Vizuál

KÉP-regény: Mikróban felmelegített valóság, újratöltve

2020.12.04. 16:05
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a valóságshowkról elmélkedik, akár érdemes, akár nem.

Nézem, hogy Magyarországon újra műsorra tűzték a Való Brother- Big Világ című valóságshownak álcázott műsorhaknit, ami azért lepett meg, mert azt hittem, hogy ilyen már nincs is. Ez már egy rég kihalt műfaj, ami a kutyát sem érdekli. Hát, szétnéztem kicsit nemzetközileg, és az a felettébb meglepő szitu, hogy jó néhány országban fut még jelenleg is valamilyen formában ez a széria, ahol meg nem, például az Egyesült Királyságban vagy Hollandiában, ott már javában dolgoznak a következő évadon. Nem szeretnék belemenni ennek az úgynevezett televíziós projektnek a totális értelmetlenségébe, már csak azért sem, mert még mindig van, aki ezt nézi, és nem szeretném senkiben sem felkorbácsolni a belül szunnyadó virtuális villalakót. Annak ellenére sem, hogy ennek az egész izének pont annyi köze van a valósághoz, mint egy átlagos konteo-propagandista politikusnak az emberi méltósághoz. Ibolya néni közben már kiabál is a konyhából: „De hiszen a valóságsónak köszönhetjük például Majkát!” Amire én meg nem tudok mit mondani, maximum „Belehalok” …

De még mielőtt idáig jutnánk, felidézném, miként is indult ez az egész még 2002-ben, amikor is a Till Attila-Liptai Klaudia páros asszisztálása mellett nézte végig Magyarország, hogy egy tucatnyi folyamatosan lerészegedett, valahogy mindig pont az odakapcsolás pillanatában szexelő statiszta miként járult hozzá a végül tragikus sorsú BB Évi szomorú győzelméhez.

BigBrother2002kiszavazas-161100.jpg

Big Brother, 2002, kiszavazás (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)

Tulajdonképpen nem sok minden változott azóta. Pont ugyanolyan konteo volt a Big Brother is meg a később ráindított Való Világ is, mint manapság egy átlagos tévéhíradó, csak akkor még a híradót nem ugyanazok szerkesztették, mint a Big Brothert. Nem nagy változás 18 év alatt. Amikor a Nagy Testrész 2002-ben elindult, néha fényképeztem (szigorúan beugróként) egy női magazinnak, és mivel a Big Brother kiszavazások késő este voltak, ha jól emlékszem, a Hungexpón, többször volt szerencsém részt venni ezeken a retteneteken. Ennyi év távlatából már talán tökmindegy, hogy megírom-e, de a szerkesztőségben minden alkalommal a kezembe nyomtak egy cetlire felírt nevet, hogy majd őt kell fényképezni, mert ő fog kiesni a játékból. Teljes döbbenetemre, ez valahogy mindig bejött. Én nem értem, hogy miként lehetett egy szerkesztőnek ilyen jó megérzése, hogy mindig tudta előre, hogy majd a közönség is pont arra fog szavazni, akire ő gondol, de úgy látszik, bármennyire is új volt a formátum, már akkor is volt olyan, akinek a kisujjában volt a szakma.

Nem tudom, hogy világszerte hogyan alakult a résztvevők utóélete, de a magyar szereplők jó részének meglehetősen sanyarú sors jutott. Volt, aki a skandináv utcazenész karriert választotta, másokat a pornószakma sokoldalúsága hozott lázba. De néhányan sajnos a pszichiátriai valóságshowban próbálkoztak, esetleg idő előtt megboldogultak, sitten ülnek, sőt, van, akinek a holttestét évek óta keresik, már ha tényleg meghalt. De ez a része már csak a bulvárhíradókat érdekli. Ezek az emberek csak arra a pár hétre kellenek, amíg kicsavarják belőlük a nagy testrészt, aztán mehetnek vissza Sarkadvisontára a roskadozó való villájukba.

A kertévék ezekkel a haknisokkal már csaknem húsz évvel ezelőtt megágyaztak annak a konteo világnak, ami végül az internet megjelenésével robbant be teljes terjedelmében és zabálta fel lassan az egész világot. Elég rendesen. Hol vagyunk már attól, hogy előre megmondták, hogy ki fog kiesni másnap? Ugyan már! Csak Aurélió lengesse meg, aztán már jöhet is a reklámblokk? Annyi jó hír azért van, hogy ha minden igaz, a Berényi klán lassan tényleg lekerül a képernyőről. Ez nekem sajna kimaradt, így jártam. Pedig esküszöm, hogy egyszer, valamikor a háború előtt tényleg majdnem megnéztem egy részt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Színház

Eljátszott család – 15 sor színház: A fiú

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház koprodukciójáról, A fiú című előadásáról szól. A fiú kritika. 15 sor színház.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A sakk királynője – megérkezett az előzetes Polgár Judit portréfilmjéhez

A Sundance Fesztiválon debütál, februárban pedig már a Netflixen is látható lesz A sakk királynője (Queen of Chess) című dokumentumfilm. Rory Kennedy alkotásában a magyar sakklegenda, Polgár Judit történetét mutatja be.
Vizuál magazin

Mi teszi felejthetetlenné a Magyar Filmszemlét? – videóban idézik fel emlékeiket a Szemletanács tagjai

Mit üzennének annak az énüknek, aki először járt a Magyar Filmszemlén? És mi a legmeghatározóbb emlékük a korábbi rendezvényekről? A hamarosan kezdődő esemény szervezői rövid videókban idézik fel pályájuk meghatározó pillanatait és filmszemlés élményeiket.
Vizuál interjú

Krasznahorkai lekörözte Kovács Margitot – Borbély-Tardy Anna a szentendrei múzeumok eredményeiről

Több mint 230 program, 3 fesztivál, 7 kiállítóhely, 24 kiállítás, 42 százalékkal több látogató – sikeres évet zártak a szentendrei múzeumok. Borbély-Tardy Annával, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatójával beszélgettünk a 2025-ös év tapasztalatairól és az idei tervekről.
Vizuál gyász

Elhunyt Anna Mark festőművész

A második világháború után Franciaországban alkotó magyar festőgeneráció egyik meghatározó alakja kilencvenhét éves volt. Életművére folyamatos figyelem irányult, az utóbbi években Budapesten, Szentendrén, Párizsban nyíltak kiállításai.
Vizuál hír

Európai Filmdíj: nagyot nyert Joachim Trier Érzelmi érték című filmje

A Renate Reinsve és Stellan Skarsgard főszereplésével készült norvég drámát hat díjjal ismerte el az Európai Filmakadémia. A Tánc a sivatagban című spanyol-francia film öt kategóriában diadalmaskodott.