Vizuál

KÉP-regény: Sosem látott képek

2025.05.05. 09:30
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért lehetséges, hogy valamely fotója esetleg ott lóg egy San Francisco-i blueskocsma falán, de ő mégsem tud róla – és talán fel sem ismerné, hogy ő készítette. 

Gyanítom, hogy senki nem kapja fel a fejét azon, ha felvázolom, hogy a fotográfia jellemzően úgy működik, hogy az ember első körben lefényképezi azt a bizonyos izét, esetleg akármit, amit le akar fényképezni. Ezt követően régen egy filmtekercsen, manapság pedig egy digitális panelen megnézi, hogy mit alkotott, aztán kiválasztja, ami szerinte jól sikerült és vagy megmutatja másoknak, vagy elteszi magának emlékbe, vagy ökölbe szorult arccal, „a kutyafáját már megint elcsesztem” mormolás kíséretében kitörli vagy kidobja, aztán próbálkozik újra, vagy nem. Ez így elsőre elég nyilvánvalónak tűnik, és csak azért vázoltam fel ilyen részletességgel, ugyanis előfordul, hogy mindez egyáltalán nem így van.

Az egész történet 1999 májusában kezdődött. Ekkor lépett fel, akkor már hatodik alkalommal Budapesten a Jethro Tull brit progresszív rockzenekar, amit következetes koncertfotósként kötelességemnek éreztem megörökíteni, ráadásul még interjút is csináltunk Martin Barre-ral a zenekar gitárosával. Emlékszem, hogy akkor használtam életemben először digitális kamerát egy interjún, és mivel akkor ez még világszerte újdonságnak számított, ezért a brit stábnak is szemet szúrt a dolog.

Hogy miért volt nálam egy piacvezető cég profi digitális fényképezőgépe 1999-ben, az megérne egy külön posztot, de a lényeg, hogy volt nálam egy ilyen, és ebből azt szűrhették le, hogy én valami gigantikusan nagyformátumú valaki lehetek, úgyhogy közvetlenül a koncert előtt odajött hozzám a turné menedzsere – egy kedves hölgy – és megkérdezte, hogy esetleg nem csinálnék-e néhány képet a zenekarról a stáb részére, cserébe pedig nem dobnak ki az első három szám után, ahogy ez jellemzően történni szokott, hanem végigfotózhatom az egész koncertet.

Hát, mit ne mondjak, elég csábító volt az ajánlat, meg hát, elég nagy hülyének kellett volna lennie annak, aki erre nemet mond, úgyhogy naná, hogy belementem,

és mosolyogva figyeltem a harmadik dal után kidobált kollégák megvető pillantásait.

Aztán vége lett, én odaadtam a leexponált filmeket, és csak annyi kíváncsiság maradt bennem, hogy vajon milyen képeket csinálhattam azokra a tekercsekre, amelyeket aztán soha többé nem láttam viszont.

Nagyjából tíz percig merengtem el az egészen, amit aztán el is felejtettem volna, ha nem egész két hónappal később, még ugyanabban az évben nem lép fel az R.E.M. is Budapesten, és – lássatok csodát! – a tour menedzser ugyanaz a hölgy volt, mint a Jethro Tull esetében, és mivel látta a nevemet a fotósok listáján, órákkal a kezdés előtt félrehívott és széles vigyorral nyugtázta, hogy nagyon jók lettek a Jethro Tull képek, és hát, szeretné, ha csinálnék az R.E.M.-ről is valami hasonlót, azzal a különbséggel, hogy most nem filmet, hanem egy memóriakártyát adna, és mivel a digitális cucc még nálam volt, szeretné, ha elvállalnám ezt is, ezúttal a digitális hordozóra, és a kollégája adna néhány instrukciót, hogy pontosan mit is szeretnének, ha lefotóznék. Na, itt jutott először eszembe, hogy oké,

de akkor ezeket a képeket én soha nem fogom látni?

Megnyugtattak, hogy koncert után megnézhetem őket, ami persze nem így lett, és ez a kép Michael Stipe-ról, az R.E.M. énekeséről csak azért maradt meg, mert vittem magammal egy filmes kamerát is egy tekercs fekete-fehér filmmel, és azzal is csináltam néhány kockát.

REMMichaelStipe1999Budapest-092657.jpg

R.E.M., Michael Stipe, 1999 Budapest (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

Szóval, a poszt elejére visszautalva, van az, hogy valaki turnéfotós. Ez kábé abból áll, hogy az emberke együtt utazik egy zenekarral, pontosabban annak menedzsmentjével a koncertkörút egyes állomásaira, és a koncert előtt/közben/után fényképeket készít a technikai stáb instrukciói alapján a színpadképről, a zenészek mozgásáról, a fények változásairól, az egyes helyszíneken a színpad elhelyezkedéséről, és hát, lássuk be, de nagyjából a harmadik helyszín után hulla unalmassá válik az egész.

Sosem gondoltam korábban, hogy mondjuk, John Mayallt meg lehet unni egy hét alatt. Pedig meg lehet,

és akkor jön a sztorinak az a része, hogy lefényképeztem, leadtam – filmen, kártyán, akárhogy –, aztán az elkészült képeket sohasem láttam. Sőt, hogy ki látta pontosan, azt sem tudom, de mivel soha senki nem mondta, hogy valami nem stimmelne a képeimmel, ezért aztán csináltam tovább.

Hogy mi lett végül ezekkel a képekkel, azt sosem tudtam meg. Lehet, hogy most is van valahol egy csomó képem az R.E.M-ről, a Jethro Thullról vagy John Mayallról, amikről nem tudok semmit. Lehet, hogy egy San Francisco-i blueskocsma falán figyel egy baromi jó kép, amire még magam is elégedetten csettintenék, hogy ez aztán igen, pedig én csináltam a képet.

Vagy az is lehet, hogy Michael Stipe családi albumában morpho-képeket szokott mutogatni a haverjainak,

de simán elképzelhető az is, hogy letörölték és kidobták az egészet.

Akárhogy is van, néha azért eszembe szokott ez jutni, és olyankor elgondolkodom rajta, hogy talán egy kicsit jobb szerződéseket kellett volna kötnöm ezekkel a turnécégekkel, de amikor az ember egy olyan ajtón lép be, ami mögött nem tudja, hogy pontosan mi várja, sajnos nem azzal kezdi, hogy kiveszi a zárból a kulcsot és zsebre teszi.

További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»

Fejléckép: R.E.M., Michael Stipe, 1999 Budapest (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Díjnyertes filmekkel jön a 19. Román Filmnapok

November 14. és 16. között három napon át a kortárs román filmművészet legfrissebb és legsikeresebb alkotásai lesznek láthatók a Corvin moziban. A vetítések után közönségtalálkozókat is tartanak.
Vizuál hír

Enyedi Ildikó FIPRESCI-életműdíjat kap

A világhírű szakmai szövetség elismerését november 20-án veheti át a magyar rendező Kairóban, ahol a közönségnek levetítik legújabb, Csendes barát című filmjét is. 
Vizuál hír

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Vizuál kritika

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Vizuál ajánló

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.