Vizuál

KÉP-regény: Sosem látott képek

2025.05.05. 09:30
Megosztom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért lehetséges, hogy valamely fotója esetleg ott lóg egy San Francisco-i blueskocsma falán, de ő mégsem tud róla – és talán fel sem ismerné, hogy ő készítette. 

Gyanítom, hogy senki nem kapja fel a fejét azon, ha felvázolom, hogy a fotográfia jellemzően úgy működik, hogy az ember első körben lefényképezi azt a bizonyos izét, esetleg akármit, amit le akar fényképezni. Ezt követően régen egy filmtekercsen, manapság pedig egy digitális panelen megnézi, hogy mit alkotott, aztán kiválasztja, ami szerinte jól sikerült és vagy megmutatja másoknak, vagy elteszi magának emlékbe, vagy ökölbe szorult arccal, „a kutyafáját már megint elcsesztem” mormolás kíséretében kitörli vagy kidobja, aztán próbálkozik újra, vagy nem. Ez így elsőre elég nyilvánvalónak tűnik, és csak azért vázoltam fel ilyen részletességgel, ugyanis előfordul, hogy mindez egyáltalán nem így van.

Az egész történet 1999 májusában kezdődött. Ekkor lépett fel, akkor már hatodik alkalommal Budapesten a Jethro Tull brit progresszív rockzenekar, amit következetes koncertfotósként kötelességemnek éreztem megörökíteni, ráadásul még interjút is csináltunk Martin Barre-ral a zenekar gitárosával. Emlékszem, hogy akkor használtam életemben először digitális kamerát egy interjún, és mivel akkor ez még világszerte újdonságnak számított, ezért a brit stábnak is szemet szúrt a dolog.

Hogy miért volt nálam egy piacvezető cég profi digitális fényképezőgépe 1999-ben, az megérne egy külön posztot, de a lényeg, hogy volt nálam egy ilyen, és ebből azt szűrhették le, hogy én valami gigantikusan nagyformátumú valaki lehetek, úgyhogy közvetlenül a koncert előtt odajött hozzám a turné menedzsere – egy kedves hölgy – és megkérdezte, hogy esetleg nem csinálnék-e néhány képet a zenekarról a stáb részére, cserébe pedig nem dobnak ki az első három szám után, ahogy ez jellemzően történni szokott, hanem végigfotózhatom az egész koncertet.

Hát, mit ne mondjak, elég csábító volt az ajánlat, meg hát, elég nagy hülyének kellett volna lennie annak, aki erre nemet mond, úgyhogy naná, hogy belementem,

és mosolyogva figyeltem a harmadik dal után kidobált kollégák megvető pillantásait.

Aztán vége lett, én odaadtam a leexponált filmeket, és csak annyi kíváncsiság maradt bennem, hogy vajon milyen képeket csinálhattam azokra a tekercsekre, amelyeket aztán soha többé nem láttam viszont.

Nagyjából tíz percig merengtem el az egészen, amit aztán el is felejtettem volna, ha nem egész két hónappal később, még ugyanabban az évben nem lép fel az R.E.M. is Budapesten, és – lássatok csodát! – a tour menedzser ugyanaz a hölgy volt, mint a Jethro Tull esetében, és mivel látta a nevemet a fotósok listáján, órákkal a kezdés előtt félrehívott és széles vigyorral nyugtázta, hogy nagyon jók lettek a Jethro Tull képek, és hát, szeretné, ha csinálnék az R.E.M.-ről is valami hasonlót, azzal a különbséggel, hogy most nem filmet, hanem egy memóriakártyát adna, és mivel a digitális cucc még nálam volt, szeretné, ha elvállalnám ezt is, ezúttal a digitális hordozóra, és a kollégája adna néhány instrukciót, hogy pontosan mit is szeretnének, ha lefotóznék. Na, itt jutott először eszembe, hogy oké,

de akkor ezeket a képeket én soha nem fogom látni?

Megnyugtattak, hogy koncert után megnézhetem őket, ami persze nem így lett, és ez a kép Michael Stipe-ról, az R.E.M. énekeséről csak azért maradt meg, mert vittem magammal egy filmes kamerát is egy tekercs fekete-fehér filmmel, és azzal is csináltam néhány kockát.

REMMichaelStipe1999Budapest-092657.jpg

R.E.M., Michael Stipe, 1999 Budapest (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

Szóval, a poszt elejére visszautalva, van az, hogy valaki turnéfotós. Ez kábé abból áll, hogy az emberke együtt utazik egy zenekarral, pontosabban annak menedzsmentjével a koncertkörút egyes állomásaira, és a koncert előtt/közben/után fényképeket készít a technikai stáb instrukciói alapján a színpadképről, a zenészek mozgásáról, a fények változásairól, az egyes helyszíneken a színpad elhelyezkedéséről, és hát, lássuk be, de nagyjából a harmadik helyszín után hulla unalmassá válik az egész.

