Olvastam már azt is, hogy évek óta az idei tél lesz a legkeményebb, meg olyat is, hogy idén nem is lesz tél. De én igazából nem a meteorológiának is becézett jóslástani kommunikációs anomáliára fektetném a figyelmemet, hanem az úgynevezett nyárra, amikor

Mikor lágyan ringatózunk a hűsnek nem éppen mondható tóban, és fényképezőgéppel a kezünkben lesben állunk, azt várva, hogy szaladjon el egy kutya a Badacsony mögött lehanyatló nap vöröslő sugarainak zárótüzében. Micsoda mázli, amikor egy ilyen összejön! Igazi fotográfiai csemege, mondhatnám, olyan szerencsés csillagállás kell hozzá, ami talán ha minden évezredben jön össze egyszer. Talán. Néha. Azért érdemes végiggondolni.

Aztán kell hozzá a háttérben a Badacsony körvonala és persze a vöröslő naplemente fénye. Amikor az ember már mindent beállított a masinán, és éppen nyomná meg a gombot, az expozíció előtt közvetlenül a semmiből beleugrik a képbe egy kutya, és mivel a gombot közben reflexszerűen megnyomjuk, a kép kifejezetten érdekes lesz. Ennyi az egész!  De mivel a lottó ötösre nagyobb az esély, minthogy ez összejöjjön, ezért jobban járunk, ha kicsit segítünk a szerencsének.

Természetesen szó sincs mázliról és véletlenről. Ez az egész jelenet pontos dramaturgia mentén lett megtervezve és kivitelezve, és mivel az időjárás erősen tréfás kedvében volt, ezért nem is sikerült egy nap alatt megcsinálni a képet, így másnap pótforgatást is tartottunk. Ha az ember kitalál egy ilyen képet, akkor mindenképpen kell hozzá egy olyan kutya, amelyik, ha nem is makulátlan neveltetésű, de nagyjából végrehajt bizonyos utasításokat, amik mentén oda lehet pakolni a háttérvilágítás elé.

Néha alig lehetett kikönyörögni belőle. Ez persze még nem jelenti azt, hogy Roy cimborális felkérésre egy meghatározott sávban fog szaladgálni előttem a vízben, de kedvenc labdájának dobálásával el lehetett érni, hogy nagyon sokadikra azt tegye, amit szerettem volna.

De ez még így is túl egyszerű, mert a távolságot sem lehetett megváltoztatni, lévén a hegy nem mozdul, még az én kedvemért sem, aztán meg idővel mindenem elzsibbad és/vagy lemerevedik, Gyuri, Roy gazdája pedig egyre nehezebben tudja a kutyát aktivitásra bírni. Roynak aztán elege is lett az egészből, kisétált a partra, lefeküdt a fűbe, és

Bár ilyet nem szoktam, de a vizuális típusú olvasók kedvéért egy werkfotóval szemléltetem a jelenetet, amit oly sokszor ismételtünk meg, hogy pontos számot nem is tudnék mondani. És egyesek szerint ez nem is munka...

Aztán beborult az ég, a fények eltűntek, az eső eleredt, és abba kellett hagynunk az egészet, hogy másnap némi izomlázzal, ámde töretlen bizakodással folytassuk mindaddig, amíg a fények, a hegy és Roy együttállása a fenti képet eredményezte. Onnan a vízből vizsgálva, az adott pillanatban egyébként teljesen irrelevánsnak tűnt, hogy milyen tél várható 2021-ben. Bár lehet, hogy fakutyával is ki kéne próbálni ezt az egészet.

Fejléckép: Roy Balatonboglárnál (fotó/forrás: morpho)