Miként lehetséges az, hogy senki sem emlékszik egy akkora névre, mint Johann Gambolputty... de von Ausfern-schplenden-schlitter-crasscrenbon-fried-digger-dingle-dangle- dongle-dungle-burstein-von-knacker-thrasher-apple-banger-horowitz- ticolensic-grander-knotty-spelltinkle-grandlich-grumblemeyer- spelterwasser-kurstlich-himbleeisen-bahnwagen-gutenabend-bitte-ein- nurnburger-bratwustle-gernspurten-mitz-weimache-luber-hundsfut- gumberaber-shonedanker-kalbsfleisch-mittler-aucher von Hautkopft Ulm-ból?

Abban az évben mutatták be Cleese Fészkes fenevadak című filmjét, és a film promotálására érkezett a ’69-ben a Monty Python-csoportot ötödmagával megalapító színész-rendező vagy humorista, de leginkább nem is tudnám pontosan meghatározni, hogy micsoda is ő tulajdonképpen. Szóval, csináltam már pár interjút és fényképeztem már néhány vicces figurát, de amit Cleese itt nekem leművelt, az tényleg abszurd volt és nagyon angol.

John Cleese (Fotó/Forrás: morpho)

A portréfényképezés mindig kétesélyes ügy. Nagyon sok függ attól, hogy milyen a riportalany. Ugyebár abból indulunk ki, hogy nem igazolványképet akarok csinálni. Olyan pillanatokra vadászok, amikor a figura csinál valamit az arcával vagy annak környékén. Hevesen gesztikulál, grimaszol, kilóg a nyelve, felrakja a lábát az asztalra vagy mittudomén. Vannak esetek, főleg politikusoknál, amikor kínosan ügyelnek arra, hogy a kezüket végig az asztalon tartsák, a szénné botoxolt arcukkal meg úgy sem tudnak grimaszolni. Ez az eset az igazi szívás, mert egyszerűen nem lehet normális képet csinálni.

Volt egy esetem, amikor egy politikus másfél órán keresztül egyszer mozdult meg, amikor nagyjából három másodpercig felemelte a bal hüvelykujját, majd visszatette az asztalra. Köszi az együttműködést! Na, most John Cleese, finoman fogalmazva nem ilyen volt. Miközben válaszolt a kérdésekre egyszerűen végigbohóckodta nekem az egész beszélgetést. A leghülyébb pózokat váltogatta a kanapén, teljesen kifacsart, természetellenes mozdulatokkal nyúlt az arcához, és mindezt abszolút logikátlan pillanatokban tette.

Kellett egy kis idő, amíg levettem, hogy ez az egész műsor nekem szól, aztán elfogott a röhögés, és mivel Cleese erre tudatosan rájátszott, nem is akaródzott elmúlni. Egyszerűen képtelen voltam a képi beállításokra odafigyelni. Önuralmam teljes raktárkészletét megpróbáltam előhúzni, hogy elvonatkoztassak valahogy, végül is profik lennénk, vagy mi, de egyszerűen képtelen voltam rá! Persze közben azért nyomkodtam a gombot, és mivel Cleese elég hosszú ideig a rendelkezésünkre állt, a sok hülyeségből csak összejött azért valami, de ez inkább csak a nagy számok törvénye miatt volt így.

A végén már arra gondoltam, ha ez itt felkel nekem a fotelből és elkezd hülyén járni, akkor hívhatják hozzám a mentőt. Szerencsére ezt azért nem tette meg, így végül le tudtam írni ezt a sztorit. Az ember személyisége egyébként elmesélhetetlen. Egyszerűen nem lehet különbséget tenni a poénjai és a komoly reakciói között.

Erről jut eszembe, hogy az állatokkal való gyerekkori viszonyomat nekem is ápolnom kell, ezért most nyári szünetre megy a KÉP-regény rovat, és mindenki kénytelen lesz kibírni augusztus végéig a fotográfiai kulisszatitkok aktív megismerése nélkül. Addig menjetek nyaralni ti is és csináljatok sok jó fényképet! Jó nyaralást kíván mindenkinek a (morpho)!