Gyerekkoromban volt egy elképzelésem a kínai nagy falról. Gyanítom, minden gyereknek van valamilyen elképzelése róla, de ezek jellemzően a legendáriumokból, meg a kulturális távolságokból fakadnak, és nincs mögöttük semmi realitás. Amit kábé tudtam róla, hogy
a kínai nagy fal (Csang cseng) az i. e. 3. század és i. sz. 17. század eleje között Kína északi határán épített erődítményrendszerek összessége,
amelynek célja az volt, hogy Kínát megvédje az északi nomád törzsektől, akik mindenféle ármánykodásokra készültek a békében és boldogságban rizst termelő császári alattvalókkal szemben.
A ma látható falszakaszok az 1368 és 1644 között uralkodott Ming-dinasztia idején épültek, leginkább döngölt földből, de helyenként téglákból is. Mivel a fal nem összefüggő, egységes építmény, ezért a hosszáról mindenféle legendák keringenek a fejekben a háromezer kilométertől egészen a tízezer kilométerig, amit azért már gyerekként is egy kicsit erősnek éreztem.
Manapság a Trónok harca című regény- és tévésorozatban köszön vissza hasonló, szakrális fal,
amely az Éjkirály seregétől, a „másoktól” védi meg a westerosi Hét Királyságot.
Morpho egyik, a kínai nagy falnál készült felvétele (Fotó/Forrás: morpho/Hegedűs Ákos)
Aztán az ember idővel felnő, és ha úgy alakul, hogy Kínában jár, akkor logikus, hogy felkeresi gyerekkorának varázspontjait, hátha tényleg olyanok, mint amilyennek anno elképzelte őket. Az egyiptomi piramisokkal is így voltam egyébként, de az sokkal inkább visszaigazolta a gyermekkori legendát, mint a nagy fal. Pedig lehetne ez jó is.
Főleg akkor, ha lett volna az egész mögött egy tudományos, ismeretterjesztő szándék.
Valami olyasmire gondolok, hogy a turisták kiszolgálásán és nyilvánvaló lehúzásán túl kapok valami használható hátteret, hogy történelmi, földrajzi kontextusba tudjam helyezni a helyszínt és a korszakot. De nem.
Felújítottak az x ezer kilométerből egy kis darabot, oda ráengedtek egy regiment turistát, akiknek minden sarkon egy díszkatona áll talpig vigyázzban, (gondolom, ők az Éjjeli Őrség) a fal alatt meg büfék és izéárusok garmadája. Mao helikopterétől a Trumpos bögréig nagyjából minden kapható, mint egy átlagos kínai vegyeskereskedésben bárhol a világon.
A turisták egyébként kínaiak, másféle nációt csak elvétve látni. Én csak ott döbbentem rá, hogy
Kínában szinte csak belföldi turizmus van, csak ez nem tűnik fel, legalább is ránézésre nem.
Az ember azt gondolja, hogy a hétvégére kiugrottak a városból falnézőbe, de nem. Ezek az emberek ezer kilométerekről érkeznek ide. Az egészet az generálja, hogy minden kínai nagy vágya, bárhol éljen is az országban, hogy életében egyszer eljusson a pekingi Tienanmen térre és aztán megvizitálja a nagy falat.
Tulajdonképpen most érkeztem meg a mai poszt tényleges tárgyához, akit úgy hívnak, hogy kínai belföldi turista. Ha meglátnak egy európai formát nyakában egy kamerával, akkor valamilyen rejtélyes okból úgy gondolják, hogy az kifejezetten azért érkezett oda, hogy róluk fényképeket készítsen. Mivel én ennek nem voltam tudatában, elkövettem azt a hatalmas hibát, hogy csináltam egy képet az első két jelentkezőről. Itt aztán felgyorsultak az események és elszabadult a pokol.
Hosszú tömött sorokba rendeződve tucatjával járultak elém komplett kínai családok, követelve, hogy őket is fényképezzem le,
aztán ennek az lett a vége, hogy lassan a több ezer kilométernyi kínai nagy fal teljes hosszában ott állt Kína teljes lakossága, akik mindenképpen az optikám elé akartak járulni.
A legkülönösebb az egészben az, hogy senki nem érdeklődött, hogy az elkészült képet hogyan kaphatná meg? Az szemlátomást egyáltalán nem érdekelte őket. Egyszerűen csak oda akartak állni valamiért, hogy itt vagyok én is, én is, én is!
Egy ideig vicces volt, de aztán a falra másztam tőlük és kénytelen voltam menekülőre fogni a dolgot,
mert lassan az összes nálam lévő, több gigányi memóriakártya ismeretlen kínaiak portréjával volt tele. Sikerült is egérutat nyernem a tömegben, gyorsan elrejtettem a kamerát, és igyekeztem visszanyerni a civil mivoltomat. Egyedül a képen látható – egyenruhát nem viselő – úr volt az, aki nem adta fel és valamiért minden áron modellt akart állni nekem. Olyannyira eltökélt volt, hogy egészen a fal alatti buszparkolóig jött utánam és csak akkor adta be a kulcsot, amikor végre felszálltam a buszra.
Az egész történet végére teljesen átértékeltem a kínai nagy falról felvázolt gyerekkori kalandos elképzeléseimet, és miközben a buszon Peking felé döcögve a memóriakártyáimat törölgettem, már teljesen biztossá vált, hogy
ha legközelebb Kínába vet a sors, a nagy falnak még az említésétől is tartózkodni fogok.
Inkább meghagyom azt a kínai turistáknak.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Kínai nagy fal (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
