Nézem, hogy Magyarországon újra műsorra tűzték a Való Brother- Big Világ című valóságshownak álcázott műsorhaknit, ami azért lepett meg, mert azt hittem, hogy ilyen már nincs is. Ez már egy rég kihalt műfaj, ami a kutyát sem érdekli. Hát, szétnéztem kicsit nemzetközileg, és az a felettébb meglepő szitu, hogy jó néhány országban fut még jelenleg is valamilyen formában ez a széria, ahol meg nem, például az Egyesült Királyságban vagy Hollandiában, ott már javában dolgoznak a következő évadon. Nem szeretnék belemenni ennek az úgynevezett televíziós projektnek a totális értelmetlenségébe, már csak azért sem, mert még mindig van, aki ezt nézi, és nem szeretném senkiben sem felkorbácsolni a belül szunnyadó virtuális villalakót. Annak ellenére sem, hogy ennek az egész izének pont annyi köze van a valósághoz, mint egy átlagos konteo-propagandista politikusnak az emberi méltósághoz. Ibolya néni közben már kiabál is a konyhából: „De hiszen a valóságsónak köszönhetjük például Majkát!” Amire én meg nem tudok mit mondani, maximum „Belehalok” …

De még mielőtt idáig jutnánk, felidézném, miként is indult ez az egész még 2002-ben, amikor is a Till Attila-Liptai Klaudia páros asszisztálása mellett nézte végig Magyarország, hogy egy tucatnyi folyamatosan lerészegedett, valahogy mindig pont az odakapcsolás pillanatában szexelő statiszta miként járult hozzá a végül tragikus sorsú BB Évi szomorú győzelméhez.

Big Brother, 2002, kiszavazás (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)

Tulajdonképpen nem sok minden változott azóta. Pont ugyanolyan konteo volt a Big Brother is meg a később ráindított Való Világ is, mint manapság egy átlagos tévéhíradó, csak akkor még a híradót nem ugyanazok szerkesztették, mint a Big Brothert. Nem nagy változás 18 év alatt. Amikor a Nagy Testrész 2002-ben elindult, néha fényképeztem (szigorúan beugróként) egy női magazinnak, és mivel a Big Brother kiszavazások késő este voltak, ha jól emlékszem, a Hungexpón, többször volt szerencsém részt venni ezeken a retteneteken. Ennyi év távlatából már talán tökmindegy, hogy megírom-e, de a szerkesztőségben minden alkalommal a kezembe nyomtak egy cetlire felírt nevet, hogy majd őt kell fényképezni, mert ő fog kiesni a játékból. Teljes döbbenetemre, ez valahogy mindig bejött. Én nem értem, hogy miként lehetett egy szerkesztőnek ilyen jó megérzése, hogy mindig tudta előre, hogy majd a közönség is pont arra fog szavazni, akire ő gondol, de úgy látszik, bármennyire is új volt a formátum, már akkor is volt olyan, akinek a kisujjában volt a szakma.

Nem tudom, hogy világszerte hogyan alakult a résztvevők utóélete, de a magyar szereplők jó részének meglehetősen sanyarú sors jutott. Volt, aki a skandináv utcazenész karriert választotta, másokat a pornószakma sokoldalúsága hozott lázba. De néhányan sajnos a pszichiátriai valóságshowban próbálkoztak, esetleg idő előtt megboldogultak, sitten ülnek, sőt, van, akinek a holttestét évek óta keresik, már ha tényleg meghalt. De ez a része már csak a bulvárhíradókat érdekli. Ezek az emberek csak arra a pár hétre kellenek, amíg kicsavarják belőlük a nagy testrészt, aztán mehetnek vissza Sarkadvisontára a roskadozó való villájukba.

A kertévék ezekkel a haknisokkal már csaknem húsz évvel ezelőtt megágyaztak annak a konteo világnak, ami végül az internet megjelenésével robbant be teljes terjedelmében és zabálta fel lassan az egész világot. Elég rendesen. Hol vagyunk már attól, hogy előre megmondták, hogy ki fog kiesni másnap? Ugyan már! Csak Aurélió lengesse meg, aztán már jöhet is a reklámblokk? Annyi jó hír azért van, hogy ha minden igaz, a Berényi klán lassan tényleg lekerül a képernyőről. Ez nekem sajna kimaradt, így jártam. Pedig esküszöm, hogy egyszer, valamikor a háború előtt tényleg majdnem megnéztem egy részt.