Sosem gondoltam korábban, hogy mondjuk, John Mayallt meg lehet unni egy hét alatt. Pedig meg lehet,

és akkor jön a sztorinak az a része, hogy lefényképeztem, leadtam – filmen, kártyán, akárhogy –, aztán az elkészült képeket sohasem láttam. Sőt, hogy ki látta pontosan, azt sem tudom, de mivel soha senki nem mondta, hogy valami nem stimmelne a képeimmel, ezért aztán csináltam tovább.

Hogy mi lett végül ezekkel a képekkel, azt sosem tudtam meg. Lehet, hogy most is van valahol egy csomó képem az R.E.M-ről, a Jethro Thullról vagy John Mayallról, amikről nem tudok semmit. Lehet, hogy egy San Francisco-i blueskocsma falán figyel egy baromi jó kép, amire még magam is elégedetten csettintenék, hogy ez aztán igen, pedig én csináltam a képet.

Vagy az is lehet, hogy Michael Stipe családi albumában morpho-képeket szokott mutogatni a haverjainak,

de simán elképzelhető az is, hogy letörölték és kidobták az egészet.

Akárhogy is van, néha azért eszembe szokott ez jutni, és olyankor elgondolkodom rajta, hogy talán egy kicsit jobb szerződéseket kellett volna kötnöm ezekkel a turnécégekkel, de amikor az ember egy olyan ajtón lép be, ami mögött nem tudja, hogy pontosan mi várja, sajnos nem azzal kezdi, hogy kiveszi a zárból a kulcsot és zsebre teszi.

További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»

Fejléckép: R.E.M., Michael Stipe, 1999 Budapest (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kovács János: „Egy zenekar érző lelkekből áll”

Hetvenötödik születésnapján köszönti a Kossuth-díjas karmestert a Nemzeti Filharmonikus Zenekar: december 10-én Mahler 6. szimfóniáját adják elő a Müpában. Kovács János a művel való első találkozásáról is mesélt.
Vizuál

A fák titkaitól az angyalokig – Wim Wenders és Enyedi Ildikó találkozása Berlinben

Wim Wenders és Enyedi Ildikó beszélgetett november 12-én a Collegium Hungaricum Berlin színpadán. Fák, emberek, helyek, emlékek és persze angyalok – ezekről osztották meg gondolataikat a világhírű filmrendezők.
Zenés színház

Visszakövetelt támogatásból finanszírozhatta előadásait az Opera? – újabb állítások a Mentőöv Programról

A SzíDoSz időközben húsz érintett beszámolóját gyűjtötte össze, és azt állítja: a művészekkel visszafizettetett állami támogatást az intézmény végül saját előadásainak finanszírozására fordította.
Vizuál

Öt magyar emigráns, akik nyomot hagytak London építészetén és dizájnján

A londoni Liszt Intézet november 19-én nyílik kiállítás azon magyar alkotókról, akik az 1930-as évek üldöztetései elől menekülve formálták a brit főváros látképét és a modern dizájnt.
Plusz

Krasznahorkai László díszdoktori címet vehetett át a Szegeden

Koszorúzással, jubileumi szenátusi üléssel, díszdoktori címek és rangos egyetemi kitüntetések átadásával ünnepelte november 14-én a Szegedi Tudományegyetem az Egyetem Napját.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Láthatatlan frontvonalak – lengyel és magyar alkotók plakátjai a metrókban

Egy hónapon keresztül az M2-es, M3-as és M4-es metróvonalakon utazók is találkozhatnak a Láthatatlan frontvonalak 56–26 című kiállítás lengyel és magyar alkotóinak plakátjaival.
Vizuál ajánló

Öt magyar emigráns, akik nyomot hagytak London építészetén és dizájnján

A londoni Liszt Intézet november 19-én nyílik kiállítás azon magyar alkotókról, akik az 1930-as évek üldöztetései elől menekülve formálták a brit főváros látképét és a modern dizájnt.
Vizuál beszámoló

A fák titkaitól az angyalokig – Wim Wenders és Enyedi Ildikó találkozása Berlinben

Wim Wenders és Enyedi Ildikó beszélgetett november 12-én a Collegium Hungaricum Berlin színpadán. Fák, emberek, helyek, emlékek és persze angyalok – ezekről osztották meg gondolataikat a világhírű filmrendezők.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A legszárazabb 1901 óta

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért látszik beigazolódni azon tudósok elmélete, akik szerint az évszázad közepére a víz lesz a legértékesebb természeti kincs.
Vizuál ajánló

Brad Pitt ismét Cliff Booth bőrébe bújik – Tarantino új történetét David Fincher rendezte meg

Cliff Booth újabb zűrös kalandjai címmel decemberben érkezik a Netflixen a Volt egyszer egy... Hollywood folytatása, amely ezúttal Los Angeles sötétebb, bűnnel és intrikákkal teli oldalát mutatja meg. Előzetes a cikkben!