Ez a kép ékes bizonyítéka, hogy a londoni rendőrséget is érhetik váratlan események, olyanok, amit tuti, hogy nem elemeztek ki részletesen a kiképzésen. Bár a váratlanságban lehet, hogy csak félig van igazam, hiszen
egyikük pont olyan merő unalommal szemléli a színes szürreált, mint egy átlagos zsebtolvajt, de a kollégája szemmel láthatóan meghatottan hazagondol.
Pedig ez is ugyanolyan unalmas napnak indult, mint a többi, erre tessék! Van itt a gyermeki rácsodálkozástól kezdve az angol hidegvéren át minden, ami csak belefér egy londoni rendőr lelkivilágába.
A kép teljesen véletlenül készült, eredetileg csak a rendőröket akartam lefényképezni, aztán a semmiből megjelent egy nagy színes izé, én meg reflexből megnyomtam a gombot. Csak utólag vettem észre, hogy egy hatalmas szappanbuborékot fújt oda a szél.
Most már csak az a kérdés: miként kerül egy hatalmas szappanbuborék a londoni rendőrök orra elé? Jellemzően nyilván sehogy, erősen szürreális az egész, de azért erre is van tudományos magyarázat
A Covid-lezárásokat végre Londonban is feloldották, a kiürült utcák lassan megtelnek emberekkel, kezdenek visszaszivárogni a turisták, és minden, ami velük együtt jár.
Megnyitottak a streetfood-árusító helyek, újra van piac Notting Hillben, a Portobello Roadon, és a múzeumok is fogadják a látogatókat.
Lassan beindul a város, és ezzel együtt visszatértek az utcákra a bubble man brigádok. A buborékos fiúk már úgy tartoznak hozzá Londonhoz, mint a Big Ben vagy a Tate Modern. A nagyüzemi, köztéri óriás szappanbuborék-gyártás egy igen népszerű és meglehetősen könnyen elsajátítható turistacsalogató módszer. Éjjel-nappal lehet tolni, végülis
nem egy nagy mutatvány, csak szappan és víz, meg nagy műanyag karikák kellenek hozzá, aztán ki lehet tenni a kalapot.
Nem igényel sem kézügyességet vagy hangszeres tudást, sőt még énekelni sem kell tudni hozzá.
Először Amerikában, Woodstockban láttam ilyet még 1994-ben, de akkor még nem volt jellemző az európai nagyvárosokra. Azóta már lassan minden sarkon látni egy bubble mant. A húzás ügyes, mert a gyerekek imádják, ahogy szaladgálnak a nagy buborékok után, a szülők meg előbb-utóbb szórnak a kalapba némi aprót. Egyébként én bírom ezeket az arcokat, jellemzően vicces külsejű fiatal srácok, akik színes buborékokba öltöztetik a tompán szürke, unalmas utcákat is.
Rendőrök Londonban (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)
Na, egy ilyen óriási buborékot fújt oda a szél, csak nem tudom, hogy honnan, mert nem láttam a közelben egyetlen buborékos embert sem. Aztán kiderült, hogy mégis volt egy, vagy száz méterre a rendőröktől. Tulajdonképpen az egész Trafalgar teret keresztülrepülte ez a buborék anélkül, hogy elillant volna. Olyan volt, mintha álmodtuk volna az egészet.
Az ilyen álmodozós, meghökkentő mesében csak az a rossz, hogy a végén mégiscsak kipukkad az egész.
Kár érte. Azért még halványan felhívnám a figyelmet, mintegy a jelenkor lenyomataként az előtérben áthaladó, behunyt szemmel zenét hallgató fiatalemberre, aki már észre sem veszi az élet apró csodáit. Még szerencse, hogy nálam volt egy fényképezőgép.
Fejléckép: Rendőrök Londonban (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)
hírlevél
