Előtörténet
Garé az egyik legsúlyosabb magyarországi környezetszennyezés helyszíne. A 1980-as években a Budapesti Vegyiművek egykori hidasi gyártelepéről szállítottak ide mérgező vegyi anyagokat. Az összesen 62 300 db 200 literes tetraklórbenzol-származékot tartalmazó vashordót a Garétól kb. 2 km-re fekvő veszélyeshulladék-lerakóban helyezték el. A lerakó azonban eredetileg nem vegyipari hulladékoknak készült, hanem egy húsfeldolgozó vállalat és a pécsi bőrgyár hulladékának befogadására, így nem is volt alkalmas a Hidasról érkező vegyi anyagok tárolására. A sérült vashordókból Hidason a tetraklórbenzol a levegőbe, talajba és a talajvízbe szivárgott, veszélyeztetve Bonyhád vízbázisát, a Garéra került hordók pedig a veszélyeshulladék-tárolótól 200 méterre folyó Bosta-patakot. A hordókat azóta elszállították, de a helyszínen ott maradt a klórozott benzollal szennyezett 3000 tonnányi talaj. A 2015-ös vizsgálati jegyzőkönyv szerint a talajban az összes halogénezett aromás szénhidrogén mennyisége több mint 28 000-szerese(!) a normál szennyezettségi határértéknek. A garéi hulladék 60%-a erősen mérgező, májkárosodást okozó és rákkeltő kockázatú tetraklórbenzol. A veszélyeshulladék-tárolótól délre fekvő erdő is jól láthatóan pusztulóban volt. A hulladéklerakótól kb. 1 km-re lévő Bostán állatok hullottak el. A garéi lakók a meleg tavaszi, nyári vagy őszi napokon az erős vegyszerszag miatt nem tudtak szellőztetni. A faluban sokan rákos megbetegedés miatt haltak meg. A 2015-ös vizsgálatok alapján kiugróan nagy mennyiségben − a határérték több ezerszeresében − talált vegyi anyagok közül a diklórbenzol feltételezhetően rákkeltő, a triklórbenzol és tetraklórbenzol pedig erősen mérgező, májkárosító hatású.
Eredetileg Nagykanizsára mentünk Ervinnel, akivel igazi élményszámba ment riportra járni. Többnyire bementünk az első kocsmába, és mire leittuk magunkat, már mindenkivel beszélt és minden infót begyűjtött mindenről. Kizárólag a fényképezés miatt kellett mégis kimozdulni a komfortzónából és kimenni az adott helyszínre. Itt viszont egy cirkuszi bemutatóra voltunk hivatalosak, ahol ki kellett hagyni a kocsmatúrát, mert az idomított jegesmedvék a manézsban elég erős alapot adtak a téma feldolgozásának irányát illetően. Profán bulvárcirkusz volt az egész. Aztán két jegesmedve között felhívott a szerkesztő, hogy ha már Kanizsán vagyunk, ugyan ugorjunk már át a közeli Garéra, hátha sikerül bejutni a veszélyes hulladéktárolóba. Hát, a budapesti szerkesztőségből lehet, hogy közelinek tűnhetett Garé a térképen, de ez a valóságban teljesen máshogy nézett ki, pláne, hogy vonattal mentünk Kanizsára.
Nem tudom, hogy manapság hogy van, de 1996-ban délvidéken lassan járt a vonat. Míg átjutott az ember Nagykanizsáról Pécsre, ráment a fél élete. Minden megállóban annyit álltunk, hogy bőven leszálltunk venni egy sört, az utazóközönséget pedig nagyjából mi ketten alkottuk. Néha az volt az ember érzése, hogy mi vezettük a vonatot. És hol van még Pécstől Garé! Mire kikeveredtünk a mecsekaljai vasúti kocsma klotyójából, már a rendőrök igazoltattak. Azt viszont nem tudták megmondani, hogy honnan mehetnénk tovább Garé felé, fogalmuk sem volt. Egy harkányi buszról letett bennünket a sofőr a garéi elágazásnál, mondván, hogy innen már csak négy kilométer. Előttünk a szép tavaszi vetés, a dombról jól látszik az egész falu. De sajnos alulról érkeztünk felfelé. Ervin porckorongsérvvel éppen műtét előtt állt, én szakadt bokaszalaggal lábmerevítőben. A végén már csak röhögtünk az egészen.
Aztán túlélve életünk legdurvább négy kilométeres sétáját, irány a kocsma, az információs adatbázis. Egy fél mondatot bőven elég volt mondani a hordókról, azonnal odacsődült az egész falu. Ez ilyen. Szörnyű volt hallgatni ezeket az embereket, a keserűséggel átszőtt tehetetlenség sugárzott belőlük, az enervált lemondás az életükről, a jövőjükről. Máig beégett egy mondat
A hordók, a mérgek olyanok, mint az életünk, már régóta elásták valahol, csak most jöttünk rá, hogy mennyire sérülékenyek vagyunk.” Most mit lehet erre mondani?
A garéi hulladéklerakó, 1996 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)
Szerencsére az egyik srácról kiderült, hogy a telep egyik biztonsági őre. Kifizettük neki a benzint, cserébe kivitt a helyszínre. Fényképezni persze szigorúan tilos, ezt többen többször is nyomatékosították. Aha, tilos. Hát persze! Régi megfigyelésem, hogy ha valami bűzlik, (esetünkben szó szerint), akkor először kitiltják a sajtót. Hát nehogy már kiderüljön, hogy évtizedek óta mérgezünk egy komplett falut! A délutáni nap fénye elsuhant a hordókat fedő fóliákon. Olyan volt az egész, mintha filmet forgatnának valami amerikai környezetszennyezésről, amit a helyi műtrágyagyár el akar tussolni. Aztán Pécs felé stoppolva kezdett összeállni, hogy Garé mindenkinek baromi messze van. Csak azoknak nem, akik ott élnek. Őket meg messziről nem látja senki.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: A garéi hulladéklerakó, 1996 / Fotó: Hegedűs Ákos / Morphoto
hírlevél
