„Szerelemről szó sem volt, / ilyenekről nem dalolt a Hold” – mondja a „költő”. Ez a kiváló dalszöveg egyébként a magyar költészetben amúgy komoly hagyományokkal rendelkező dupla tagadás iskolapéldája. A Hold egy olyan dologról nem dalolt, amiről egyébként szó sem volt, tehát amúgy sem tudott volna dalolni róla! Ennyit a műelemzésről. Az én esetem viszont egészen más. Nálam ugyanis igenis volt szó szerelemről, mármint a Hold iránt, pontosabban egy bizonyos időpontban egy bizonyos helyen lévő Hold iránt, aminek a beteljesülésére mintegy húsz évet kellett várakoznom. Most nem azért, de az ifjú Werther a maga szenvedéseivel a kanyarban sincs hozzám képest! Pedig az sem volt egy sétagalopp. Az irodalmi vonatkozásokat most már tényleg elengedem, és rámegyek a természettudományos megközelítésre.
Szerintem nem lövök nagyon mellé azzal, hogy balatonos, badacsonyos naplementét aranyhíddal már mindenki látott. Ha esetleg élőben nem, akkor valamilyen képen biztos. Érdekes, hogy az összes balatoni ajándékbolt még mindig tele van az ilyen képeslapokkal, miközben a képeslap eredeti funkcióját tekintve időközben értelmetlenné vált. Na most azt már kevesebben tudják, hogy
ugyanez a jelenség a Holddal is összeáll, csak nyilván éjszaka, és nem minden nyári napon, hanem csak az év két-három napján, ráadásul április közepén,
amikor egy leendő nyaraló turista még elgyötört munkavállalóként funkcionál egy irodában, és elborzadva látja a naptárra pillantva, hogy milyen horribilis távolságra van még a szabadságolási időszak.
Én is véletlenül futottam bele az egészbe, mert hiába töltöttem a nyarakat már egészen apró koromtól a Balatonnál, április közepén többnyire iskolába jártam, és nem volt lehetőségem az összes évszakra jellemző légköri jelenséget tanulmányozni. Mondjuk, lehettem volna meteorológus, és akkor nyilván minden máshogy alakul, de mivel nem lettem, ez teljesen lényegtelen. Arra viszont emlékszem, hogy 2003-ban, amikor először száradt ki nagyon durván a Balaton part környéki sávja, lementem fényképezni áprilisban a tóhoz és egy borgőzös éjszakán beleszaladtam a képen látható jelenségbe.
A Hold olyan hajnali három-négy környékén ért a Badacsony fölé, és a légköri vízpára miatt megtörő, valamint a vízről visszatükröződő fénysugarak hozták létre ezt a pazar látványt a Holdról és a Hold hídjáról.
A probléma csak az volt, hogy nem készültem ilyesmire, ezért állvány nem volt nálam,
kézből pedig lehetetlen volt egy teleobjektívvel ezt a képet úgy megcsinálni, hogy a hosszú expozíciós idő alatt ne rázzam az egészet szerteszét. Aztán megpróbáltam állványt építeni székekből meg csónakdeszkából, de mire kész lettem, a Hold tovább vándorolt. Ez az egész jelenség nagyjából húsz percig marad így. Ha akkor ott állsz egy állvánnyal meg egy fényképezőgéppel, akkor le lehet fotózni, egyébként meg várni kell egy évet, amíg újra megtörténik.
Másnap ugyanis hiába maradtam ébren egész éjjel és vártam a Holdat, az már nem ugyanazon a pályán mozgott, mint egy nappal korábban, és bőven a hegy mellett érte el ezt a pontot a horizonton. Nem volt más opció, mint feljegyezni a dátumot és lógó orral elhagyni a Balaton környékét. Beírtam a naptárba azt, hogy április tizedike környékén érkezik a Hold, majd ezzel a mozdulattal el is feledkeztem az egészről. Pár évvel később elkezdtem a Badacsony magánélete című fotográfiai projektet, amit a klímaváltozás hatására kialakult újszerű légköri jelenségek hívtak életre, és akkor jutott újra eszembe ez az egész Holdasdi, merthogy éjszakai képek is bejátszottak a sztoriba.
Aztán előkerestem a dátumot és – immár minden szükséges technikai eszközzel felvértezve –
belekezdtem egy évtizeden túllendülő önsanyargatásba, amit menetközben minden normális ember feladott volna, de én valamiért mégsem tettem ezt meg.
Az első néhány évben egyszerű dolgom volt elbukni, ugyanis az adott időszakban vagy hetekig borult, esős idő volt, és eleve esélytelen volt az egész, vagy nem tartózkodtam az országban sem, nemhogy a Balaton közelében. Aztán valamikor 2006 táján jött a derült égből villámcsapás. Esetünkben szó szerint. A Hold mozgásából már olyan éjfél körül lehet látni, hogy pontosan hol éri majd el a horizontot, ezért beélesített, állványra szerelt fényképezőgéppel vártam a megérkeztét.
Az első esőcseppek olyan hajnali kettő felé jelentek meg, aztán hatalmas villámlások közepette mintegy 80 kilométeres szél rontott rá a Balatonra. A sikerre esélyem sem volt. Végül is csak egy évet kellett várni a következő alkalomra, ami így visszanézve tényleg meglepően hamar el tud telni. Egyébként ebből a posztból úgy tűnhet, hogy semmi mást nem csináltam egész évben, csak vártam a Holdat, de ez azért így, ebben a formában nem teljesen igaz. Viszont az elkövetkező években valahányszor megfordultam a Balaton környékén, mindig ragyogó idő volt, csak a Hold soha nem ott volt, ahol én szerettem volna.
A Hold a Badacsony felett, 2022. április 13., 03:39 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Végül 2022-ben, csaknem húsz (!!) évvel az ötlet megszületése után, sikerült megcsinálnom ezt a képet,
és valahogy nem éreztem semmit.
Elégedettséget a legkevésbé sem. Inkább némi enerváltságot és fáradtságot. A szerelem elmúlt. Olyan sok idő telt el az ötlet és a megvalósítás között, hogy már nem igazán érdekelt az egész. Amúgy a kép jó lett, és hogy visszatérjek a dalszöveg vetülethez, mondhatni, áll a bál a Hold várában, kár, hogy erre a bálra az előző húsz évben nem hívtak meg. Ráadásul azóta már a szmokingomat is elvesztettem valahol a tóparton. Hogy megérte-e ez az egész, őszintén szólva, fogalmam sincs, de majd egyszer biztos kiderül.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: A Hold a Badacsony felett, 2022. április 13., 03:39 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
