkor ezt most itt hogy? Hát, nem bonyolult. Ezek is indiai elefántok voltak, csak kicsit átmaszkírozták őket, ragasztottak rájuk nagy agyarokat és nagy lapátfüleket, hogy a filmen úgy tűnjön, mintha afrikai elefántok lennének.

Weismullernek meg megmondták, hogy az elefánt fülébe kapaszkodni tilos, mert leesik és az hülyén veszi ki magát egy Tarzan filmben.

Ez egyébként tök komoly. Szóval, mindenhol az indiai elefánt az installáció manuál, mert az afrikai névrokon nem nagyon bírja a bezártságot, ezért ha közelről akarjuk megfigyelni, akkor bizony a helyszínre kell menni. Hát ezt tettem én is!

ElefantFidelio-122815.jpg

Elefánt (Fotó/Forrás: morpho)

Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond nyomdokain haladva irány a kenyai Amboseli rezervátum és az elefántles! Az elefántleshez ideálisan már reggel hatkor el kell indulni, hogy elcsípjük az ormányosok reggelijét.

Ez csak akkor szörnyű, ha előtte az ember hajnali négyig éjszakai leopárdlesen volt, de az igazi profik ezt beosztják két napra, és akkor még egy krokodilles is belefér közben…

Vannak olyan elefántos helyek, ahol az éjszaka kószáló ormányosok véletlenül felrúgják a sátrak merevítő köteleit, és ez okoz némi meglepetést a bent alvóknak. Az elefántok ugyanis nagy urak. Egyrészt semmilyen természetes ellenségük nincs, másrészt az is feltűnt nekik, hogy már az ember sem vadászik rájuk. (Ezért van könnyű dolguk az orvvadászoknak, de szerencsére egyre hatékonyabb harcot folytatnak ellenük a kenyai hatóságok.) Ezért aztán a puskát én is objektívre cseréltem és megdumáltam a helyi formával, hogy olyan közel menjünk az elefántokhoz, amennyire csak lehet. Meglepetésemre a sofőr tiltakozott, hogy azt nem lehet, mert ez egy veszélyes állat, de engem, aki Dumbón nőttem fel nem lehetett egy ilyen mesével lerázni. Pláne reggel hatkor.

Az elefántok egyébként tényleg tök jó fejek voltak, kivéve ezt az egyet, itt, a képen.

Éppen az objektívet cseréltem ki a fényképezőgépen, és amikor felnéztem, azt láttam, hogy konkrétan ránk ront egy elefánt!

Frankón. Először azt hittem, ez valami poén, de amikor láttam, hogy a sofőr falfehér arccal teszi rükvercbe a sebváltót és beletapos a gázba, akkor már éreztem, hogy itt tényleg gáz van. Ezt az egy képet tudtam róla még gyorsan összedobni, aztán visszamenekültem a napfénytető nyílásán a mikrobuszba. Közben az elefánt odaért és rá akart támadni a buszra, de a kerekek végre felpörögtek és szélsebesen elhúztuk onnan a csíkot. Kittenberger itt már biztos lőtt volna.

Aztán kiderült, hogy mi húzódott meg a háttérben. Ennek az elefántnak borja volt, de ezt nem láttuk a magas fáktól. Afrikai aranyszabály, hogy ha egy elefántnak borja van, nagy ívben kerüld el, mert megkérdezi, hogy mit akarsz?

Vicces az egészben, hogy még az oroszlánokhoz is közelebb lehet menni, akik pont leszarják, ha egy terepjáróból nézegetik őket.

Tudják, hogy a kaja a másik oldalon van, csak át kell menni a zebrán. Elefántmama végül lenyugodott és borjastul visszazárt a csordához, de annyi tanulsága mindenképpen van a dolognak, hogy ha az ember elefántlesre megy, akkor is figyelembe kell venni a #metoo mozgalom aktuális iránymutatásait, mert ugyan nem jelent fel az elefánt zaklatásért, viszont saját hatáskörben oldja meg a kérdést, amitől még nekem is lemerevedett az objektív a kezemben.

Korábbi történetek itt.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mihez kezdjünk a gonosszal? – kritika a Csak egy baleset című filmről

A hazájában üldözött Dzsafar Panahi Arany Pálma-díjas alkotásában egy örök erkölcsi csapdahelyzetet vázol fel: hogyan lépjünk fel a gonosszal szemben anélkül, hogy magunk is azzá válnánk? Csak egy baleset kritika.
Klasszikus

Magyar művészek lemezeit ismerték el

A digitális felvételeknek szentelt Native DSD platform év eleji listájában több magyar művész albuma is helyet kapott, sőt a közönségkedvenc is egy Bartók-lemez lett.
Klasszikus

Riccardo Muti olasz börtönben koncertezett

A neves karmester a 2004-ben általa alapított Luigi Cherubini Ifjúsági Zenekarral adott koncertet a rendhagyó helyszínen, ahol egy szimbolikus jelentésű darabba a fogvatartottak is bekapcsolódtak.
Színház

A Sátántangóval ünnepli a magyar kultúra napját a Csiky Gergely Színház

Krasznahorkai László kultikus regénye, a Sátántangó áll a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház magyar kultúra napi programjának középpontjában: az irodalom, a zene és a képzőművészet párbeszédére épülő esten a mű új olvasata bontakozik ki.
Vizuál

Nemes Jeles Lászlótól Enyedi Ildikóig – erős mezőny állt össze a 45. Magyar Filmszemlén

Mások mellett Nemes Jeles László, Deák Kristóf, Fliegauf Bence, Olasz Renátó, Pálfi György, Sophy Romvari, Holtai Gábor, Enyedi Ildikó, Nagy Borbála és Soós Bálint Dániel rendezését is beválogatták a 45. Magyar Filmszemle programjába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál videó

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Vizuál hír

Feiner Janka diplomafilmjét beválogatták a Berlinale programjába

A Lángbogár a zsebemben című animációs rövidfilmet a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyprogramjába válogatták be. Az alkotás varázslatos gombauniverzumba kalauzolja a nézőt, bepillantást engedve a gyerekek lelkivilágába.
Vizuál ajánló

„Annyi valóság van, amennyit csak akarsz.” – 100 művész, 150 alkotás Szentendrén

A magyar kultúra napján, január 22-én nyílik meg Kerettörténetek címmel a Ferenczy Múzeum új kiállítása, amely a több mint kétmillió tárgyat őrző gyűjteményeiből válogat.
Vizuál ajánló

Skandináv hangulat Erdélyben: a Valan – Az angyalok völgyével folytatódik a Filmrendezők klubja

Január 19-én 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Bagota Béla 2019-es thrillerét a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.
Vizuál kritika

Mihez kezdjünk a gonosszal? – kritika a Csak egy baleset című filmről

A hazájában üldözött Dzsafar Panahi Arany Pálma-díjas alkotásában egy örök erkölcsi csapdahelyzetet vázol fel: hogyan lépjünk fel a gonosszal szemben anélkül, hogy magunk is azzá válnánk? Csak egy baleset kritika.