Úgy egy hete olvastam, hogy Kolumbiában elgázoltak egy nílusi vízilovat az autópályán. Így elsőre nyilván az az ember reakciója, hogyan került a víziló az állatkertből az autópályára? Hát, sehogy. Kolumbiában ugyanis van egy elég jelentős vízilópopuláció, ami meglehetősen szürreális körülmények között jött létre, ráadásul ez nem is igazán örömteli tény a helyi lakosoknak. Kissé belegondolva,
nem tudom, hogy ha a Tisza-tóban telepednének meg a vízilovak, a helyi horgászok vajon mit szólnának hozzá,
de gyanítom, hogy nem lenne atrocitásmentes egy erről szóló tiszafüredi lakossági fórum.
A történet 1981-re datálható vissza, mikor is bizonyos Pablo Escobar, a hírhedt kolumbiai drogbáró négy vízilovat hozatott Hacienda Nápoles nevű, fényűző birtokára. Harminc évvel a halála után a már száz példányt számláló populáció kíváncsi egyedei meg szabadon kószálnak az autópályán.
A kép története pedig eredetileg Afrikában kezdődött úgy húsz évvel ezelőtt, amikor egy kenyai forma – bizonyos dr Erik – elmagyarázta, hogy miként kerültek onnan a vízilovak Escobarhoz, aki akkor már vagy tíz éve halott volt. A képen látható víziló is abból a populációból származik, amiből Escobar is vásárolt magának, és mivel egy nílusi víziló olyan negyven évig is elél, 2003-ban még bőven éldegéltek Escobar vízilovai, csak akkor ez még nem tűnt fel senkinek.
Víziló a kenyai Tsawo Nemzeti Parkban (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Érdekes egyébként, hogy egy afrikai állatorvos többet tudott erről, mint maguk a kolumbiaiak, akiket akkor még nem nagyon érdekelt az egész. Escobar egyébként nem csak vízilovakat, hanem egyéb afrikai állatokat is berendelt, csak a zsiráf, meg a zebra látványosabb és valahogy kelendőbb volt, ezért ezeket a drogbáró halála után simán elpasszolták, míg a vízilovak meg ottmaradtak a birtokon, és mivel az éghajlat erősen hajaz az afrikaira, rohamos szaporodásnak indultak. Ez mára odáig jutott, hogy
a világ második legnagyobb, Afrikán kívüli nílusi vízilópopulációja Kolumbiában van, miközben a Nílusban, amiről az állat a nevét kapta, már nem él egy darab sem.
Röviden vázolva: nagyobb eséllyel futunk össze egy nílusi vízilóval egy Bogotába vezető autópálya mentén, mint a Nílusban.
Dr Erik egyébként azt is elmagyarázta, hogy a nílusi víziló alapjáraton nem egy túlságosan jámbor állat, csak az állatkertekben tűnik úgy, ezért az afrikai szavannán csak kellő távolságból fényképezzem. Érdekes, hogy állatkerti tapasztalatok alapján mennyire hamis kép alakul ki a valósághoz képest egy afrikai állatról egy európai gyerek agyában. Ezt egyébként a kolumbiai halászok is benézték, merthogy most már olyan nagy lett a helyi vízilópopuláció, hogy a sorozatos támadások és a helyben őshonos fajok kiszorítása miatt leginkább szabadulnának tőlük, csak nem nagyon tudják, hogy ezt hogyan kéne végrehajtani. Lelövöldözni nem akarják őket, mégiscsak vízilovakról van szó, ezért felmerült már a sterilizálás, illetve az elköltöztetés ötlete is.
Csakhogy nem igazán akar senki befogadni több tucat vízilovat, pláne amióta jól látható, hogyan jártak a kolumbiaiak.
Egyébként az állatok szerintem egyáltalán nem tehetnek arról, hogy egy pszichopata drogbáró a saját, dél-amerikai farmjára hurcoltatta őket Afrikából, arról meg végképp nem, hogy eddig senkinek sem tűnt fel, hogy már ilyen sokan vannak. Úgyhogy bárhogy is folytatódjon a történet, én mindenképpen a vízilovakkal vagyok!
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Víziló a kenyai Tsawo Nemzeti Parkban (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
