Teljesen mindegy, hogy ki lakik a Buckingham-palotában, Londonban semmi sem változik. Legalábbis vizuálban vizsgálva. A St. James’s Parkban évtizedek óta pontosan ugyanúgy tolják a BLT szendvicset és küldik utána a whiskyt, és szemmel láthatóan ezzel jól el is vannak. Sokan csinálják azt, hogy mozi vagy színház előtt beiktatnak egy laza pikniket, mintegy megalapozva az előadás okozta esetleges katarzisnak.
Ezt egyébként mindig is irigyeltem a britektől,
mármint ezt a szemléletet, hogy a hagyománytisztelet és az aktuális kulturális áramlatok nem zárják ki egymást.
Miért is tennék? Mert amúgy ihatnának két felvonás közt is whiskyt a színházi büfében, de ez így, a Buckingham-palota tövében valahogy mégis más. Budapesten akkor lehetett ilyen képeket csinálni, amikor a covid alatt bezártak a kocsmák, és az emberek, a közösségi élmények után kutatva, a parkokba jártak sörözni vagy borozni. Sőt, volt, aki megadta a módját, és vitte a poharakat is. A különbség csak annyi, hogy ezt muszájból csinálták, és nem ültek be utána egy előadásra. Hát, azt mostanság se nagyon fognak.
A tél közeledtével Európa-szerte sorban zárnak be a kulturális intézmények, mert nem tudják kigazdálkodni az energiaszámlákat,
a nézők meg nem tudják kifizetni a többszörös jegyárakat. Ez, mondjuk, a londoniakat annyira nem érinti, mert a meleg óceáni levegőben máshogy élik meg a belépők árképzését, mint a közép-európai országok gázszagú valóságában.
Nem is olyan rég keseregtem, hogy milyen szörnyű, hogy a járvány miatt nincsenek kulturális események, és amíg a zenészek megtanulják, hogy milyen érzés pizzafutárnak lenni, addig a társadalmak zenére, mozira vagy képzőművészetre fogékony rétege, jobb híján, lassan belefullad a gomba módra szaporodó streamingszolgáltatók sorozattengerébe.
Erre most az van, hogy alig két évvel később, már megint ugyanaz a helyzet, azzal a különbséggel, hogy nem kell maszkot hordani.
A művészmozik és a színházak most is bezárnak, az éttermek és a sportlétesítmények dettó.
Viszont az agyunkat nem tudjuk, és nem is akarjuk bezárni márciusig, mert lassan beleőrülünk a sötétségbe. Sőt, van egy komplett generáció, akinek teljesen ellopják a fiatalságát, akik csak nyomokban ismerik meg az egyetemi bulik és a karácsonyi vásárok hangulatát. Az elmúlt négy évben volt itt minden: covid miatt lezárt klubok, őrült időjárás miatt elmaradt szabadtéri koncertek, most meg az elszálló energiaárak miatt télire a rolót lehúzni kényszerülő mozik és színházak. Ennyi idő alatt van, aki lassan elvégzi a középiskolát!
Piknikezők a londoni St. James’s parkban (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Azon morphondíroztam (bocs), hogy ki kéne találni valami olyan kulturális tevékenységet, ami független a járványoktól, a klímakrízistől és az inflációtól. De mivel mindig a streaminghez keveredtem vissza, eszembe jutottak a parkokban piknikező britek. Lehet, hogy ők már alkalmazzák a megoldást évszázadok óta?
Lehet, hogy a közösségi élményhez nem is feltétlenül kell kulturális esemény, hanem elég egy pad, a szendvics és a whisky a St. James’s Parkban?
Függetlenül attól, hogy mi megy a mozikban, és hogy ki lakik éppen a Buckingham-palotában?
Momentán egyébként senki, mert felújítják az egészet. A király is biztos valamelyik parkban piknikezik Kamillával. Ráadásul a britek olyan szintre fejlesztették már ezt a műfajt, hogy a törzspiknikezőknek emlékpadokat állítanak. A képen látható pad hátulján lévő felirat magyarul így hangzik:
Margaret McLean (1926-2009) emlékére, aki negyven évig élvezhette ezt a parkot a családjával együtt.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Piknikezők a londoni St. James’s parkban (fotó: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
