Állandó jelzőként is rá szokták ragasztani sokakra, hogy „kávéházi emberként ismerték”, vagy hogy igazi „kávéházi figura volt”. Jó ideje tudom már, hogy ez egy eufemizmus, ami tulajdonképpen az alkoholistát takarja, de ha valaki egész nap egy kocsmában ül, akkor elég hülye lenne, ha málnaszörpbe fojtaná bánatát. Kivéve persze Piszkos Fredet, de hogy Rejtő hol és pontosan milyen véralkoholszinttel írta a sztorit, erről már keveset tudunk.
A kocsmát meg egy újabb eufemizmussal simán lehet kávéháznak titulálni. Isznak itt is, ott is.
Ezt egyébként csak azért tudom, mert néhanapján magam is „kávéházi ember” benyomását keltettem bizonyos pillanatokban, és ilyenkor jobban éreztem magam, ha ezt irodalmi ihletettséggel lehetett megmagyarázni.
Ez a bevezető már komoly segítség volt a „Hol készült ez a kép”? című játékhoz, amit különböző portálokon szoktak művelni a Fortepan archívumának segítségével. Most nem áll szándékomban ilyesmit tenni, de annyit elárulok, hogy magam sem találnám ki. Ha tippelnem kéne, akkor valamelyik múzeumot vagy templomot mondanám, de azért én komoly előnyben vagyok azzal, hogy én csináltam a képet.
Kétezeregy-kettő környékén egy havilap megbízásából le kellett fényképeznem az Athanaeum nyomda egykori épületét az Osvát utcában. Nemcsak kívülről, hanem belülről is, merthogy a háztömböt időközben eladták, a nyomda kiköltözött, a környéken és az épületben nagyszabású átépítési munkálatok folytak. Gondoltam, hogy keresek egy munkavezetőt vagy akárkit, aki segít eligazodni az épületben. A portás mondott egy nevet, és megmutatta, hogy merre találom:
Itt át az udvaron, aztán az első ajtón jobbra, ott fel a lépcsőn, aztán végig a folyosón, utána jobbra lefelé három lépcső, aztán balra és ott a középső ajtón kopogjon!
Persze lehet, hogy szó szerint nem ezt mondta.
A teljes képhez még hozzátartozik, hogy az épületben nem volt világítás, néhány steklámpától eltekintve tök sötét volt, és nem állítanám, hogy tolongtak odabent az emberek. Sokkal jellemzőbb volt a betonkeverők, malteros vödrök és cementes zsákok áradata, melyek közt poroszkálva próbáltam megtalálni az illetékes kollégát, a középső ajtónál, a folyosó végén. Miután ez nem sikerült, megfordultam és elindultam visszafelé. Nagyjából tíz perc bóklászás után jöttem rá, hogy fogalmam sincs, hol vagyok, és
annyira elkallódtam az egykori nyomdaépület útvesztőiben, hogy Minotaurusszal nagyobb eséllyel futok össze, mint egy emberrel, aki útba igazít.
Próbáltam telefonálni, hogy valaki menekítsen ki, de sehol nem volt térerő az épületben. Gondoltam, itt elméletben emberek dolgoznak, végül is a habarcsot is otthagyta valaki, ezért próbáltam fülelni, hátha valamit meghallok, de semmi. Volt nálam egy doboz sör, azt gyorsan megittam, és elindultam valamerre, csak úgy, amerre mentek a folyosók meg a lépcsők. Mindenfelé műanyag ponyvák, nejlonok, egy idő után úgy éreztem magam, mint egy dísznövénykertész a melegházban.
A váratlanul felbukkanó freskó (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)
Néhány lépcső fel, meg le, aztán megláttam egy lámpa fényét a folyosó végén. Na végre! Mondjuk ott sem volt senki, de egy nagy csarnokba értem, aminek a végén már beszűrődött az utcai világosság.
Kezdett visszatérni az önbizalmam, amikor is a csarnok végén felnéztem a plafonra, és azt láttam, ami a képen van.
Semmi többet, csak ennyit. Legalábbis meghökkentem. Az addig rendben van, hogy minden út Rómába vezet, de az Osvát utcán mentem be, és a Villa Borghese múzeumában jöttem ki? Oké, megittam egy sört, de ez azért túlzás! Ja, és még mindig nem volt sehol senki.
Mentem tovább a fény felé, és a nejlon végén kisétáltam a Nagykörútra.
Itt már kezdett összeállni a kép, hogy én most a New York kávéházból jöttem ki, és a kávéház mennyezetét láttam az előbb.
Az egész épület fel volt állványozva, odabent le volt ponyvákkal takarva, ezért nem jöttem rá, hol vagyok. Ezt a fedetlen darabkát meg nyilván restaurálták. Valamikor. Merthogy akkor és ott nem, az tuti.
Én nem tudtam, hogy a New York kávéháznak anno az Osvát utca felé is volt egy ablaksora, és az Athanaeum nyomda épületéből, némi útvesztést követően át lehet jutni a New York palotába. Azóta utánanéztem a kávéház történetének, és sokat tisztult a kép. Azért arra kíváncsi lettem volna, hogy ha velem van, teszem azt, Ady Endre, Kosztolányi Dezső vagy Karinthy Frigyes, vajon rájött volna-e, hogy merre jár?
Fejléckép: A váratlanul felbukkanó freskó (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)
hírlevél
