Hatalmas szerencsének tartom, hogy a Velvet Underground generáció sok fontos tagjával találkozhattam életem során. Így került az objektívem látókörébe Lou Reed, John Cale, David Bowie, Mick Jagger, Keith Richards vagy a portréfotós Annie Leibovitz. A másik korszakos fotós, Robert Mapplethorpe nagyjából akkor halt meg, amikor elkezdtem versenyszerűen fényképezni, így ő sajnos kimaradt, pedig egyik legjobb barátja, az egyik legklasszabb énekesnő, Patti Smith is áradozott róla, amikor a Szigeten interjút adott nekünk 1998-ban.
Amikor még gimnazista koromban először hallottam a Horses-t, Patti Smith legelső lemezét, rögtön azt kérdeztem, hogy mikor lehet ezt élőben meghallgatni?
Aztán tudatosult, hogy a lemez a születésem környékén jelent meg, ráadásul Patti Smith jellemzően nem ejti útba a kádárista Magyarországot a turnéi során. Pont így jártam a másik korszakos zseni Lou Reed második albumával, a Transformerrel is. Így aztán maradt a lemezjátszó, meg az a vágy, hogy egyszer azért jó lenne őket élőben is hallani.
Öt évvel később, amikor John Cale-t fényképeztem, akkor jutott eszembe, hogy komoly koncertelmaradásaim vannak ezen generáció kapcsán, amit sürgősen be kell pótolni. Óriási mázlim volt! A kilencvenes években kinyíltak Magyarország koncerttermei, sportcsarnokai és stadionjai a brit-amerikai fellépők előtt, és olyan arcok is eljöttek zenélni, akik nem feltétlenül a máig is méltán népszerű budapesti Depeche Mode klub törzsközönségének látókörébe tartoztak. Így aztán volt szerencsém ’96-ban a Pecsában Lou Reedhez és a ’98-as Sziget fesztiválon Patti Smith-hez is.
Ez utóbbi érdekes koncert volt, érdekes körülményekkel megpakolva. Tudtam, hogy Smith nagy átéléssel adja elő dalait, de teljesen meglepett, amikor kijött, egy örökmozgó, izgága, keszekusza nő, akit, hogy úgy mondjam, nem túl egyszerű fotózni. Pláne, ha nincs fény! Márpedig itt nem volt. Nem akarok nagyon mélyen belemenni a koncertfotózás szakmai hátterébe, de azt talán mindenki el tudja képzelni, hogy fény az kell hozzá. Vakuzni tilos, egy vakus koncertfotó amúgy sem néz ki túl jól. Viszont minél gyorsabban mozog vagy táncol valaki a színpadon, annál több fény kell, hogy a kép ne mozduljon be!
Előfordult párszor, hogy egy fellépő nem nagyon akarta, hogy fényképek készüljenek róla, de mivel ezt direktbe megtiltani nem túl elegáns, ezért a zenészek különböző trükkökhöz folyamodnak, hogy kikerüljék az objektíveket.
A legegyszerűbb megoldás, ha valaki a közönségnek háttal állva gitározza vagy énekli végig azt a két dalt, amíg a fotósok dolgozhatnak. Ez mondjuk, elég nyilvánvaló hátsó szándékot takar, ezért egyre kevesebbet használják. A másik profán trükk, hogy egyszerűen nem kapcsolják fel az első pár dal alatt a villanyt. Ezzel a megoldással még a legprofibb objektívek és képérzékelő szenzorok elől is „el lehet bújni”. (A kilencvenes években még filmre nyomtuk az ipart, és a filmérzékenység korlátai még jobban megkötötték a kezünket.) Aztán amikor kitessékelik a fotósokat, a világítás hirtelen megjavul. Ilyenkor az ember bepróbálkozik, és mivel se az élesség, se a téma nem igazán látszik, ezért jelentősen felértékelődik a mázli-faktor, minden fotográfus legjobb barátja.
Emlékszem, hogy Patti Smith a színpadon hadonászott a sötétben, a kollégák végig óbégattak, és lassan elfogyott az összes film a táskámból, miközben vadul keresgéltem az élességet. Aztán odajött néhány kedves ember, akik megköszönték a jelenlétünket, majd kitessékeltek a színpad előtti árokból. Ennyi. Azt még meg kell jegyeznem, hogy a Velvet Undergrund generáció több tagja is megtrollkodta a fotózásokat. Sőt! Még Bob Dylan volt a legkorrektebb azzal, hogy fellépés előtt öt ! perccel letiltotta a fotózást, és nem adta elő, a hoztam is meg nem is című játékot.
Másnap délelőtt a laboráns lehívta azt a rengeteg filmet, amit tönkrevágtam a Patti Smith koncerten, és úgy tűnik, hogy volt egy pillanat, amikor felvillant egy spotlámpa.
Tök komolyan, ez az egy mozdulat sikerült élesre, de ez legalább jó lett. A kép megtekinthető odafent! Sziget feszt ugyan idén sincs, de van Patti Smith október 13-án a Müpában, remélem az elejétől felkapcsolt lámpákkal.
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
Fejléckép: Patti Smith a Sziget Fesztiválon, 1998 / Fotó: Hegedűs Ákos, morpho