A Super Bowl – Oscar-gála – Eurovíziós dalfesztivál tengelyre rákontrázva április harmadikán több, mint kétórás élő adásban tolta le az egyiptomi tévé A fáraók arany felvonulása című gálát, mikor is átköltöztették legjelentősebb királyaik maradványait az egyik múzeumból a másikba.

Ezeknek az ókori királyoknak mondjuk, nemigen volt közük a jelenlegi egyiptomi népekhez, de ha abból indulok ki, hogy mi, magyarok Attila leszármazottjai vagyunk, akkor még az is lehet, hogy mégis. Egyébként is kicsit a magyar koronaköltöztetésre hajazott a showműsor. Táncos lányok, lovasfogatok, nagyzenekar, énekesek, államfői fogadás, a fáraók nevei meg lazán ráaranyfüstölve a múmiáikat szállító, páncélozott járművekre. Megmondom őszintén, lenyűgöző volt. De tényleg. Nem is gondoltam volna, hogy egy észak-afrikai arab országban valaha ilyet fognak rendezni. Mindez egy jó kis marketingfogás a turizmusból élő, ám jelenleg teljesen turistamentes országban, ahol a piramisoktól egy nyíllövésnyire már tizenéve építik a világ legnagyobb múzeumát.

Gyakorlatilag csak a piramisokat nem fogják betolni, de azokon kívül mindent odaköltöztetnek, ami értékes és ókori, élen a teljes Tutankhamon gyűjteménnyel. Szóval, most, hogy az új Gízai Múzeum építése kapcsán megvolt Egyiptom történetének első múmia rod-showja, és láttam, hogy hová épült ez az egész, eszembe jutott, hogy én már jártam arrafelé, csak akkor a területet még nagy homokozónak hívták. Egy helyi forma, meg egy tízfontos bankjegy emléke rajzolódott ki előttem a piramisoknál. Igen, ezek azok a nagy kőgúlák, amiket az ufók építettek, de ebbe a történetbe most nem mennék bele. Egyrészt a dolog közismert, minden kisiskolás részletesen ismeri a sztorit, másrészt meg olyan sokan megokoskodták már, hogy akit ez a vonal érdekel, annak javaslom bármelyik videó megosztót, amin bőséges témába vágó anyagot fog találni.

Nem jó egyébként. Pár méter után csutkára van az ember cipője homokkal, miközben minden lépésnél külön koncentrációt igényel, hogy sikerüljön az egyik lábad a másik elé rakni. Emberek erre már nem nagyon vannak, csak a kairói aranyifjak járnak ide lovagolni. Na, engem azért megtalált egy helyi forma. Látta, hogy bóklászik ott a homokban valami idióta fényképezőgéppel, egy csomó optikával, gondolta, biztos szüksége van idegenvezetőre. Ha megtalál egy ilyen arc, hagyj fel minden reménnyel! Hiába mondasz neki bármit, ő a homokvihart is meg akarja neked mutatni a sivatagban. Ráadásul, ezek a csókák ugyan önkéntesen „dolgoznak”, de nem társadalmi munkában. A jelenség ismeretében nem fektettem felesleges energiát a figura levakarására, úgyhogy megmondtam neki, hogy a sivatagban keresek egy nézőpontot, ahonnan jó fényben rálátni a piramisokra. - Oké mizder! Aztán nekivágtunk a nagy semminek. Ő ment elől, én meg utána, vagy fél órán át. Meglátogattuk a közeli arab temető kriptáit, jártunk a homokba fulladt falunál, a dombok előtt, meg a dombok mögött. Utólag visszagondolva az egész Szaharát bejártuk.

Gízai piramisok a sivatag felől (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)

Akkor még nem tudtam, hogy ide majd múzeumot fognak építeni, de ha valaki feldobja ezt az opciót, homokkal teli szájjal röhögöm ki! Na, ehhez képest több, mint egy milliárd dollárt lapátoltak be a homokba, és már nagyon közel áll az épület a készhez. Az azért megnyugtat, hogy a legfontosabb óegyiptomi királyok már ott vannak. Szerintem maguk sem gondolták volna, hogy haláluk után 3200 évvel páncélautókkal fogják őket furikázni. Vagy mégis? Én végül megcsináltam többek közt ezt a képet, aztán 10 egyiptomi fonttal könnyebben visszavánszorogtam a város szélére. Vezetőm elmagyarázta, hogy nem sok a 10 font, sőt, szinte bagóért vitt el egy homokkal teli kirándulásra, de azért ne mondjam el senkinek, hogy mennyit kért, főleg a turistákra vadászó haverjainak ne, mert ha kiderül, hogy ilyen keveset kért, hát őt kiröhögik, és nem mer többet a szemükbe nézni. Később megtudtam, hogy a figura másnap összecsomagolt és világkörüli útra ment a családjával. 

Fejléckép: Gízai piramisok a sivatag felől (fotó: Hegedűs Ákos / Morphoto)