Elképesztően nehéz nekem megbirkózni ezzel a történettel. Most mindenki képzelje el egy pillanatra, hogy az egyik kedvenc zenészét, színészét vagy íróját gyilkosság miatt elítélik! Valaki, akinek faltad a lemezeit, és már tizenévesen is odavoltál érte, egyszer csak olyan undorító módon gyilkolja le a barátnőjét, hogy az ember legszívesebben az egész figurát örökre ignorálná az életéből. Na de ezt hogyan kell? Tudja ezt valaki?
Sokan azt mondják, hogy külön kell választani a magánéletet a művészi karriertől, és nem szabad az egyik szobából benyitni a másikba. Itt van mindjárt François Villon, aki valószínűleg
többet ült börtönben, mint könyvtárban,
és nem egy ember halála száradt a lelkén. Ezt mindenki tudja róla. Ehhez képest legnagyobb dobása, az 1461 és 1462 közt megírt Testamentum olyannyira része a világ kulturális hagyatékának, hogy minden létező nyelvre lefordították, minden iskolában kötelező tananyag, az írók és költők folyamatosan idéznek tőle, és teljes életműve a világ színjátszásának egyik alappilére. Oké, lehet mondani, hogy a XV. század zavaros középkori világában igazán nem jelent sokat néhány rablás és gyilkosság, de azért ez nem teljesen igaz. Ez a bizonytalanság lebeg a szemem előtt, amióta egyik ifjúkori kedvenc zenekarom, a francia Noir Désir (Fekete Vágy) frontemberét gyilkossággal gyanúsították meg, amit aztán rá is bizonyítottak.
Bertrand Cantat, a Noir Désir énekese (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
Bertrand Cantat énekes-gitáros 2003-ban egy vilniusi hotelszobában annyira megverte barátnőjét, Jean-Louis Trintignant világhírű francia filmsztár lányát, a szintén színész Marie Trintignant-t, hogy a színésznő kómába esett és 2003. augusztus 1-jén meghalt. Az énekest 8 évi börtönbüntetésre ítélték. Ezek után 2004. augusztus 11-én Cantat koncertet adott a vilniusi Lukiškės börtönben a börtön személyzetének és elítéltjeinek, majd még ugyanabban az évben egy franciaországi börtönbe szállították, és végül 2007-ben jó magaviseletéért feltételes szabadlábra helyezték. Ezután évekig nem hagyhatta el Franciaországot, és a Noir Désir megszűnt.
Ez azért nem nevezhető klasszikus balesetnek, ez egy hirtelen felindulásból elkövetett emberölés volt. A történet azonban itt nem ért véget, ugyanis 2010-ben Cantat felesége (merthogy ő közben nős volt…) és két gyermekének anyja, a magyar származású Rády Krisztina műfordító, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője öngyilkosságot követett el,
konkrétan felakasztotta magát dél-franciaországi lakásában.
Bár Rády Krisztina állítólag végig kiállt férje mellett, és börtönbüntetése alatt sem mondott semmi rosszat róla, a pletykák szerint őt is Bertrand Cantat erőszakossága kergette a halálba, amit persze nem bizonyított be senki, ezért inkább csak teória. Az viszont már tény, hogy mindössze hat évvel a gyilkosság előtt, 1997-ben én fényképeztem az akkor éppen Budapesten fellépő énekest, és ha eltekintek attól, hogy a Noir Désir zenekar mennyire közel állt hozzám, akkor is kénytelen vagyok azt mondani, hogy Cantat rendkívül szimpatikus volt.
A megjelenése, a gesztusai és a vicces megjegyzései mind azt igazolták, hogy egy punk még akkor is lehet szórakoztató, ha francia, és nagyon hülye az, aki a műfaj alapján zsigerből előkapja a prejudikációmétert és megállapítja, hogy ilyen zenét csak őrült állatok csinálnak. Igen, ezt gondoltam, és tudjátok, miért? Mert ilyeneket mondott az akkor friss házas figura, hogy mennyire boldog azért, hogy Magyarországon játszhat, ahol rátalált a feleségére, és annak külön örül, hogy sikerült rávenni Lajkó Félixet, hogy működjön közre a budapesti koncerten. Egy csomó magyar kifejezést ismert, és a magyarok által játszott világzene kiemelkedő szerepéről áradozott. Azt is mondta, hogy ők még hisznek ’68 örökségében és abban, hogy a zene áthidalja a kulturális és politikai különbségeket, de azért aggódik a Franciaországban is felbukkanó ordas eszméket zászlajukra tűző szélsőségek egyre jelentősebb szerepvállalása miatt,
és messzemenőkig elutasít mindenféle erőszakot.
De a legkeményebb az volt, amikor magyar felesége kapcsán Göbölyös N. László barátom kérdésére azt mondta, hogy olyan volt számára a találkozás Rády Krisztinával, mint egy villámcsapás, ami megváltoztatta az egész életét. Hát, ezekkel a gondolatokkal fejeztük be az interjút és utána arról beszélgettünk, hogy bárcsak minden punk-rock előadó ennyire összeszedetten nyilatkozna a világról és benne saját szerepéről. Aztán meg történt, ami történt.
Hát most mit lehet erre mondani? Azóta sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mit érzek vele és a zenéjével kapcsolatban a gyilkossági ügye és „imádott felesége” öngyilkossága óta, de az biztos, hogy több mint 15 éve nem hallgattam semmit a Noir Désir zenekartól, és a március 5-én 61. életévét betöltött énekessel ma már nem vennék részt semmilyen fotózáson. Pedig…pedig a nyolcvanas-kilencvenes években írt dalai semmivel sem lettek rosszabbak. Nehéz ügy ez, nagyon nehéz.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: Bertrand Cantat, a Noir Désir énekese 1997-ben Magyarországon (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)
hírlevél
