Vizuál

KÉP-regény: Teljes KO

2024.04.12. 14:35
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy különösen csavaros nap eseményeit idézi fel, amely során ki akarták rúgni munkahelyéről. De vajon mi köze ehhez Kovács „Kokó” Istvánnak?

Az RTL bejelentette, hogy dokufilmsorozat készül Kokóról. Tulajdonképpen csak az lep meg az egészben, hogy ez eddig miért nem történt meg. Kovács István és a körülötte kialakult médiahájp olyan szinten határozta meg az ezredforduló környékének Magyarországát, mint a nyolcvanas években a magyar űrhajós Farkas Berci- vagy a kilencvenesben az egyébként számomra teljesen értelmezhetetlen Zámbó Jimmy-jelenség.

Kokót az egész ország szerette.

Esténként nagymamák és kismamák tömkelege ült le a tévé elé profi boxot nézni, hogy drukkoljon az akkor már olimpiai bajnok Kovácsnak,

aki sokszor gagyi ellenfelek lepofozásával igyekezett megszerezni egy megtanulhatatlan, néha randomnak tűnő hárombetűs szervezet világbajnoki övét.

Az egész őrület nagyjából 2001 júniusáig tartott, amikor is Kovács Istvánt első hivatalos címvédő mérkőzésén kiütötte az argentin Chacón. Innentől kezdve a korábbi évek őrülete már nem tért vissza, Kokó pedig az évek múlásával műsorvezetővé avanzsált. Hát, akárhogy is volt, meglehetősen mozgalmas évek voltak ezek. „Én úgy is érzem, hogy az az életpálya, amit befutottam, az az 54 év hordoz magában annyi üzenetet, annyi élményt, emléket, történetet, hogy talán egy film formájában is meg lehet kísérelni” – mondta Kokó az RTL-nek.  Ezt magam is alá tudom támasztani egy olyan történettel, amiről Kokó valószínűleg nem is tud, annak ellenére, hogy erősen benne volt, és abban is biztos vagyok, hogy ez a sztori kimarad a róla készülő dokumentumfilmből is.

Nem akarom teljesen elszpojlerezni, de

engem Kokó miatt ki akartak rúgni az akkori munkahelyemről,

ami egy országos napilap volt egyébként, akkor – 1998-ban – még papír alapon, nyilván. Az egész történet onnan indult, hogy az egyik sportújságíró kollégám könyvet írt Kokóról. Igen, már akkor, a kilencvenes évek végén írtak könyvet róla, ezért is tartom furcsának, hogy a filmsorozat legyártására huszonöt évvel később kerül csak sor. Engem kértek fel, hogy csináljak néhány fotót Kokóról ehhez a könyvhöz. Elmentem vele az általános iskolához, ahova járt, meg a házhoz, ahol régen lakott és persze a Fradi pályára, ahol kapott egy névre szóló ülést a lelátón. Ez látható a képen.

KokoFradipalya1998-142943.jpg

Kokó, Fradi pálya, 1998 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

Aznap egész délelőtt őt fényképeztem, és nem volt egy bonyolult riportalany, sőt, kifejezetten szórakoztató volt. A probléma csak ott volt a sztoriban, hogy a kedvenc főnököm engem arra a délelőttre beosztott ügyeletbe az újságnál. Hiába mondtam neki, hogy aznap nekem egy maszek melóm van, amit már hetekkel korábban leegyeztettünk, ez erősen hidegen hagyta. Akkor már nagy volt köztünk a szerelem, ez nem is vitás. Ez az ügyeletesdi egyébként akár még bele is fért volna, mert az esetek kilencven százalékában nem történt ilyenkor semmi. Ezek a délelőttök elsuhantak észrevétlenül.

Aznap viszont a tíz százalék jött be, és kiraboltak Óbudán egy bankot.

A rohadékok pont akkorra időzítették az akciót, amikor én éppen Kokóval akcióztam. Mire eljutott hozzám a hír, már a helyszínelést is befejezték.

A dolog vicces része, hogy az egyik kollégám pont arra járt, és feltűnt neki a nagy rendőri jelenlét, így aztán lefényképezte az esetet, az újság pedig nem maradt képek nélkül. Mindezek ellenére remek alkalom volt a kirúgásomra, úgyhogy másnapra összehívták az igazgató tanácsot, ahol is a rovatvezető felterjesztette azonnali hatályú eltávolításomat.

Hát, lehet, hogy nem kellett volna a Kokó-könyvbe beszállni, de ha nem ez, akkor valami más lett volna az apropó két hét múlva, és végül ugyanide jutunk, úgyhogy mégiscsak jobb így, hogy megjelentek a képeim abban a könyvben.

A sztori viszont itt teljesen új fordulatot vett. Az akkor regnáló hatalom ugyanis nem nézte jó szemmel, hogy az újság megkapirgálta egyik miniszterének furcsa ténykedését, és válasz híján, élve tulajdonosi előjogaival,

az egész lapnál lehúzta a rolót, főszerkesztőstül, rovatvezetőstül, egészen a recepciósig bezárólag.

Szóval, engem délelőtt kirúgtak, de ezt már nem volt idő papírra vetni, mert aznap délután az újságot is megszüntették. Hát, nem volt egy unalmas nap, az biztos. Ez volt életem egyetlen kirúgása, de ezt sem sikerült rendesen végig vinni. Viszont Kovács István meccseiről ezután mindig ez a dupla KO ugrott be, aminek valódi győztese tulajdonképpen nem is volt.

További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide! »»»

Fejléckép: Kokó, Fradi pálya, 1998 (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / Morphoto)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Klasszikus

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál ajánló

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.