Vajon ki számít híresnek, és ki nem? Meg persze az sem mindegy, hogy mikor lesz az? Ez nagyon nem mindegy! Kezembe akadt egy kép, amit Luxorban, a Nílus nyugati partján, a Királyok Völgyében csináltam. Ez a 62-es számú sír bejárata, amit 1922-ben talált meg a brit Howard Carter. Ide temették az időszámítás előtt 1323-ban megboldogult Tutanhamon fáraót, aki saját korában egy teljesen jelentéktelen uralkodónak számított, és gyorsan el is felejtette mindenki. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy néhány korai próbálkozástól eltekintve, nem sikerült tisztességesen kirabolni a sírt, így aztán ez a jelentéktelenségbe és feledésbe fulladt ifjú király lett ma a leghíresebb óegyiptomi fáraó. Semmi másért, csak azért, mert
az ő sírját nagyjából eredeti állapotban találták meg, és így megtudhatta a mai világ, hogy milyen elképesztő mennyiségű kincset pakoltak be az újbirodalmi sírkamrákba.
Most akkor játszunk el azzal a gondolattal, hogy Tutanhamon, még életében ledíleli Ozirisszel, hogy halála után valamikor körülnézhet a Földön és megtudhatja, hogy az utókor számára mennyit is jelentett az ő királysága? Ő mondjuk, ezer évet választ és nem lát semmit, nem látja magát sehol, nem tud róla senki semmit, a nevét sem hallották soha.
De ha mondjuk, 3250 év múlva térne vissza szétnézni, akkor már azt látná, hogy ő a legnagyobb sztárok egyike a Földön! Mindenki róla beszél és az ő kincseire kíváncsi. Több, mint háromezer évvel a halála után, egy immár arabok lakta országban mégis híres lesz, mert egy angol régész kiássa.
Ráadásul a Fáraó úr momentán éppen turnézik, ami azért nem rossz teljesítmény így 3342 évvel a halála után.
Amíg az új Egyiptomi Múzeumot átadják, egy gigantikus vándorkiállításra küldték a kincseit, ami Párizs után jelenleg Londonban tekinthető meg egészen május 3-ig. Ez aztán a korokon, téren és időn átívelő globalizmus a köbön!
Egyébként Tutanhamon még viszonylag jól is járt, mert Ötzi, a jégember csak 5300 évvel a halála után lett híres, ráadásul ő még csak király sem volt. Azért elég vicces történet ez a hírnév dolog. Van, aki már életében híres lesz, de száz év múlva már nem emlékszik rá senki, meg van még Arisztotelész, aki életében is híres volt, és ez a hírnév már több, mint 2300 éve dübörög – töretlenül. Szóval, nem mindegy, hogy mikor történnek körülöttünk nagy dolgok, amik aztán repítenek a világhír minden irányába.
Vicces az is, hogy a Királyok Völgyében a 62-es számú sír az egyik legkisebb, legszürkébb, legunalmasabb az összes közül. Ha az eredeti tulajdonosa nem válik sztárrá 1922-ben, nem járna arra a kutya sem.
Ráadásul még fényképezni is tilos a sírban, és sajna nem lehet megtrükközni, mert erre a helyi arcok tényleg nagyon figyelnek. Az összes fotózásra alkalmas eszközt elszedik a bejáratnál mindenkitől, hiszen el kell adni a gyári képeslapokat meg ajándéktárgyakat jó pénzért, ami akár még érthető is, csak én paráztam fél óráig, hogy vajon akkor is meg lesz-e a cucc, amikor majd kifelé megyek?
Egyébként amikor ezt a képet csináltam a bejáratról, odajött hozzám egy helyi srác, hogy ugyan vegyek már tőle egy „eredeti”, 18. dinasztiából származó faragott szkarabeuszt 20 fontért, mert akkor én majd jobban alszom azután. Igyekeztem a képre koncentrálni és lerázni a srácot, de ő nem tágított és folyamatosan alkudozott velem, miközben én rá se néztem, hozzá se szóltam. Pontosan tudom, hogy készítik ezeket az „eredeti” kegytárgyakat. A kis faragványt letolják egy liba torkán, és amíg szerencsétlen madáron végigmegy a kis szobor, szerez némi patinát, meg egy kis ókorszerűséget, de egy kormeghatározáson azonnal bebukna. Ők abból indulnak ki, amúgy joggal, hogy a turisták nem mindig viszik magukkal a C14 izotópos kormeghatározó készletüket. Amúgy mire megcsináltam a képet, némileg változtak az árak. A srác immár öt darab szkarabeuszt ajánlott 5 fontért. Na, itt azért egy kicsit elröhögtem magam.