Még sosem csináltam más ötletéből fotósorozatot. Egyrészt mert van egy csomó saját ötletem, amit aztán vagy megvalósítok, vagy nem, másrészt meg, mert ilyenkor mindig a munka jut eszembe, amikor egy konkrét megrendelő briliáns elképzeléseinek kell megfelelni, de azt az ember pénzért csinálja, és fotográfiai szakmunkának hívják. Itt most viszont valami egészen különleges dolog történt, egy olyan furcsa eset, amikor teljesen magával ragadott egy témakör, amit valaki más talált ki, és nagyon örülök neki, hogy a részese lehetek, sőt!
Egyszer a nagyobbik fiam kapott egy intőt a gimnáziumban, azzal a szöveggel, hogy zavarja az órát és „még az ördögnek is eladná a lelkét egy jó poénért”.
Elsőre nem tudtam mit kezdeni az egésszel, aztán persze hatalmába kerített a röhögés, és mindenféle válaszopciókat találtam ki a sátánról, a lélekről, meg ennek áruba bocsájtásáról. Végül nyilván nem válaszoltam az egész hülyeségre, de annyit elért vele a tanárnő, hogy a gondolatot nem engedtem el teljesen. Amikor Haynal Ákos, a Halszájoptika Képirodalmi Hálózat szerkesztője megtalált az INFERNO projekttel, azonnal beugrott az ördögi poéngyár. Fotográfusokat és prózaírókat, költőket keresett meg, hogy értelmezzék újra Dante Infernóját, hogy mit jelent Dante XIV. századi pokla a jelenben.
Dante Pokol-Szövetségeseik elárulói. Nagy tömegben, arccal felfelé tóba fagyva, vannak akik szorosan egymáshoz simulva bűnhődnek, egyik a másik koponyáját rágja. (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Dante mágikus hatású művében 27 bűnt említ, a közönyösöktől az árulóik. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük súlyuk vagy természetük szerint ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játsszák a képmutatók vagy a tolvajok szerepét?
Az elkövetkező hetekben a Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában, több mint harminc fotográfus és író/költő képei és rövidprózái/versei találkoznak 27 tételben, melynek során egyre lejjebb lépkedve Dante Pokoljának körein, talán választ kapunk kérdéseinkre.
Talán. Én mindenesetre elég sokáig küzdöttem a gondolattal, hogy mégis miként lehet képileg megjeleníteni ezt az egész pokoli őrületet, hiszen már olyan sokan feldolgozták ezt, köztük olyan jelentéktelen figurákkal, mint Sandro Botticelli vagy Salvador Dalí. Ráadásul Dante pontos támpontokat ad, amikor is plasztikus képekben szemlélteti az egyes bűnösök szenvedéseit.
A dilemma alapja az volt, hogy vajon a képeim le tudják-e írni, és ha igen, mennyiben mai valóságunkat? Vajon velem együtt végig tud-e vezetni Danthe Alighieri saját, mai világunkon, önpoklunkon keresztül, ahhoz hasonlatosan, ahogy Vergilius fogta a kezét utazása során? Ez a kézfogás oldotta meg végül a problémámat. Az INFERNO képi megjelenítésénél Pilátus jutott eszembe, aki mosta kezeit, ezzel elhárítva magáról a felelősséget. Én is ezt teszem, amikor azt mondom, hogy elhatárolódom a dantei bűnök jelentős részétől, mert nem tekintem bűnnek őket, mint ahogy a jelen kor atlanti gondolkodású embere sem.
A kéz lett a vezérmotívum, ami végigvezet a poklon, mikor is a bűn és a dantei bűnhődés közös metszetét próbáltam megkeresni, az egyes képek értelmezésétől eltekintve, azt a szemlélőre hagyva. Nyilván akarva, akaratlanul belekevertem a dologba a Covid járványt és korunk egyéb kérdéseit, de szerintem mindenki jobban jár, ha inkább megnézi a képeket.
hírlevél
