Ha most azt mondom valakinek, hogy ezen a képen Tóth Vera párnacsatázik Kandech Evelyne-nel, akkor az illető inkább hülyén nézne rám, mint nem. Persze Tóth Vera neve nyilván ma is sokaknak mond sokat, de ha ezt a képet 2004 elején mutogatom, akkor nem nagyon lett volna ember az országban, aki ne fűzött volna hozzá valami szigorúan szakértői megjegyzést, hiszen hát az első kereskedelmi „tehetségkutató” megasztárjai randalíroznak itten önfeledten, kérem szépen! A tehetségkutatót azért tettem idézőjelbe, mert azért
tehetségkutatásról nemigen volt itten szó, ez valójában egy televíziós showműsor volt, amelynek készítői leginkább a kereskedelmi célcsoport millióit akarták felfedezni, nem a tehetségeket,
de ez egy ilyen műfaj, és ha a műsor szórakoztató, akkor nincs is ezzel semmi baj. Azt a részét kell csak figyelmen kívül hagyni, hogy „Ez itten most az év hangja és különben is légy része a legendának, mert legenda csak egy van!” Mármint évadonként gondolom, mert a legenda aztán sok évadon át folytatódott. Sőt! A legenda aztán osztódással szaporodott, és különböző kertévékben különféle nevek alatt „tehetségkutatók” garmadái árasztották el az országot, amivel elég komoly nehézségeket okoztak minden előadónak, aki a hagyományos klubos, színpadi, ámde tévémentes vonalon próbált betörni a mainstreambe.
Ha megnézzük, hogy jelenleg kik azok az előadók, akik a legtöbbet lépnek fel a legfontosabb helyeken, és mellékesen a legtöbbet játsszák őket a rádióban, akkor azt látjuk, hogy szinte kizárólag egykori „tehetségkutató” műsorok győztesei, döntősei adják egymásnak a mikrofont. (Kivéve Ákost.)
Randalíroznak a megasztárok (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto) (Fotó/Forrás: morphoto)
Na, most már csak az a kérdés, hogy nekem mi közöm van ehhez az egészhez? Magam is meglepődtem, de tényleg én csináltam ezt a képet, még 2003 decemberében, lassan tizenhat éve, ami azért elég kemény. Akkortájt megkíséreltem egy népszerű ifjúsági magazinnak dolgozni képszerkesztőként, de három hónap próbaidő után felmondtam, mert rájöttem, hogy tizenéveseknek én nem tudok újságot csinálni. Legalább volt önkritikám, na! Viszont ez a három hónap pont beleesett az első Megasztár izgalmas indulásába, az újság kiadójának meg promóciós szerződése volt a műsorral, ezért én minden nap az ifjú sztárpalántákkal keltem és feküdtem. Fényképeztem a legelső válogatásoktól, a felkészüléstől a tévéfelvételig minden lélegzetvételt, ami kicsit is kapcsolatos volt a műsorral. Szerettem is nagyon, na!
Azóta is álmodom néha lidérces éjszakákon, hogy be vagyok zárva a gigasztár lakásba és nem mehetek ki onnan! Tényleg volt ilyen lakás, ott készült ez a kép!
A hátterét nem igazán értettem, nyilván nem vagyok elég képzett ideológiailag, de a produkció tizenkét döntősét bezárták egy lakásba, hogy ottan majd együtt pár nap vagy hét alatt, jól ráhangolódnak a műsorra. Az egész annyira titkos volt, hogy aláírattak velem egy nyilatkozatot, miszerint még akkor sem árulom el senkinek, hogy hol van ez a lakás, ha a spanyol inkvizíció kerékbetörés közben húz karóba. A titkolózás annyira hatékony volt, hogy a beköltözés másnapján már lent álltak a rajongók a bejárat előtt. Most már asszem, elmondhatom, ha érdekel valakit, hogy a budapesti Szabadság téren, egy harmadik emeleti lakásban voltak elszállásolva a felkutatott tehetségek, akik akkor még maguk sem tudták, hogy egyszer majd, ha már túl vannak a párnacsatán, megfőzték maguknak a sajtos tésztát és megetették az aranyhörcsögöt, átveszik a hatalmat a magyar könnyűzenei mainstreamben, meghódítják az összes sportcsarnokot és elszívják a levegőt a tehetségkutatókat elkerülő énekesek elől. (Kivéve Ákost.)
hírlevél
