Az egész úgy kezdődött, hogy egy lakó kitalálta, hogy át kéne helyezni a postaládákat a lépcsőfordulóból a földszintre, mert ő az alagsorban lakik, és akkor neki nem kéne minden nap feleslegesen oda-vissza megjárnia hat lépcsőfokot. Aztán ehhez becsatlakoztak még a földszinten lakók, meg az egész udvar, és a végén kitalálták, hogy a házban sokkal kevesebben laknak az emeleten, akiknek amúgy is útba esik a postaláda.
A ház 1938-ban épült. Túl sokat nem tudok a születéséről, de gondolom, túlélte a háborút, mert a tető határozottan szépkorúnak tűnik. Meg aztán még sok mindent. Forradalmakat, átalakításokat, költözéseket. Lakók jöttek-mentek – a postaládákkal együtt.
Hogy miért 83 év elteltével jutott eszébe valakinek postaládát cserélni, azt nem tudom, de a lakók addig meccseltek egymás közt, míg végül leszerelték a ládákat, a fal pedig feltárta a ház történetének legalább négy epizódját.
Valahol olyan ez, mint amikor benézünk az idő múlása mögé. Amikor fricskát mutatunk az időnek, hogy haha, hiába igyekszel oly nagyon, van, amikor te is elbuksz! Na, ilyenkor jön el az a pillanat, amikor muszáj elővenni a fényképezőgépet.
Sokáig azt hittem, hogy az ilyen képek csak akkor kerülnek elő, ha ősrégi templomokat vagy kastélyokat újítanak fel, aztán a több száz éves vakolat alatt ott figyel egy Botticelli vagy egy Caravaggio. Kiderül, hogy egy híres festmény alatt egy másik van, csak Van Goghnak éppen nem volt pénze új vászonra, ezért a sokadik napraforgó motívumra festette az aktuális önarcképét. Ezek a titkos képek, amikhez úgy látszik, nem kell több, csak egy ilyen banális hülyeség, mint a postaládacsere. Pedig a kép végig ott volt az orrunk előtt, csak nem tudtunk róla.
A Négyzet című, 2017-ben Cannes-ban Arany Pálmát nyert, Oscarra jelölt film kezdőjelenetében a főszereplő, a sikeres múzeumigazgató, Christian arról beszél egy interjú során, hogy pontosan mitől is válik valami műtárggyá: például,
ha egy fal mellé leteszünk egy táskát, akkor az tekinthető-e műalkotásnak?
És talán pont ez a lényeg! Mert azt gondolom, hogy a postaládák alatt rejtőző falrészletek sokkal többet mondanak az elmúlt évtizedek kultúrájáról, mint a tudatosan készített festmények jelentős része. Hihetetlen, hogy mennyi mindenről mesél ez a nem egészen egy négyzetméter vakolat és festék. Csak elé kell képzelni a 83 év alatt a lépcsőházban megfordult embereket, és már össze is áll a kép.
Ez a kép egy hónapja készült. Azóta lefestették fehérre az egészet. A jelenben így folytatódott a postaládák helyének kultúrtörténete. Még szerencse, hogy a fényképezőgép megőrizte ezt a darab történelmet. Illetve dehogyis, én őriztem meg, aki észrevette az egészet és megnyomta a gombot.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Postaládák (fotó: Hegedűs Ákos / Morphoto)