A Szamariai-szurdok (Samaria Gorge) tizenhat kilométeres hosszával Európa egyik leghosszabb szurdokvölgye. Kréta szigetén, a Fehér-hegység (Lefka Ori) déli részén elterülő szurdokvölgyet májustól október végéig turisták tízezrei látogatják. Egy hatalmas nemzeti park az egész terület, ami 1962 óta természetvédelmi oltalom alatt áll. Ha valaki végig akarja járni, akkor 1227 méteres tengerszint feletti magasságról, a hegyek közül indul a túra, és hatalmas sziklák között, egy kőtengerben kell végigtolni a tizenhat kilométert a tűző napon.
Nagyjából hat-nyolc óra alatt meg is vagyunk, és a végén leérünk a Líbiai-tengerhez, ahol lehet csobbanni egyet, ha még van kedvünk elvánszorogni a vízig.
Nekem például nem volt.
A bejárat információs pultján ki van írva ugyan, hogy bár a szurdok nem csupán tapasztalt túrázóknak ajánlott, ám a túra hossza és a meredek szintcsökkenés miatt érdemes készülni rá. Hát, nekem ennél jóval nagyobb arcom volt. Mit nekem te zordon Fehér-hegység vadregényes tája! Szerencsére vizet vittem magammal, de annyira hülye voltam, hogy zokni nélkül, egy tornacipőben vállaltam be az egészet, ami nem bizonyult a nap legnagyobb ötletének. A lábujjaim annyira bedurrantak, hogy féltávnál már nem tudtam járni. Próbáltam mezítláb, de az éles sziklákon ez esélytelen volt.
Mire leértem a tengerpartra, olyan érzésem volt, hogy a lábaim helyén két izzó faszenes vödör van,
amin mindjárt gyrost fognak sütni a görögök. Ja, kérem, aki hülye, az is marad.
Szamaria-szurdok, Kréta (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morphoto)
Ennek már több mint tíz éve, de most kénytelen vagyok felidézni ezt a nem túl kellemes emléket a nem túl kellemes jelen miatt. Kréta szigete jelenleg a klímakrízis egyik velünk élő laboratóriuma. Itt minden megfigyelhető, ami manapság klímaügyben felmerül. A teljesség igénye nélkül: vízhiány, kiszáradó olajfák, erdőtüzek. A helyi vízfogyasztás nyolcvanöt százalékát a mezőgazdaság zabálja fel. Ezt próbálják csökkenteni az olajfák szenzoros öntözésével. Egy szenzor negyedóránként megméri a talaj hőmérsékletét, nedvesség- és sótartalmát, aztán az összes infó megy befelé egy központi adatbázisba, ahol is egy algoritmus kiszámolja, hogy pontosan mennyi vízre van szükség.
Görögország az idei szezontól klímaadót készül kivetni a szálláshelyekre. Arra hivatkoznak, hogy a turisták gigantikus karbonlábnyomot hagynak maguk után a nyaralóhelyeken, ami egyébként elég nyilvánvaló. Gyanítom, hogy ezt pár éven belül az összes mediterrán országban bevezetik.
A Szamaria-szurdok egyébként vizuálban tökéletesen leképezi a jövőt.
Ha valakit érdekel, hogyan fog kinézni a mediterrán világ 2050-re, látogasson el ide, és nyomja végig a túrát. Pont ilyen kopár lesz minden, mint ebben a szurdokban, legalábbis addig, amig az erdőtüzek le nem gyalulják a növényzet maradékát. De nincs gond, mert utána az emelkedő tengervíz elönt majd mindent, és így fogunk élve megfőni a sós forróvízzel elárasztott kopár szárazföldön. Legalábbis a legfrissebb adatokból ez jön ki.
A Másfélfok nevű, a klímaváltozás hatásait tudományosan publikáló portál szerint: „2023 volt globálisan a legmelegebb év: 1,48 °C-kal haladtuk meg az ipari forradalom előtti átlaghőmérsékletet (1850–1900), azaz majdnem átléptük a Párizsi Megállapodásban szereplő 1,5 fokos küszöböt. A Megállapodás szerint a globális felszínközeli átlaghőmérséklet emelkedést jóval 2 °C alatt kell tartanunk az iparosodás előtti szinthez képest, továbbá a nemzetközi közösségnek erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy a globális melegedés már 1,5 °C-nál korlátozható legyen. Magyarországon szintén rekorddöntő volt a tavalyi év: az országos átlagos középhőmérséklet 12,23 °C volt, ami az 1901 óta tartó mérések alapján az eddigi legmagasabb.”
Továbbra is igaz, hogy az elmúlt nyár volt hátralévő életünk leghűvösebb nyara. Egy Szurdokban megyünk mezítláb. Minden értelemben.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»
Fejléckép: Szamaria-szurdok, Kréta (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morphoto)
hírlevél
