Ádi, Gyugyó vagy Török bácsi, ahogy tetszik, 1997-ben itt kifejezetten nekem fuvolázik, az első kerületi Bem Rockparton, kizárólag a kép kedvéért! Elképesztően sok történet eszembe jutott a tíz napja elhunyt fuvolistáról. Egyik ugrott be a másik után. Ha mindet le akarnám írni, akkor külön KÉP-regény – Török Ádám rovatot indíthatnék, de ezt azért elkerülném, úgyhogy csak két röpke sztorit említek, ami talán érdekesebb, mint a többi.

1993-ban bementem a Bem Rockpartra (hivatalosan I. kerület, Bem rakpart 6. Budavári Művelődési Ház). Az akkor már bőven legendás Mini együttes 25 éves jubileumi koncertjére szerettem volna fotósként akkreditálni magam, és hát, gondoltam, húzok egy merészet, és megkeresem a legautentikusabb figurát, Török Ádámot, hátha rá tudom dumálni, hogy egy hetilapnál gyakornokoskodó húszéves srácot ugyan engedjen már be a Budapest Sportcsarnok tízezres közönsége előtt játszó zenekarhoz. Végül is valahol el kell kezdeni. Na, most

majd 10 perc múlva már a büfében sörözve arról beszélgettünk, hogy vajon miért járunk mind a ketten feketében, és hogy milyen vicces, hogy fuvola és fényképezőgép nélkül pont ugyanarra vagyunk képesek mind a ketten.

Hát, ahhoz képest, hogy akkor találkoztam vele személyesen életemben először, ezt meglehetősen sikeres belépőként éltem meg. Mintha Mick Jagger saját kezűleg nyomtatott volna nekem beugrót egy Rolling Stones-bulira. Gyanítom, ez a találkozás jobban megtolta az én fotográfusi karrieremet, mint Ádi zenészi pályafutását, de a képekből azért persze adtam neki, és sokat fel is használt közülük.

A Bem Rockparton, ami teljesen összenőtt Török Ádámmal, viszont korántsem akkor voltam először. Évekkel korábban az azóta elhunyt zseniális zongorista, Farkas Misi barátom Brass Age nevű formációjára kezdtem oda járkálni. Maga a hely nem volt nagy kaland, az akusztika nem egy Zeneakadémia, és az enteriőr sem volt túl izgalmas. A folyosó állandóan túlzsúfolt volt, a büfé pedig szinte megközelíthetetlen. Viszont lehetett csajokkal huncutkodni a sötét sarokban, mert arra nem figyelt a kutya se.

A hely varázsát nem az enteriőr, hanem a fellépők produkciói adták.

Aztán 1966-tól könnyűzenei klubot csináltak belőle. Volt ott Illés, Kex, Syrius, Mini, meg minden, ami blues, jazz, meg jó. Aztán az ezredforduló után a hely jelentősége csökkent, de a feledés homályába sosem merült. Amikor 1994 magasságában találkoztam és összebarátkoztam Göbölyös N. László újságíróval, a Török Ádám sztori teljesen új fordulatot vett. Ők akkor már országos cimborák voltak, Laci a Bem Rockpartra szinte hazajárt, sőt, könyvet is írt Ádiról, Fuvolalovag címmel. Innentől kezdve minden fontosabb eseményen jelen voltam Gyugyó zenei tevékenységében.

Török Ádám a Bem Rockparton (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

Nekem egyébként nem is a Mini, hanem sokkel inkább a RABB (Rhythm And Blues Branch) jelentette Török Ádám muzsikáját. A formáció 1991 és 1998 között létezett, és olyan sokszor fotóztam, hogy pontos számot nem is tudnék mondani. Ez a kép viszont emlékezetes maradt, mert tényleg kizárólag nekem játszott a zenekar a tök üres Bem Rockparton. A RABB egy ünnepség keretében búcsúzott a közönségtől, mivel Ádi újra a Mini színeiben folytatta, így „kvázi búcsúkoncertet” tartottak. Manapság már hülyén hangzik, de nyomtatott újság lévén, akkor még este tízkor lapzárta volt, a zenekar viszont akkor kezdte csak a bulit.

Apró csalás volt ugyan, de az ötlet Török Ádámtól származott, így végül belementem. Nehéz volt vele bármiben is vitatkozni. Talán egyszer majd rájövünk Török Ádám titkára, bár Ádinak tudtommal sosem volt titkára (bocs). Ezt abból gondolom, mert ha lett volna, akkor nem saját kezűleg nyomtatja ki nekem a sajtóbelépőket a jubileumi koncertre, és talán sosem ismerem meg ennyire az egyetlen magyar rockfuvola-zsenit!

Fejléckép: Török Ádám a Bem Rockparton (fotó/forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)